Követik-e a bérek az inflációt?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

A januári 25,7 százalékos inflációnál csak az élelmiszerek 44 százalékos emelkedése nyomasztóbb. A politikához nem értek, de a közgazdasági tanulmányunk első óráján megtanultuk: ha áruhiány van (már pedig a szárazság és az állatbetegségek miatt kevés az élelmiszer; a globális láncok akadozása, az energiaválság miatt drága az energia, nincs alapanyag), de mi ennek ellenére extra keresletet gerjesztünk (ársapkákkal, ingyen pénz osztásával, lakásfelújítási és lakáshoz jutási pénzekkel), akkor elszabadulnak az élelmiszer- és építőanyagárak, robbannak a lakásárak.

A forint és a munkaerőpiac

Cseh- és román ügyvezetőként látom, hogy a korona és a lej nem gyengült az euróhoz képest, az infláció pedig sokkal kisebb, mint nálunk: 16-17%-os. Ez ugye azt jelenti, hogy Csehország és Románia az európai látogatók számára nagyon drága lett; az eurózóna inflációja „csak” 10 százalékos. Azaz egy sörért sokkal több eurót kell fizetni a Vencel téren, mint egy éve.

Jó ötlet volt az államadósságunk forintra konvertálása, hiszen nem függünk a fránya külföldi nyugdíjalapok kegyétől, és ne adj’ isten, megint az IMF-től. Az már kevésbé jó ötlet, hogy a forintban denominált államadósságot gyorsan elértéktelenítjük magas inflációval. Ugyanis a reakció nem várat magára. A magánemberek átváltják a megtakarított forintjukat euróra, dollárra, nem bíznak a hazai fizetőeszközben, sőt, a nagy vagyonokkal rendelkező vállalkozók (legyen magyar vagy külföldi) nem tartják itthon a pénzüket. Az Európai Unióban páratlan magas alapkamatunk gyors büntetést jelent az államadósságunk finanszírozásában.

Tavaly tehát sikerült kvázi bevezetnünk az eurót. Az irodabérlet már régen, de most már az energia-, az alapanyag- és a szállítási költség is mind euróalapú. Csak a szegény dolgozó kapja továbbra is forintban a bérét. És erre, sajnos, a reakció nem is várat magára. A Covid alatt megtorpant kivándorlás, sőt visszaköltözés visszafordult. A gyenge forint miatt jobb Ausztriába járni dolgozni, a fiatalok Brexit ide, Brexit oda, ismét elindultak Londonba. De Nyugaton sajnos az esetek többségében legalább alapfokú angol vagy német nyelvtudást kérnek. (Bár egyre többször annyira meg vannak szorulva, hogy már nem kell a nyelv, van egy magyar csapatvezető, aki fordít).

Viszont a Felvidéken, Erdélyben garantáltan nem kell nyelvtudás, és ott is jobban fizetnek, mint nálunk.

Olyan pocsék állapotok vannak a magyar iskolarendszerben, hogy amikor egy induló magyarországi gyár toborzott 100, bármilyen végzettséggel és alapfokú német nyelvvizsgával rendelkező operátort, akik Németországban tanulhatták volna meg a szakmát, hogy utána itthon átadják a tudást, egyszerűen nem volt elég jelentkező, pedig a bér kivételes volt.

Hogyan alakul a magyarországi vállalatok üzlete?

Úgy tűnik, a kilátások sem túl rózsásak itthon. A megkérdezett 246 cég 25 százaléka 50 fő alatti kisvállalat, 12 százaléka 1000 fő feletti nagyvállalat volt. Míg tavaly több mint 60%-uk várta azt, hogy nőni fog az árbevétel, most ez a szám csak 41% volt; 39% mondta azt, hogy stagnálni fog az üzlet (tavaly ez a szám 28% volt) és 10% árbevétel csökkenést prognosztizál, tavaly ez elenyésző 3% volt. 10 százaléknak pedig fogalma sincs, mi lesz…

Érdekes az is, hogy tízből négy, bővülést remélő cég közül csak körülbelül 1 mondja azt, hogy 15 százalék felett fog nőni az árbevétele, azaz követni tudja majd az inflációt. Az ágazati számokból az látszik, hogy az IT szektorban, a szolgáltatóközpontoknál és a szolgáltatóiparban az átlagnál többen számolnak 15% feletti növekedéssel.  Az ipari gyártószektorban átlagos a számuk azoknak, akik 15% felett növekednek 2023-ban, míg az élelmiszeripari gyártók közül senki sem reméli az infláció követését a megkérdezettek közül.

