Ugrik a dollár a Fed-döntésre, tovább ütik a forintot
Deviza

Ugrik a dollár a Fed-döntésre, tovább ütik a forintot

Portfolio
Határozott forintgyengülés alakult ki szerdán napközben az euróval szemben 409-ről 413 körülig, aztán este a kissé meglepő Fed-döntésre a dollár szárnyalással reagált, emiatt a forintot még tovább ütötték.
Megosztás

Új kétéves mélypontra esett a forint a durva dollárerősödés mellett!

Komoly piaci mozgásokat okozott világszerte az, hogy a Fed megemelte inflációs előrejelzéseit és ezért jövőre összesen csak két darab 25 bázispontos vágásra lát lehetőséget. A hírre az amerikai dollár szárnyra kapott, a részvénypiacokat csúnyán megütötték, az állampapírhozamok ugrottak, és mindezek mellett a feltörekvő piaci devizák között a forint ismét jócskán megsínylette a fejleményt: a dollárral szemben a kerek 400-as szintig zuhant, így új kétéves forintmélypont alakult ki.

Új kétéves mélypontra esett a forint a durva dollárerősödés mellett!
Megosztás

Új kétéves mélyponton a forint a dollárral szemben

A dollár 1,0370-ig szárnyalt az euróval szemben, és emiatt a dollár/forint kurzus az imént egészen 398,5-ig ugrott, azaz magasabbra, mint november elején, és így új kétéves mélypontra bukott a forint a dollárral szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Mivel a lengyel zloty ma is sokkal jobban viseli a külpiaci hangulatból eredő leértékelődési nyomást (az euróval szemben 0,1%-ot erősödött, míg a forint 1%-ot esett), így a zloty/forint keresztárfolyam ismét meglódult és 97-nél jár, nagyon közel ahhoz, hogy a forint szempontjából új történelmi mélypontról beszélhessünk.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

Még tovább szárnyal a dollár

A Fed elnökének most zajló sajtótájékoztatóján arra a kijelentésre, hogy a kamatcsökkentési tempó lassításának határán van a Fed, még tovább húzták a dollárt, az euróval szemben már 1,04 alatt jár.

A lassabb Fed kamatvágási pálya, a potenciális Trump-vámok miatt megemelkedő inflációra válaszul érdekes kihívást okozhat a feltörekvő piaci devizáknak, illetve jegybankoknak, szűkítve a saját monetáris politikai mozgásterüket is.

A forint mindezek mellett az esti kereskedésben kicsit tovább gyengült az euróval, és érdemben tovább gyengült az erősödő dollárral szemben. Az euró/forint jegyzések most 413,4-nél, a dollár/forint jegyzések 398-nál járnak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Ugrik a dollár a Fed-döntésre, tovább ütik a forintot

Arra a fejleményre, hogy jövőre várhatóan csak összesen 50 bázispontos további kamatvágás várható Amerikában a nyíltpiaci bizottsági tagok egyéni kamatpálya előrejelzései alapján, durva erősödésbe kezdett a dollár, és emiatt a forintot is tovább ütötték. A piaci konszenzus az elmúlt napokra az lett, hogy a Fed jövőre a korábban várt 100 bázispont helyett csak 75 bázisponttal fog vágni (3 darab 25 bp-os vágás), de a most kirakott dot plot azt jelzi, hogy csak kettő darab vágás várható, ami még inkább héja kimenet, erre ugrik a dollár.

Az euró/dollár 1,0480-ról 1,04020-ig szárnyalt pár perc alatt az euróval szemben, amire a forint 413-ról 413,3-ig tovább esett. A dollár/forint jegyzések 394-ről 396 fölé ugrottak.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Kamatot vágott a Fed, de már inkább lassítana

A várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot a jegybank, azonban jövőre már sokkal kisebb mértékű kamatcsökkentésben gondolkodik a Fed, mint három hónappal korábban. Ennek lehetőségére már felhívtuk a figyelmet.

