Rózsai Rezső: A reziliencia teljesen új szintjét követeli meg a cégektől a mostani válságos időszak
Gazdaság

Rózsai Rezső: A reziliencia teljesen új szintjét követeli meg a cégektől a mostani válságos időszak

Idén a permakrízis fogalmát, a folyamatos válság állapotának kezelését kellett megtanulniuk a cégvezetőknek - ismertette a KPMG 2024 CEO Outlook felmérés eredményeit a nemzetközi könyvvizsgáló, adó- és üzleti tanácsadó vállalat hazai cégének vezérigazgatója, Rózsai Rezső a Portfolio Budapest Economic Forum 2024 konferencián. Rózsai Rezső előadását követő kerekasztal-beszélgetésen a felmérés eredményeit hazai vállalatvezetők vitatták meg.

2024-re egy új szót kellett megtanulni a tavalyi polikrízis kifejezés után, ez a permakrízis fogalma

- kezdte előadását Rózsai Rezső. A fogalom azt jelenti, hogy a folyamatos válság állapotában vagyunk, ahol az egyik probléma a másik után merül fel, anélkül, hogy egyértelműen véget érne.

A KPMG felmérése idén júliusban és augusztusban több mint 1300 vezérigazgatót kérdezett meg a világ 11 legnagyobb gazdaságában 11 szektorban. A felmérésben a 3-5 éves kilátásokra voltak kiváncsiak.

Az idei kutatás egyik fő tanulsága, hogy holisztikus szemlélet alakult ki a cégeknél, mindenféle krízis megoldására irányul ez a megközelítés.

Ez a reziliencia teljesen új fokát követeli meg a vállalkozásoktól.

Kiemelte: a világgazdaság növekedésébe vetett bizalom 72%-on áll jelenleg a cégvezetők körében. Tíz éve készíti a KPMG ezt a felmérést, ez a mutató 10 éve még 93% volt, ebben is látszódik a krízis állapota - tette hozzá a KMPG vezére. Elmondta: a cégvezetők 72%-a minden korábbinál nagyobb nyomás alatt érzi magát a hosszú távú prosperitás biztosítása terén.

MM_Portfolio_Budapest Economic Forum-94
Rózsai Rezső (Fotó: Stiller Ákos / Portfolio)

A cégvezetők az ellátási láncok szétesését és a működési problémák kérdését tartják a legnagyobb növekedési kockázatnak a következő három évre kitekintve.

A második és harmadik legnagyobb rizikófaktornak a kiberbiztonság, illetve a geopolitikai és politikai bizonytalanság kérdését nevezték meg.

A mesterséges intelligencia kapcsán a megkérdezetett vezérigazgatók 64%-a jelezte, hogy 2024-ben a gazdasági körülményektől függetlenül befektetést tervez a mesterséges intelligenciába.

Az AI-technológiák alkalmazásának három fő akadályát az etikai kérdésekben, az eltérő szabályozásban vagy annak hiányában és a technológiához szükséges skillek terén látják. A cégvezetők fele tartja aggasztónak a szabályozás hiányát, illetve körülbelül ugyanekkora arányban vélik úgy, hogy a nem megfelelő skillek és képességek tovább nehezítik a továbblépést. A cégvezetők 61%-a pedig etikai kérdéseket nevezték meg a legnehezebben kezelendő kérdések között, amikor a mesterséges intelligencia bevezetésére kerül sor a cégüknél.

Az AI munkaerőpiacra gyakorolt hatása kapcsán a felmérésből az derül ki, hogy a munkaerő képzettségének fejlesztése az AI alkalmazása terén kiemelt kérdésnek számít.

A jövő harca nem a képzett munkaerőért, hanem a képezhető munkavállalóért fog folyni

- jegyezte meg Rózsai Rezső.

A vezérigazgatók 76%-a arra számít, hogy az AI nem fogja alapvetően csökkenteni a munkahelyek számát a cégüknél a következő három évben.

A home office-ból az irodákba való visszatérés kérdésében a vezérigazgatók 83%-a úgy véli, hogy három éven belül teljes mértékű lesz a visszatérés az irodákba. A cégvezetők 87%-a várhatóan jutalmazni fogja (pl. előléptetéssel, fizetésemeléssel) azokat a munkavállalókat, akik visszatérnek az irodába.

Rózsai Rezső szerint a korunkat jellemző turbulenciák miatt a vezetőknek rugalmasabbnak és innovatívabbnak kell lenniük, mint valaha. Ahogy a következő tíz évre tekintünk előre, azok a vezérigazgatók érhetik el a fenntartható, hosszú távú növekedést, akik bátor stratégiát alkotnak a gyorsan változó világunkhoz való alkalmazkodás terén, illetve a megfelelő technológiákba és tehetségekbe fektetnek be terveik megvalósításához.

