Az Agrárszektor 2024 konferencia szünetében beszélgetünk, ahol előadásában arra fókuszált, hogy milyen új helyzetre kell készülnünk az élet számos területén a klímaváltozás hatására, jól láthatóan ugyanis vannak ezen a téren nagy trendek. Ha mindezeket a folyamatokat lehozzuk az élelmiszergazdálkodás területére, és a gazdákra fókuszálunk, akkor mit gondol, milyen veszélyeket és kihívásokat jelent a klímaváltozás a gazdáknak?
A klímaváltozás több szempontból is komoly kihívást jelent a mezőgazdaság számára és ez nemcsak Magyarországon van így, hanem a világ számos pontján. Egyrészt a magasabb hőmérséklet és a gyakoribb hőhullámok megnehezítik a szabadban való munkavégzést. De a hőségriadós napokat a növények sem szeretik. Másrészt a hidrológiai ciklus felgyorsulása miatt szélsőségesebbé válik a csapadékeloszlás – ritkábban, de akkor nagy mennyiségben érkezik az eső.
A hirtelen nagy mennyiségű csapadék talajeróziót okoz, míg az aszályos időszakokban a szél viszi el a kiszáradt talaj felső rétegét. Emellett csökken a talajvízszint, így sem felülről, sem alulról nem jut elegendő vízhez a növény. A téli aszály korábban ismeretlen volt. Ma már nem az.
A Kárpát-medencében a klímaváltozás hatásai hamarabb és súlyosabban jelentkeznek, mint Európa más részein. Ez az a helyzet, amihez a gazdáknak alkalmazkodniuk kell.
Előadásában arról is beszélt, hogy vannak olyan folyamatok, vannak olyan területek, ahol van lehetőség a változtatásra. Mik a gazdák lehetőségei?
Szerintem itt az alkalmazkodási képességen van a hangsúly.
Azt látni kell, hogy az öntözés növelése csak korlátozottan, a területek mintegy 10%-án lehetséges Magyarországon. Egyéb megoldás lehet a szárazságtűrőbb növényfajták nemesítése és termesztése, a növénykultúra megváltoztatása (pl. kukorica helyett köles), a talajművelési technológia módosítása a talaj kímélése érdekében, valamint olyan természetes anyagok alkalmazása, amelyek javítják a talaj biológiai minőségét és segítik a növények túlélését extrém időjárási körülmények között. Jó hír, hogy Martonvásáron van egy kutatóintézetünk, ami szárazságtűrő fajták nemesítésével foglalkozik. Tápiószelén pedig egy génbankunk, ami segítheti a gazdákat az új helyzethez való alkalmazkodásban.
A gyakorlatban is tud segíteni a gazdáknak ez a kutatóintézet?
Igen, de azért azt látni kell, hogy például egy fajtanemesítési folyamat eltarthat 15-25 évig is. Ezért ezen a ponton az a nagy kérdés, hogy hogyan lehet áthidalni ezt az időszakot. A világ számos pontján alkalmazott új megoldás lehet a válasz: a no till, vagyis szántás nélküli, talajforgatás nélküli szántóföldi gazdálkodás.
Mennyire elterjedt az ez új technológia a világ különböző pontjain?
Az Egyesült Államokban ma már a területek 30 százalékán, Ausztráliában majdnem 80 százalékán, Dél-Amerikában pedig a szántóföldi területek felén ezt a technológiát alkalmazzák.
Érdemes lenne nagyobb erőfeszítéseket tenni Magyarországon is annak érdekében, hogy a magyar gazdák megismerjék ezt a technológiát és annak előnyeit.
Vannak már, akik használják idehaza, és
már nem is egy-két „fecskéről” beszélhetünk, hanem egy egész csapatról. Azonban még mindig nincsenek elegen ahhoz, hogy áttörést érjenek el a magyar gazdák körében.
Bizakodhatunk abban, hogy a több fecske majd nyarat csinál, de érdemes megvizsgálni, hogy mik a korlátok.
