Vége az eseménynek
Orbán Viktor előadásával és a közös fotózással véget ért az MKIK eseménye.
Kilátások
A pénzeket ebben az évben mozdítsuk meg - hívta fel a figyelmet. Gazdasági lendületszerzés folyamata - így hívta az idei évet, és együttműködésre kérte a vállalkozókat. Szerinte nagyon sok pénz van a lakosságnál és a vállalatoknál, ezt meg kell mozdítani.
Ezt követően a csőben lévő jelentős beruházásokat és befektetéseket ismertette.
Budapest fejlesztéséről nem fogunk lemondani, de hozzá kell tennem, hogy a korábbi arányok nem tarthatóak fent - mondta. Budapest fejlettsége 165%-án áll az európai átlagnál, most is nagy beruházások zajlanak: déli elkerülő vasút, fonódó villamos, Pázmény Péter campus.
Új programokat nem tudunk indítani, a fejlesztésre rendelkezésre forrásokat vidéki célpontokra kell irányítanunk, a vidék felzárkóztatása érdekében kell a forrásokat mozgósítani
- vetítette előre.
A keleti régióban ezt a folyamatot elindítottuk, de a déli régió még hátra van - ismerte el.
Előadása végén megköszönte, hogy tárgyaltak Nagy Elekkel a mai nap folyamán. Ha valamit ebben az évben még akartok, akkor annak a megállapodásnak létre kell jönnie még július előtt pár hónappal, hogy a törvényhozásban ezt meg lehessen valósítani - üzente a kamara elnökének Orbán Viktor.
A magyar álláspont
Az elszigetelődés nem opció. Az a jó, ha már az elején nagy mozgásteret biztosítunk magunknak. Mindenkivel jó kapcsolatot kell kialakítani, az Egyesült Államoktól az oroszokig - húzta alá.
Az EU ma elszigetelt szereplője a világgazdaságnak - értékelte. Nyílt konfliktust vállal az USA-val a háború ügyében, amikor az amerikaiakkal ellentétes dokumentumot fogad el - mondta.
Kínával vámháborút indított, az oroszokat pedig szankcionálja - folytatta. Magyarország ennek nem része - értékelte.
Nem bírunk ki még 3 ilyen évet, ezért békére van szükség - mutatta be a magyar gazdaságpolitika fontos pillérét.
A következő pillér a gazdasági szereplők támogatása. A gazdaságot Önök működtetik, nem a gazdasági miniszter, nem a jegybankelnök és nem is a miniszterelnök - ezért kérte, hogy a program végrehajtásában vegyenek részt.
Az uniós pénzek most is jönnek és jönni fognak - ígérte.
Áttörési pontok az EU-ban
A három százalékos hiányszabályt az EU is át fogja törni ez alapján. Ez is a múltté lesz, ránk nézve is
- vetítette előre.
Az egyik eszköze ennek a felfegyverkezés, erre új források mozgósítása.
A másik eszköz: az EU el akarja adósítani az egész uniót. A magyar alkotmány ehhez nem ad lehetőséget. Vagyis állnak előttünk viták a következő hónapokban, ha Brüsszel erre az útra lép. Mi legyen Magyarország álláspontja ebben a kérdésben, várhatóak viták - vetítette előre.
Az EU támogatja Ukrajnát - ez is eldőlni látszik az EU-ban. A 800 ezres ukrán hadsereget 1 millióra akarják növelni és ezt az EU akarja a nyakába venni Orbán Viktor ismertetése szerint. Emellett az ukrán államot is finanszírozni akarja az EU. Gyorsítópályán fel akarják venni emellett Ukrajnát az EU-ba. Ez a brüsszeli döntés összedönti az uniós gazdaságot - vélekedett.
Az uniós tagság nélkülünk nem valósítható meg - ismertette.
Orbán Viktor szerint ez a három irány (uniós fegyverkezés, eladósítás és Ukrajna támogatása) mind-mind abba az irányba mutat, hogy a hiánycélok felpuhulnak az Európai Unióban.