Rózsai Rezső előadását követően hazai vállalatvezetők értékelték a KPMG felmérésének eredményeit a KPMG vezérigazgatójának moderálása mellett.

Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya elnöke, ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy a gazdaság példátlan kihívásai közepette az autóipar jelentős átalakuláson megy keresztül. Az ellátási láncok problémája szorosan összekapcsolódik a geopolitikai instabilitással, utóbbi jelentős veszély a szektor számára. Ezeknek beláthatatlan következményei vannak, ez a legnagyobb veszély az autóipar számára, ami magáéval hozza az ellátási láncok problémáját.

A munkaerő folyamatos képzéséről szólva kiemelte: az abroncsgyártásban dolgozó gépkezelőknek egyre több új készséget kell elsajátítaniuk, köztük olyanokat, amelyekről pár éve még szó sem volt.

Gonda Gábor, a Magyar Telekom vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese arról beszélt, a diszruptív technológiák alkalmazása nem technológiai, hanem üzleti stratégiai kérdés. "Vannak ilyen hazai vállalkozások, akik ezt így is kezelik, és ők előrébb járnak a piacon. Náluk nagyon jól átgondolt stratégia mentén használják a diszriptív technológiát" - emelte ki. A hazai beszállítók képesek idehozni az új technológiákat, a kérdés az, hogy van e hozzá átgondolt stratégia a hazai cégeknél - tette hozzá.

MM_Portfolio_Budapest Economic Forum-103
Fotó: Stiller Ákos / Portfolio

Szabó Péter, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója arra mutatott rá: buzzwordként félrevezető az AI, mert a mesterséges intelligencia alapú megoldás már egy ideje elérhető, az újdonság a generatív AI. Sok helyen, ahol a vállalat nem vezetett be AI megoldásokat, ott sokszor a munkavállaló saját szakállára elkezdi használni az AI-t, és rájön mennyi időt tud megspórolni a használatával.

A felmérések szerint évi 2 hétnyi munkaidőt lehet megspórolni AI alapú asszisztens használatával.

A felső vezetők 71%-a mondta azt, hogy szívesebben venne fel olyan fiatalt, aki ért az AI-hoz, mint egy olyat, aki pl. 10 éve dolgozik az adott szakterületen - emelte ki Szabó Péter.

Király Gábor, a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karának dékánja arra hívta fel a figyelmet, hogy a szakdolgozatírás esetén valószínűleg az egyetemi hallgatóknál nagyobb szám jönne ki az AI technológiák használatával nyerhető spórolás terén.

Azzal kapcsolatban, hogy az AI mit jelent a felsőoktatás számára, kiemelte:

át kell gondolnunk, hogy mi az oktató szerepe, mit akarunk átadni, át kell gondolni a számonkérést is.

Hozzátette: az oktatás újragondolásában számos vállalati partnerrel dolgoznak együtt.

Oszkó-Jakab Natália, a Művészetek Völgye igazgatója: a fesztiválszektor jelentős visszaesést tapasztalt meg az elmúlt időszakban: a Covid után az ukrajnai háború sújtotta a szektort. Amikor kitört a háború, a nyugat-európai szülők nem szívesen engedték a magyarországi fesztiválokra a gyerekeiket. A fesztiválszektor lakmuszapapírja a gazdaságnak - jegyezte meg. Legfőbb kihívásként a szektor számára a klímaváltozást emelte ki. Lehet, 10 éve múlva a fesztiválokat légkondicionált csarnokokban rendezik meg, mondta,

Címlapkép forrása: Stiller Ákos / Portfolio

Kasza Elliott-tal

Medtronic - elemzés

Végig pörgettem a blogon a Top10-es posztokat, vetettem egy pillantást azokra a részvényekre, amik valamikor fennakadtak a hálómon, de nem néztem meg őket alaposabban. Az egyik ilyen volt a Medtro

ChikansPlanet

A farm, ahol élni fogunk

Az éghajlatváltozásra, a népességnövekedésre és a városiasodásra egyszerre adhat választ a vertikális kertészet, azaz a növények többszintes, beltéri termesztése.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Property Warm Up 2025
2025. február 20.
Green Transition & ESG 2025
2025. március 6.
Biztosítás 2025
2025. március 4.
Agrárium 2025
2025. március 19.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Könyv

A Sikeres Kereskedő - Vételi és eladási pontok, stratégiák, tőzsdepszichológia

Egy tőzsdei könyv, ami nem aranyhalat akar rád sózni, hanem felruház a horgászás képességével, ami a befektetések világában a saját kereskedési módszer kialakítását jelenti.

Ez is érdekelhet
orbán viktor kormányinfó sajtótájékoztató