Már csak bő két hét, és április 8-án megrendezzük a Portfolio Vállalati Energiamenedzsment 2025 című konferenciát, amely különösen aktuális az Európai Bizottság megfizethető energiaárakra vonatkozó cselekvési terve és a magyar kormány által bejelentett 440 milliárd forintos Jedlik Ányos Energetikai Program tükrében. A rendezvény célja, hogy konkrét tapasztalatokat, vállalati esettanulmányokat és jó gyakorlatokat mutasson be, segítve a cégeket energiaköltségeik csökkentésében és zöldítési céljaik elérésében. Érdemes minél előbb regisztrálni és bebiztosítani helyét a rangos eseményen, a részletes program itt érhető el, regisztrálni itt lehet.
Az Nvidia bejelentette, hogy kvantumszámítógépes kutatólaboratóriumot nyit Bostonban, ahol a Harvard Egyetem és a Massachusetts Institute of Technology tudósaival fog együttműködni - írja a Reuters.
Az Nvidia vezérigazgatója szerint öt éven belül széles körben elterjedhetnek a humanoid robotok a gyárakban. Jensen Huang a vállalat San Jose-ban tartott éves fejlesztői fórumán beszélt arról, hogy szerinte a technológia hamarosan elég érett lesz ahhoz, hogy emberszerű robotok széles körben segítsék a termelést az ipari létesítményekben.
Deportált az Egyesült Államok egy konferenciára érkező francia tudóst, mivel olyan üzeneteket találtak elektronikus eszközein, amelyek Donald Trump amerikai elnököt kritizálták – írja a Telegraph.
A kétes reményű 5%-os kamatplafon után újabb szorongató témával találta meg a bankokat a nemzetgazdasági miniszter: a magas árak elleni küzdelmet a folyószámlaköltségeknél vívná tovább Nagy Márton. A drágaságot javarészt maga a kormány generálta, hiszen a megemelt tranzakciós illetéket csak januárban kezdték áthárítani a bankok a lakosságra, amire január 1-től kaptak lehetőséget, csakhogy a miniszer szerint az illetékemelés mértékén is jócskán túltesz a drágulás. Hogy valóban így van-e, arról mutatunk most néhány ábrát; ezek arról is árulkodnak, hogy az utóbbi időben a bankok pénzforgalmi díjbevétele nem tudott lépést tartani az illetékkel, ezt a lemaradást kezdték most behozni a lakosságnak felszámított díjak.
Andrii Sybiha ukrán külügyminiszter és magyar kollégája, Szijjártó Péter kedden találkozott Indiában, ahol megállapodtak egy későbbi kétoldalú egyeztetésről - számolt be az Ukrajinszka Pravda.
Igyekszik magasabb sebességre kapcsolni az európai járműipar, ám a vámfenyegetettség, a kínai konkurencia és az erőltetett ütemű elektrifikáció árnyékában ez nem könnyű feladat. A hazai szereplők ennek megfelelően nincsenek irigylésre méltó helyzetben, ezért is kulcsfontosságú számbavenni a fellendüléshez vezető lehetőségeket. A Portfolio-MAGE Járműipar 2025 pontosan ehhez biztosít fórumot az ágazat egyik fellegvárában, Győrben magas rangú döntéshozók részvétele mellett.
Több tucat külföldi nagyvállalat vezetője látogat el Pekingbe márciusban egy kiemelt fejlesztési konferenciára, ahol néhányan várhatóan Hszi Csin-ping elnökkel is találkoznak - tudta meg a Reuters. A hírügynökség információi szerint idén több európai és kevesebb amerikai vezért várnak a fejlesztési fórumra, ami tükrözi a jelenlegi feszült geopolitikai helyzetet is, amikor Kína igyekszik vonzó célpont maradni a külföldi befektetők számára az amerikai vámháborús lépések mellett is.
A világ legnagyobb ingatlanpiaci eseményén - a 2025-ös MIPIM-en - több mint 20 000 szakember gyűlt össze Cannes-ban, ahol a geopolitikai bizonytalanságok, a mesterséges intelligencia hatásai, a dekarbonizáció és a bérlői igények változásai voltak a fő témák. A négynapos rendezvényen jelentős beruházásokat jelentettek be, és optimista hangulat uralkodott a piac jövőjét illetően - derül ki a rendezvény sajtóközleményéből.
A külföldi szereplők gőzhengerként tarolnak a hazai e-kereskedelmi piacon, és adja magát a kérdés, hogy miközben a már bejáratott webshopoknak is egyre nehezebb, ilyen körülmények között milyenek az újonnan belépők esélyei. Erről a Portfolio Pörzse Norbertnél, a 22 országba szállító Vágyaim.hu webáruház alapítójánál érdeklődött, aki az április 2-i Retail Day 2025 Konferencián további kulisszatitkokat árul el saját sikerreceptjéről.
Váratlanul érte az agrárgazdaság szereplőit a Magyarországon több mint ötven év után felbukkanó ragadós száj- és körömfájás. Az állategészségügyi vészhelyzet azonnali újratervezést követel meg, de hogy pontosan mi a teendő a veszteségek és kockázatok minimalizálása érdekében, Pásztor Szabolcs országos főállatorvos vázolja fel a március 19-i kecskeméti Portfolio Agrárium 2025 konferencián.
A Portfolio most először rendezi meg ezt a különleges, nem sajtónyilvános eseményt. A Professional Investment Day 2025 a vagyonkezelők, privátbankok, prémium bankok és befektetési szolgáltatók vezetőinek kínál exkluzív platformot a szakmai párbeszédre és kapcsolatépítésre. A délutáni rendezvény középpontjában a vagyonkezelési piac aktuális kihívásai, az ügyfélkiszolgálás új dimenziói és a technológiai átalakulás állnak. Neves külföldi és hazai szakértők osztják meg gondolataikat a 2025-ös befektetési, vagyonkezelési és megtakarítási trendekről. A limitált férőhelyek garantálják az exkluzivitást és a minőségi networking lehetőségét. Várólistán még lehet jelentkezni a rendezvényre, kattintson ide a regisztrációhoz, és legyen részese a jövő befektetési trendjeinek alakításában!
Az orosz-ukrán háború lezárása körüli ellentmondások, Donald Trump színrelépése és a NATO-ban várható GDP arányos hadikiadások kötelező növelése egyaránt arra ösztökélik az európai országokat, hogy soha nem látott összegeket fordítsanak a védelmi képességeik megerősítésére. Még olyan országok is felülvizsgálják korábbi haderőt érintő döntéseiket, mint Németország, amely a tervek szerint 500 milliárd eurónyi államkötvényt bocsátana ki, amelyből a haderőfejlesztést finanszírozná. De mit jelenthet ez a magyar ipar számára, hogyan profitálhatnak belőle akár a hazai KKV-k? A hadiipar léphet a gyengélkedő autóipar helyébe? Többek között erről is szó lesz március 26-27-én a Portfolio – MAGE Járműipar 2025 konferencia hadiipari szekciójában.
Immár nem csak az uniós, hanem a globális versenytársak is állandó nyomás alatt tartják a magyarországi e-kereskedelem szereplőit, akik kénytelenek sebességet váltani. A Portfolio Retail Day 2025 konferencián vezető döntéshozók tárják fel, milyen eszköztár vezethet eredményre ebben a helyzetben.
A szokásokhoz híven bivalyerős szakmai programmal várja az érdeklődőket az idei Portfolio Agrárium 2025 Konferencia. Mi lesz a gabonapiaccal? Hogyan lehetünk sikeresek a vidékfejlesztési pályázatokon? Mit kell tudni a támogatásokról? Erről és sok más kulcskérdésről lesz még szó az agrármarketingtől a precíziós gazdálkodásig.
Közel 600 fő részvételével zajlott a Portfolio üzleti világnak szóló AI in Business c. rendezvénye, ahol a közönség élőben szavazott: a résztvevők 82 százaléka rendelkezik már most AI-ra szánt költségvetéssel, vagy már tervezi ezt. Az innovációs és a hatékonysági verseny éleződésére, új üzleti lehetőségekre sokan számítanak, de vannak, akik szerint az AI teljesen felforgatja az üzleti viszonyokat. Csupán elenyésző kissebség látja úgy, hogy ráér kivárni, amíg "polcról levehető" AI-megoldások érkeznek.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Lehetetlen elképzelés.
Több fontos adat is érkezett a nap folyamán, ezekre pozitívan reagáltak a befektetők.
Hogy kerülhetett be egy újságíró a titkos csoportba?
Számos létesítmény kapott védelmet.
Mi történik Törökországban?
Tiltott támogatásokat keresnek.
12 naponta 2 milliárd fekete katonalégy lárvát nevelnek, majd dolgoznak fel Magyarország első ipari léptékű rovarfehérje-üzemében.