Mik a legnagyobb kihívások, hogyan reagálnak a cégek?

Természetesen, az infláció miatti dolgozói elvárások menedzselése a legnagyobb kihívás. Ebben az évben 10 százalékponttal nőtt itt az érték. A további 5 legnagyobb fejfájás is a költségekkel függ össze, legyen az energia- és alapanyagár vagy kereskedelmi árrések fenntartása.

A vállalatok 62 százaléka újra gondolja a munkaerő szerepét és újrarajzolja a szervezeti ábrát; bár leépíteni csak 8% fog, 48%-uk létszámstopot vezetett be. Fele visszavágja a működési költségeket. Ugyanakkor a dolgozók továbbképzése, a szükséges tudáshoz juttatása nem kerül le a napirendről: a cégek kétharmada foglalkozik ezzel, költség megszorítás ide vagy oda. (+5 százalékpont).

A vállalatok 56 százalékánál a dolgozói létszám stabil marad ebben az évben, 34%-uk bővít. Ez jelentős visszaesést jelent a tavalyi 89 százalékkal szemben, amely tavaly azt jelentette, hogy gyakorlatilag mindenki bővíteni szerette volna a dolgozók létszámát. Ez persze már csak demográfiai szempontból is lehetetlen elképzelés volt. Egészen vad becslések vannak arról, hány nem európai dolgozót engedtünk be kompenzálva a demográfiai problémánkat: egyesek már 100 ezer emberről beszélnek.

A baj csak az, hogy ezek szinte kivétel nélkül képzettség nélküli, betanított munkát végeznek, sok hozzáadott értéket nem teremtve.

Mik a keresett szakmák?

Az örökzöld IT és mérnöki szakmákban a vállalatok 40%-a bővülne, legkevésbé jogászokat és marketingeseket keresnek (4-5%), de érdekes, hogy mennyire megcsappant az értékesítők iránti kereslet is: a cégek 22%-a venne fel kereskedőt a tavalyi 35% helyett.

A munkaerőközvetítő cégek egyre inkább keresettek, a cégek 64%-a dolgozik fejvadászokkal a tavalyi 56% helyett. A munkaerő passzivitása miatt az állásportálok estek (61%), viszont a belső, premizált ajánlórendszerek erősen növekedtek (58%). Az állami munkaerőközpontok elvesztették jelentőségüket (5 %).

Érdekes kérdés volt, hogy a cégeket mennyire foglalkoztatja a 4 napos munkahét kérdése. Bár 83%-uk egyértelműen elzárkózik ettől, 13%-uk a tesztelést fontolgatja, 3%-uk be fogja vezetni, 1%-uk pedig be is vezette.

Mi a helyzet a bérekkel?

A tavalyi 83%-kal szemben az idén minden cég (97%) emel bért:

• 20% felett a cégek 1 százaléka emel, holott a dolgozók 35 százaléka legalább ennyit szeretne kapni.
• Minden nyolcadik cég emel 16 és 20 % között, ez a dolgozók 37 százalékánál lenne elvárás.
• A legnagyobb halmaz, 42 % emel 11 és 15 % között; a dolgozók 24 százaléka már ezzel az emeléssel is boldog.
• 34%, azaz minden harmadik cég emel 6 és 10% között
• és 7 százalék pedig csak 5 % és ez alatt képes csak emelni.

Érdekes az, hogy bár az ipari cégek kicsit többen emelnek nagyobb mértékben, de a Randstad által megkérdezett cégek emelési terve elég hasonló iparágtól függetlenül. A 14-16%-os minimálbéremelés nem minden iparágra hat ki, hiszen a szolgáltatóközpontokban, autógyárakban, IT-szektorban már régen nem a minimálbér a benchmark.

Érdekes, hogy tavaly a cégek 43 százaléka emelt másodszor is, kompenzálva a gyorsan növő inflációt, minden harmadik cég pedig egyszeri bérkiegészítést fizetett. 23 százalék rendszeresen hozzájárul a dolgozók megemelkedett energia- és utazási költségeihez.

Összességében tehát látható, hogy a cégek nem tudják, nem akarják a 25% feletti inflációt utolérni a bérekben. Az ár-bérspirálban egyelőre az árak nyernek, de reméljük, ahogy a forint árfolyamát is talpra rántottuk, az inflációt is letörjük. Ellenkező esetben a dolgozók régen látott életszínvonalesést fognak megélni.

Címlapkép: Getty Images