Vámháború: aggódnak a Stellantisnál
Gazdaság

Vámháború: aggódnak a Stellantisnál

Portfolio
A Stellantis elnöke, John Elkann aggodalmát fejezte ki az Egyesült Államokban bevezetett 25 százalékos gépjárműipari vámok miatt, amelyek jelentősen befolyásolhatják az autók árát és a keresletet.

Elkann egy elemzői konferencián szólalt fel, ahol megerősítette a Stellantist, a General Motorst és a Fordot tömörítő szakmai szervezet által korábban megfogalmazott üzenetet.

A szervezet egyértelmű nyilatkozatot tett a Trump-adminisztrációval folytatott párbeszédről és az integrált észak-amerikai autóipari szektor versenyképességének fontosságáról

- mondta az elnök.

Ennél is fontosabb azonban az aggodalom termékeink, az Amerikában gyártott járműveink megfizethetősége miatt, valamint az, hogy ez a bizonytalanság milyen hatással lesz az amerikai keresletre

- tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök vámemelésről szóló bejelentését követően a Stellantis milánói tőzsdén jegyzett részvényei a legalacsonyabb szintre zuhantak azóta, hogy az autógyártó 2021 elején létrejött a Fiat-Chrysler és a Peugeot-gyártó PSA egyesülésével. A részvények már több mint 4 százalékos mínuszban is voltak.

A szintén Elkann elnöklete alatt álló Ferrari csütörtökön bejelentette, hogy a vámok bevezetésére válaszul egyes modelljei esetében áremelést hajt végre.

Forrás: Reuters

Címlapkép forrása: Stefano Guidi/Getty Images

Kiszámoló

Ez történt a héten 03.30

Trump szokás szerint a héten is vámokat jelentett be és egyelőre nem vonta vissza őket szintén a szokása szerint. Jelenleg úgy néz ki, hogy a jövő héttől minden külföldi gépjárműre 25% v

ChikansPlanet

Nálatok laknak-e állatok?

Denevérek és mosómedvék - egészen meglepő fajok lesznek egyre gyakoribb vendégek a városokban és külvárosokban. A világ eltérő pontjain tapasztalható jelenség nem új,

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Drámai jóslat érkezett a nyári időjárásról: nagyon fájdalmasan érintheti Magyarországot
Portfolio Gen Z Fest 2025
2025. május 9.
Portfolio Retail Day 2025
2025. április 2.
Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025
2025. április 8.
Digital Compliance 2025
2025. május 6.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!

Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.

Interaktív online előadás

Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez

Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.

Ez is érdekelhet