Melyek ezek az akadályok?
Vannak szemléleti korlátok. Sok idősebb gazda ragaszkodik a régi módszerekhez, mondván "jó volt ez eddig, ezután is jó lesz". Emellett új gépparkra lenne szükség. Ne felejtsük el, hogy az EU-csatlakozáskor nem kaptuk meg azonnal a gazdáknak járó teljes támogatást, hét évnek kellett eltelnie ehhez. A magyar gazdák így versenyhátrányban voltak nyugat-európai kollégáikhoz képest. Most már megvették a gépeket, de lehet, hogy még jelentős hitelt törlesztenek. Egy technológiaváltásnál nehéz lenne eladni a régi gépeket, az újak beszerzése pedig komoly forrásokat igényelne.
Vannak ennek a technológiai átállásnak lehetséges ösztönző eszközei?
Ez csak fokozatosan fog menni. Egy nagyobb gazdaságban érdemes lehet kipróbálni az új technológiát kisebb területen, például 10-20 hektáron.
Bérelni lehet a gépeket azoktól, akik már nagyobb területen alkalmazták és van tapasztalatuk. Így látni lehet, hogy javul-e a talajszerkezet, a terméseredmények, egészségesebb lesz-e a termény, költséghatékonyabb-e a termelés. Ha pozitív a tapasztalat, könnyebb lesz az átállás. Az uniós szabályokat is lehetne ebbe az irányba alakítani. Az oktatásban, a fiatal szakemberek képzésében is meg kellene jelennie ennek az új szemléletnek.
Van más eszköz a kezünkben, a gazdálkodók kezében?
A klímaváltozáson, a fenyegető vízválságon, az invazív fajok megjelenésén nem tudunk változtatni. De azon igen, hogy a másutt már bevált technológiákat alkalmazzuk a talajdegradáció elkerülésére, a föld minőségének javítására, jó példa erre a regeneratív gazdálkodás. Használni kell azokat az organikus talajjavító anyagokat, amiket magyar vállalkozók fejlesztettek ki.
Legutóbb két évvel ezelőtt beszélgettünk. Ahhoz képest lát-e pozitív trendet a klímaváltozás és a magyar mezőgazdaság kapcsolatában, léptünk-e előrébb bizonyos területeken?
Két év túl rövid idő a jelentős változáshoz, de ha 10-15 évre tekintünk vissza, olyan fogalmak, mint fenntarthatóság, regeneratív gazdálkodás, talajmegújítás, no-till művelés, akkor beszélhetünk előrelépésről, hiszen akkor ezek a fogalmak még nem is léteztek, vagy legalábbis idehaza nem beszéltünk róluk.
Ma már ismerünk olyan gazdákat, akik kipróbálták ezeket az új módszereket, és nemcsak a föld minőségét javították, hanem nyereségesebbé is tették a vállalkozásukat.
Fontos, hogy a fenntartható gazdálkodás és a nyereségesség nem zárja ki egymást.
Mi a kulcsa ennek a szemléletváltásnak, hogyan érhető el?
Több legyet ütünk egy csapásra: ha megőrizzük a talaj minőségét, kevesebb energiát használunk fel, kisebb lesz a lábnyom, jobb minőségű élelmiszert állítunk elő, és mindezt nyereségesen.
Van tartalékuk a gazdáknak ahhoz, hogy ezeket a változásokat megfinanszírozzák, és ne csak túléljék az előttük álló kihívásokat, hanem sikeresen kerüljenek ki ezekből?
A magyar mezőgazdaság az elmúlt 100 évben öt nagy átalakuláson ment keresztül. Ezek a következők voltak: a nagy birtokrendszer, a földosztás a második világháború után, a téeszesítés, a rendszerváltás utáni átalakulás, és most az uniós csatlakozással járó változások. Az első három átalakulás folyamatos tőkevesztéssel járt a gazdák számára, ezért erős érvek kellenek ahhoz, hogy a jelenlegi nyereséges működésüket megváltoztassák a jövőbeni szempontok miatt.