Rövid távon nagyon nagyon jó lesz
A németek a döntés határán vannak: feladják a klasszikus német pénzügyi fegyelmet - folytatta Orbán Viktor.
Arról is beszélt, hogy az EU-ban fontos szabály a 3% alatti hiány, de ezt a világ más részein nem tartják.
Megkezdődik a német hadsereg felfegyverzése. Ez lesz a legnagyobb hadsereg és a mögöttes hadiipar is a legnagyobb lesz Európában - ismertette.
Ilyet nem láttunk a 2. világháború óta, hogy erre mi lesz az oroszok és az ameriakiak reakciója, nem tudni.
Az oroszok nem tudnak ebbe beavatkozni, az amerikaiak igen, akár az euró-dollár árfolyammal.
Hogy jó dolog-e középtávon, hogy felfegyverzik Németországot és elengedik a német pénzügyi szabályokat, ezt nem tudom Önöknek megmondani. Mert lehetőségek és veszélyek is itt vannak az asztalon. Rövid távon nagyon nagyon jó lesz. Ennél jobb hír a magyar gazdaság számára nem is lehetne - ismertette.
Ismerik a németeket, ha csinálnak valamit, akkor komolyan csinálják. Akkor is ha jó dolgot csinálnak, akkor is, ha rossz dolgot csinálnak. Ennek az adósságszabálynak a megszüntetéséhez kétharmados többség kell a német parlamentben. A német kormány felállásának tárgyalássorozatai zajlanak jelenleg, aminek többsége van a parlamentben, de nincs kétharmados többsége. A német polgárok által már kiszavazott parlamentet még hoz egy döntést az adósságfék eltörléséről - magyarázta.
Ez törvényes, mert a német alkotmány alapján ez lehetséges, nem is akarunk ebbe beleszólni, de hátrább az agarakkal, amikor a magyar jogállamiságról beszélünk - mondta.
Nemzetközi környezet
A boszorkánykonyhából érkeztem haza - utalt arra, hogy Brüsszelben volt uniós kormányfői tanácsülés. Jó okom volt a vétóra - jelezte. A dokumentum arról szót, hogy a következő időszakban még több fegyvert és pénzt kell utalni Ukrajnába - ismertette. Magyarország három évig tartotta magát az eddigi álláspontjához. Hiba lett volna ezt most feladni, amikor az Egyesült Államok is Magyarország álláspontja mellé került.
Támogassák a kormányt abban, hogy kitarthasson békepárti álláspontja mellett
- kérte a vállalkozókat.
20 milliárd eurót vesztett el a magyar gazdaság a háború három éve alatt, ezért érdekelt az ország a háború mielőbbi lezárásában - ismertette.
A háború után is lesz NATO. A két legerősebb hadserege az USA és Törökország, ezzel a két országgal pedig steatégiai szövetségesek vagyunk - ismertette.
Mi a NATO szíve közepében vagyunk, képesek vagyunk az ország katonai biztonságát garantálni.
Ezt a bizonytalansági tényezőt ki lehet kapcsolni - mondta.
Lesz amerikai-magyar gazdasági együttműködési csomag, ez még akkor is jó nekünk, ha lesz egy vámháború.
Ezen Magyarország is veszíthet - ismerte el azt, hogy az USA által az Európával szembeni vámok negatív hatást gyakorolnak a teljes európai gazdaságra és ezen belül a magyar gazdaságra is.
De a külön magyar megállapodás kiegyenlíti ennek a negatív hatását - ígérte a miniszterelnök.
Fontos vállalások
Nem fogyott el a magyar munkaerő, van még 300 ezer ember Magyarországon - mondta Orbán Viktor. Ők akarnak még dolgozni - mondta. Ez a második pillér, vagyis a munkaerő, míg az első pillér az adócsökkentő politika.