Kamatot vágott a Fed, de már inkább lassítana
Megosztás

Egyre csúnyább a kép, már 413 felett az euró

Még tovább ütötték a forintot a kora esti órákban: az euróval szembeni jegyzés röviddel ezelőtt 413 fölé lépett a bankközi piacon, azaz reggel óta már négy egységet, csaknem 1%-ot esett a forint.

A fő mozgatórugú az esés mögött az esti Fed kamatdöntés előtti óvatossági pozíciózárás, illetve a dollár erősödésére adott reakció lehet. A dollár mostanra 1,0470-ig erősödött az euróval szemben, amelyre a feltörekvő piaci devizák között a forint rendszerint intenzívebb gyengüléssel reagál. Most is ezt látjuk, hiszen a forint régiós versenytársai közül a lengyel zloty még erősödött is ma 0,1%-ot a cseh korona pedig csak 0,1%-ot esett.

A dollár ereje miatt a dollár/forint jegyzések 394,5-ig ugrottak, reggel óta csaknem 5 egységet.

A Fed a várthatóan 25 bázispontról vágásról szóló döntését, és az egyéni kamatpálya előrejelzéseket este 8-kor teszi közzé, míg Jerome Powell Fed-elnök fél 9-kor kezd el beszélni a sajtótájékoztatón.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

412,5 felett

Újabb hullámban esik a forint, jelenleg 412,5-nél jár az euróval szemben.

A forint ma 0,7%-ot veszített értékéből a közös európai deviza ellenében.

Utoljára december 9-én volt ennél gyengébb az árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Megosztás

412 felett

Az euró jegyzése 412,6-nál is járt, délután 4 óra után 412,2-nél jár a kurzus.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Miért esik a forint?

Piaci információink szerint a forint mai gyengüléséhez érdemben hozzájárult, hogy az MNB mai tenderének árazása csalódást keltő volt a piaci szereplők körében.

Megosztás

412

Tovább gyengült a forint, jelenleg 412 körül mozog az euróval szemben. Ez több mint 0,5%-os esésnek felel meg a mai napon a forint szempontjából.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár/forint kurzus 392,29-nél mozog.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

411 felett

Tovább gyengült a forint, jelenleg 411,3 környékén mozog az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

411

Kora délután tovább gyengült a forint, az euró/forint kurzus már 411-nél jár. Ez 0,3%-os esést jelent a mai napon.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben 391,4-es kurzus jellemző.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Esik a forint

Az euró/forint kurzus 410,8-nál is járt az elmúlt időszakban, jelenleg 410,47-es árfolyamot látunk.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

410

Délelőtt 410 forint felett ragadt a hazai deviza az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárért 390,84 forintot kell adni.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

410 felett

Hirtelen gyengülésnek indult a forint, immár 410 felett jár az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Olyan döntés születik hamarosan, ami a forint sorsát is eldöntheti

Szerda reggel 409,47 körül alakul a forint árfolyama az euróval szemben, ami mérsékelt elmozdulást jelent a tegnap esti szintekhez képest.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollárral szemben 389,59-es kurzust látunk, ez kissé erősebb, mint a hajnali árfolyam.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az euró/dollár 1,051 körül alakul a hajnali 1,05 után.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Összességében tehát egyelőre mérsékelt mozgásokat látunk a devizapiacon.

Ma este azonban az amerikai Federal Reserve kamatdöntése és Jerome Powell elnök szavai meghatározóak lehetnek a devizapiac szempontjából.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Kiszámoló

KATÁ-sok, vigyázzatok!

Az elmúlt két hétben több katás ügyfél is volt, annak ellenére, hogy mióta kinyírták a katát, már csak nagyon kevesek választhatják azt. Leginkább csak a magánembereknek dolgozók, oktató

Holdblog

A világ legjobban fizetett rabszolgái

Ma egy 25 éves játékos akár több percet tölthet a pályán, mint korábban egy 30 feletti veterán. A ’90-es évek elején egy sztárjátékos 40-42 meccset... The post A világ legjobban fizet

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kibukott a magyar kormány hazárdjátéka: egyszerre a legnagyobb gazdasági kockázat és vonzerő
Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
Adnak még egy lökést a dollárnak az amerikai adatok?