Ilyenek lehetnek az első sikeres fecskék, akiknek a termékei sikeresek a piacon, és jól reagáltak a legújabb fogyasztói igényekre. A fogyasztókról még kevés szót ejtettünk, de egyfajta alkalmazkodás és átállás az agráriumban rajtuk is múlik, vagyis hogy milyen fogyasztói igényeket kell kielégíteniük a magyar gazdáknak.
Igen, a fogyasztói igények változása kényszerítő erővel tud hatni. Amit látunk: egyre jobban nő az igény a jobb minőségű és magasabb beltartalmú élelmiszerek iránt.
Ez lehetőséget is jelent a gazdáknak, hogy magasabb áron értékesítsék a jobb minőségű termékeiket.
Ez az átállás költséges, de az átállás ösztönzésére több eszköz is rendelkezésre áll: uniós támogatások, szemléletformálás, jó példák bemutatása, technológiai fejlesztések támogatása, a finanszírozási rendszer átalakítása.
A tudatosságnak lehet egy olyan rétege, ami nemcsak arról szól, hogy mit eszünk, hanem arról is, hogy mennyit eszünk és mi marad az asztalon. Ebben is van tennivalónk?
Ez egy fontos feladat, ugyanis Magyarországon évente fejenként 66 kiló élelmiszert dobunk ki. Erre nem lehetünk büszkék,
hosszú távon nem engedhetjük meg magunknak ezt a mértékű pazarlást:
megtermeljük az élelmiszert akár hagyományos, akár új technológiákkal, feldolgozzuk, elszállítjuk a fogyasztókhoz, majd egy része a kukában köt ki. Nem nehéz belátni, hogy ennek a folyamatnak is jelentős a klímalábnyoma, hiszen az előállítás, feldolgozás, szállítás, raktározás, fagyasztás mind energiát igényel.
Milyen eszközeink vannak arra, hogy ezen a trenden javítsunk?
Ez egy olyan szemléletváltást igényel, ami nem fog menni egyik évről a másikra. Ha most elkezdenék erről minden nap sajtótájékoztatót tartani, akkor sem csökkenne nullára a kidobott élelmiszer mennyisége a következő évben. De ha a 66 kilóról lemegyünk 50-re, majd tovább csökkentjük egy elfogadható mértékű szintre, akkor már tettünk valamit az ügy érdekében. Amit mégis kidobunk, annak feldolgozására újabb lehetőségeket kell keresnünk. Előállíthatunk belőle energiát vagy komposztot.
Ha már beszéltünk egy konkrét célról, melynek elérése esetén elégedett lenne, akkor azt is megkérdezném, hogy van-e még olyan mutatószám, amelynek javulásakor elégedettebb lenne, akár a klímaváltozáshoz való alkalmazkodásunk, akár a gazdák alkalmazkodása terén?
Két olyan terület van, ami közvetve, vagy közvetlenül a mezőgazdaságot is érinti. Az egyik az energiahatékonyság javítása, tehát hogy kevesebb energiát használjunk fel a mindennapi életünk fenntartásához. A másik terület a víz. Nyilvánvaló, hogy azzal a vízmennyiséggel, amivel rendelkezünk, jobban kell gazdálkodnunk. Ha ránézünk az ország víztérképére, azt mondhatjuk, hogy a helyzet jó. Ez csak részben igaz, mert a víz jelentős része kifolyik az országból.
Fontos, hogy a rendelkezésre álló vízzel hatékonyan gazdálkodjunk.
Kvassay Jenő már több mint egy évszázada megjósolta, hogy míg ők a vizek gyors levezetésén dolgoznak, addig az unokák már a vizek torlasztásán, megtartásán fognak munkálkodni. Kvassay jóslata bevált, elérkeztünk ehhez a ponthoz.
Címlapkép forrása: Mónus Márton, Portfolio
A cikk elkészítésében a magyar nyelvre optimalizált Alrite online diktáló és videó feliratozó alkalmazás támogatta a munkánkat.