A harmadik pillére a gazdaságpolitikának a vállalkozások támogatása - húzta alá. Jelezte, hogy a Széchenyi Kártyával a kormány évente 300 milliárd forintot ad a vállalkozóknak, míg a 3 gyermekes anyák szja-mentessége 150 milliárd forintba kerül. Ezzel érzékeltette a vállalkozók felé a miniszterelnök, hogy mekkora kedvezményeket ad a cégeknek a kormány.
A háborús évek alatt 400 milliárd forintot pumpált a kormány a kkv-k felé - ismertette. 2025-ben ez a plusz pénz 1700 milliárd forint lesz.
Tartós elem lesz a befektetések támogatása és ösztönzése a magyar kormány gazdaságpolitikájában - folytatta.
A pénzügyi felelősség kérdéséről is kell szólni, ha már a jegybankelnök rejtélyesen türelmes jegybanki politikáról beszélt - mondta Orbán Viktor második alkalommal furcsállva a Varga Mihály előadásában elhangzott kifejezést.
Az elsődleges hiány nem mehet negatívba
- húzta alá Orbán Viktor. A türelem alatt ezt a dolgot kell érteni, a kormány ehhez tartja magát - fogalmazott. Minden választási évben a kormány csökkentette a költségvetés hiányát - húzta alá.
Az anyák szja-mentessége örökre beépül
Az elmúlt 15 évben megismert stratégiai irányok nem változnak. Mi vagyunk az adócsökkentés kormánya és azok is maradunk - ígérte.
A gyermeket vállaló anyák élethosszig tartó adómentességével a kormány olyan elemet emelt be az adórendszerbe, ami hosszabb távon determinálja az adórendszert. Ebből nem lehet ki, be ugrálni - mondta. Az adórendszer struktúrája 3 elemre épül:
- Munkára kell ösztönöznie
- Család és gyermekvállalásra ösztönöz.
- Adókedvezményekkel valósítja ezt meg.
Ezeket a kedvezményeket elvenni már nem lehet - húzta alá.
Ismertetés szerint a vállalkozóknak erre az adórendszerre érdemes berendezkedniük hosszú távon.
Orbán Viktor kezd
Türelmes jegybanki politika. Ilyet még nem hallottam - utalt Varga Mihály előadására. Megemlítette azt is, hogy a helyszín az elmúlt időszakban megrendezett események alapján, kicsinek bizonyult, nagyobb stadiont kellett volna építeni szerinte.
Másrészt segítséget kért a kamarától az uniós szabályok ésszerű átvétele terén. A kelleténél gyorsabb és mélyebb uniós szabályátvétel akkor akadályozható meg, ha van ellentétes megtámasztás, ami a kamara feladata és szerepe.
Ebben nem lesz hiány, vagyis támadásra készül a kormány - utalt Nagy Elek előadásának záró gondolataira.
5 pontból 4 vállalást teljesített a kormány a kamarával kötött korábbi megállapodásból.
Alacsony adóterhek pipa - mondta. A kormány támogatja a vállalkozásokat különböző programokkal - szerinte ez is pipa. A harmadik megállapodás az volt, hogy 10 év alatt létrehozunk 1 millió új munkahelyzet. Ez is megtörtént. A 4. megállapodás az volt, hogy az EU-s pénz 50%-a menjen a kkv-khoz, az elmúlt 5 évben 100 forintból 51 forint ment erre a célra - sorolta.
5-ből 4 vállalást teljesített a kormány, ha cserébe a kamarában 5-ből 4 vállalkozás támogatja a kormány politikáját, akkor arányos a felállás, de Orbán Viktor szerint ez még nem jött el.
A Parragh László korábbi MKIK-elnökkel kötött megállapodás jelentős részét is teljesítette a kormány Orbán Viktor elmondása szerint.
Felidézte, hogy Nagy Elek adóegyszerűsítést és bürokráciacsökkentést kért a kormánytól. Erre a kormány készen áll, készen áll a kamarával új megállapodást kötni.
