A kormányfő által említett második fontos következménye az lesz a Trump-adminisztrációnak, hogy a magyarok beutazása is javulni fog a demokrata vezetés alatt történt vízumpolitikai szigorítások után. Harmadik tényezőként pedig azt említette, hogy meg fognak érkezni az amerikai befektetők, és azon dolgozik, hogy ezek a jövő modern technológiájának a befektetői legyenek, technológiát, munkahelyeket és tőkét hozva Magyarországra.
Értékelése szerint a republikánusok győzelmének az egész világ átalakulására gyakorolt jótékony hatása
nem az első néhány hónapban, hanem majd 1-2 év múlva lesz mindenki számára érthető és érzékelhető, "normálisabb lesz a világ".
Orbán Viktor beszélt arról is, hogy a magyar gazdaság teljesítménye nem azért lesz jó, mert az európai teljesítmény megjavul. Akkor is jó lesz, ha az nem javul meg, mert van két pénzügyi erőforrás: 2025-ben a korábban felvett hitelek után fizetendő kamatok mértéke jelentősen lecsökken, így több mozgástér keletkezik a költségvetésben. Ennek érzékeltetésére jelezte: míg 2024-ben a nemzeti összterméknek körülbelül a 4-4,5 százalékát fizették kamatként a korábban felvett hitelekre, ez jövőre 3,5 százalékra csökken. Másfelől hatalmas méretű beruházásokat, ipari beruházásokat indítottak, amelyek jövőre elkészülhetnek és lendületet adhatnak a gazdaságnak.
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán