Zuhanórepülésben a magyar beruházások!
Gazdaság

Zuhanórepülésben a magyar beruházások!

Portfolio
A vártnál is erősebb zsugorodás zajlik a hazai beruházásokban: a KSH friss adatai szerint a második negyedévben 7 százalékkal kisebb volt a beruházási volumen Magyarországon, mint az év első három hónapjában. A lejtmenetre jellemző, hogy az utóbbi két évben mindössze két olyan negyedév volt, amikor minimális emelkedést mért a statisztika, a többiben visszaesést láthatunk.

A 7%-os negyedéves alapú visszaesés következtében az idei második negyedév beruházási teljesítmény (a kiigazított adatok alapján) 14,5%-kal múlja alul az egy évvel korábbit. A mostani beruházási volumen a Portfolio számításai szerint a hat évvel ezelőtti szintnek felel meg, vagyis 2018 óta nem volt ilyen szerény beruházási kedv Magyarországon. Különösen az idei első félév eredménye kiábrándító, hiszen a mostani 7%-os viszaesés az első negyedév 5,4%-os csökkenését követte, ez a tempó pedig már zuhanásszerűnek mondható.

A beruházási teljesítmény még annak fényében is kiábrándító, hogy nagy illúzióink nem lehettek: a második negyedévben a magyar gazdaság zsugorodott. A vártnál rosszabb GDP-adat tulajdonképpen már előrevetítette, hogy a mai adat is gyenge lesz, de így is azt mondhatjuk, hogy felhasználási oldalról nézve a beruházások jelentették a GDP-visszaesésben a meglepetés-faktort.

A KSH az idén megváltoztatta a beruházási adatközlését, az első jelentésében nem látunk részletes számokat, amiből kiderülne, hogy a visszaesés milyen szerkezetben történt. (Sokat egyébként ezzel a változtatással nem nyertünk, a korábbi gyakorlathoz képest csak néhány nappal jön csak korábban a beruházási statisztika, "cserébe" sokkal adatszegényebben.) A statisztikai hivatal tájékoztatójából mindössze az derül ki, hogy a beruházások éves alapon számolt csökkenéséhez a legnagyobb mértékben a feldolgozóipar, a szállítás, raktározás, valamint a kereskedelem járult hozzá. A visszaesést a közigazgatás, az energiaipar, illetve az ingatlanügyletek növekvő beruházási aktivitása mérsékelte.

A két és fél éve tartó durva lejtmenet első szakaszában a feldolgozóipar még meglepően jól tartotta magát, de az utóbbi negyedévekben szemlátomást már elfogyott a lendület. A szállítás, raktározás ágazat szenvedése az állami fogyókúrára vezethető vissza, hiszen a költségvetés sanyarú helyzete miatt az útépítések, felújítások is a beruházási stop áldozatává váltak.

A gyenge beruházási adat megerősíti azt a véleményünket is, hogy a külső egyensúlyunk javulásában egyre nagyobb szerepet játszik, hogy a gyenge exportszámokat ellensúlyozza a beruházási célú import mélyrepülése.

A beruházások zuhanása nem a magas kamatok miatt van, a vállalatoknak lenne saját forrásuk a fejlesztésekre. Ugyanakkor a gazdasági klíma nem támogató: az exportcégek a külső piacok gyengélkedése miatt nem érezhetik szükségét a kapacitásbővítésre (ez fokozottan igaz a jármű- és akkumulátorgyártásra), a belső piacon az állami fogyókúra, az uniós forráshiány és a csak döcögve élénkülő lakossági fogyasztás jelenti a fékező erőt.

A gazdaság várható élénkülésével a beruházások is magukra találhatnak, de épp a mai adat jelent figyelmeztetést, hogy az üzleti klíma egyelőre nagyon hűvös.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

A Fed igyekezne, de könnyen lemaradhat

Végre elérkezett a kamatcsökkentés gondolatához a Fed, ami nagy előrelépés a pár hónappal ezelőtti kommunikációhoz képest. Eddig fokozatosan hűlt a munkaerőpiac, de nemrég hiba csúszott..

RSM Blog

Cégérték számítás: tények, tévhitek

Egy cég valós piaci cégértékének számítása nem csupán számok és pénzügyi mutatók összegzése, hanem egy összetett elemzési folyamat, amely számos tényezőt vesz figyelembe. Mégis, gyak

Kiszámoló

Streaming forgó

Régről megmaradt a(z HBO) Max előfizetésem, már többször le akartam mondani, annyira kevés rajta az új tartalom Annak ellenére nem érte meg, hogy mint régi előfizető, féláron volt havonta.

Ricardo

Egy ábra

A jóléti állam 20. századi felemelkedése Nyugat-Európában. Az ábra az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Svédország összesített átlagát mutatja. Rövid magyarázat: az a

Holdblog

Így termelnek áramot a legnagyobbak

Brazília mutatja az utat a megújuló energiaforrások terén, de óriási helyzeti előnye van. A világ tíz legnagyobb vízerőművéből ugyanis három is az országban van, márpedig... The post Így

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
19 éve nem látott ilyet Magyarország: dől a pénz azokhoz, akik félre tudnak tenni
Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Követeléskezelési trendek 2024
2024. szeptember 18.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Budapest Economic Forum 2024
2024. október 17.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Kérdések és válaszok azzal kapcsolatban, hogy mire figyelj, ha kezdő befektető vagy!

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Ez is érdekelhet
cimlap_naperomu0327