Címlapkép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Gazdasági évnyitó 2025 rendezvényen, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdaságpolitikai fórumán Budapesten, a Puskás Arénában 2025. március 8-án. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
Élőben beszél gazdasági ügyekről Orbán Viktor
Az üzleti és vállalati döntéshozók előtt tart előadást szombat délelőtt az MKIK eseményén Orbán Viktor. A korábbi évek tapasztalata alapján a miniszterelnök itt bemutatja a kormány gazdaságpolitikai döntései mögött álló szándékokat, célokat, de előfordult már az is, hogy konkrét lépéseket ismerhetett meg a nagyközönség. Nem lennénk meglepve, ha ezúttal is szóba kerülnének a legfontosabb hazai gazdasági ügyek: a növekedési kilátások, az inflációs folyamatok, a jegybank és a kormány kapcsolata az új MNB-elnök hivatalba lépése után, a családtámogatás és az adórendszer, az iparpolitika, valamint mindezek mellett a magyar gazdaságot körbevevő geopolitikai környezetről is részletesen beszélhet Orbán Viktor.
A tavalyi Gazdasági Évnyitón elmondott beszédében is foglalkozott ezzel a témával. Akkor azt hangoztatta, hogy
világ gazdasági és politikai térképének átszabása zajlik.
A geopolitika, a geopolitikai rivalizálás felülírja a gazdasági racionalitást - értékelte Orbán Viktor. A technológiai fejlődést is lényegében politikai szempontok határozzák meg szerinte.
Az elmúlt hetek nyugat-európai bejelentései különös megvilágításba helyezik a magyar kormányfő tavalyi szavait, amikor is azt mondta, hogy "Európa nem tudja elkerülni, hogy felvegyverkezzen. Ezért gyorsított hadiipari fejlesztések zajlanak Európában". Erre azért is szükség van, mert nem tudni, hogy az Egyesült Államok meddig lesz jelen haditámogatással a kontinensünkön - mondta egy éve. Már akkor is bejelentette, hogy a kormány Donald Trump amerikai elnök visszatérésére fogad. Magyarország számára ez nem szimpátia kérdése, a lényeg, hogy melyik amerikai elnök hoz olyan külpolitikát, amely a magyar érdekekkel egybeesik - tette hozzá.
A tavalyi beszédének fontos része volt az, amikor a költségvetési hiányról beszélt. Jelezte ugyanis, hogy a kormány 3 év alatt tervezi csökkenteni 3% alá a hiányt (2024, 2025, 2026), de azt is megjegyezte már akkor, hogy az uniós szabályok alapján elég lenne 4 év alatt elérni ezt a hiányszintet, vagyis csak 2027-ben. Már akkor azt mondta, hogy van tehát költségvetési mozgástere a magyar kormánynak. Azóta ez be is igazolódott, ugyanis a kormány bejelentette a múlt héten, hogy az idei deficit mégsem 2,9% lesz, hanem 3,5%, vagyis még egy évvel odébb tolta a 3%-os deficitelvárás teljesítését.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher
Nagy Márton bejelentette: 6 nagy kiskereskedelmi láncból 2 adott elfogadható önkéntes árcsökkentést
Szombaton 10 órakor veszi kezdetét a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó rendezvénye, ami már hosszú évek óta a gazdaságpolitikai bejelentések legfontosabb terepének számít. Az MKIK elnöki tisztségét 4 hónapja betöltő Nagy Elek Orbán Viktor miniszterelnököt, Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert és Varga Mihály jegybankelnököt látja vendégül az esményen, akik mind előadást is tartanak. A rendezvény több szempontból is izgalmasnak ígérkezik, ugyanis Varga Mihálynak ez lesz az első sajtónyilvános szereplése a március 3-i hivatalba lépése óta, és közben a nemzetgazdasági miniszter is fontos feladatokat kapott (növekedéstámogató program, családtámogatás, adókedvezmények, infláció elleni harc), amelyekkel kapcsolatban akár friss információkat is megtudhatunk. A Portfolio az eseményről folyamatosan élőben tudósít.
