Hol találhatók ma Magyarországon a nagy termelő mezők? Milyen kutatásokat végeznek új készletek feltárására? Ha ma valaki új szénhidrogén lelőhelyet szeretne találni Magyarországon, merrefelé kellene keresnie?
Homonnay Ádám: A hazai szénhidrogén bányászat földrajzilag erősen széttagolt, a kitermelt mennyiség nagy része a dél- és közép-alföldi régióból származik, de jelentős a Kelet-Tiszántúl, valamint a Dunántúl és a Pest megyei terület hozzájárulása is. A kitermelt kőolaj csővezetékeken, illetve vasúti és közúti szállítással jut el a finomítóba, ahonnan feldolgozás után kerülnek a lakossághoz. A földgázt a minőségi paraméterek biztosítását követően közvetlenül az országos gázvezeték-hálózatba tápláljuk be.
Magyarországon az új mezők felkutatására és feltárására a Mol-nak nincs monopóliuma.
Az állam, aki a hazai nyersanyagkincsek tulajdonosa, koncesszióba ad előre meghatározott területeket, maximum 4 éves kutatási időszakra, ami egy alkalommal maximum 2 évre meghosszabbítható. Ez az EU-ban mindenhol így működik, sőt például geotermikus energia kutatására is ilyen jellegű koncessziós modellt hoztak létre. A Mol az eddigi hét koncessziós pályázati kör során aktívan pályázott, és a legtöbb kutatási területet mi nyertük el.
Azt szokták mondani az iparágban, hogy régi területen régi ötlettel nem lehet találni semmit. Régi területen új ötlettel már van esély a sikerre, új területen régi ötlettel pedig még inkább.
Érdemes megemlíteni, hogy van egy Pest és Heves megye egy részét magába foglaló terület, amit Paleogén Medencének hívnak, ahol néhány évvel ezelőtt egy új kőolajmezőt találtunk, annak ellenére, hogy a kőolaj kitermelése és az ahhoz kapcsolódó kutatások nagyon régóta zajlanak az országban.
Ez is azt mutatja, hogy új megoldásokkal találhatunk még kitermelhető forrásokat.
Azt mindenképp hangsúlyozni kell, hogy a bányászat rendkívül tőkeintenzív iparág, óriási befektetés egy-egy új terület kutatása és feltárása, ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy a végén sikerrel járunk. A nagy befektetés pedig viszonylag hosszú távon térül meg, óriási a karbantartási- és folyamatos a modernizációs szükséglet, éppen ezért nagyon átgondoltan kell kutatni, hogy minél nagyobb legyen a siker, és minél kisebb a pénzügyi bukás esélye.
Az elmúlt néhány hónapban, nem függetlenül a kialakult energiapiaci helyzettől, egyre több szó esik a Makói-árok és a Békési-medence alatt található, többezer milliárd köbméternyi földgázról, amely az ország teljes hazai szükségletét többszáz évig is ki tudná elégíteni, sőt, akár gázexportőrré is válhatnánk. Mit lehet tudni ezekről a készletekről? Valóban földgáznagyhatalom leszünk a jövőben?
A Makói-árok kutatása 10-15 évvel ezelőtt sikertelenül zárult, azonban más területek, pl. a Békési-medence (Nyékpuszta mező) és a Mol által vizsgált Derecskei-árok (Berettyóújfalu mező) a számunkra ígéretes lehetőségek. Az említett területeken már régóta ismert, hogy nagy mennyiségű földgáz található, azonban ennek kitermelése technológiailag meglehetősen bonyolult és költséges. A földgáz 4-5 ezer méter mélyen van, ráadásul alacsony áteresztőképességű kőzetrétegekbe zárva. Ezt nevezik nem konvencionális gázmezőnek.
Ennek kitermelése egyszerre több megfelelő technológia használatával nem leküzdhetetlen feladat. A nem-konvencionális gáz kitermelését rétegrepesztéses technológiával végzik, ami segít a mélyben lévő gáznak, hogy a kőzet szűk pórusaiból kiszabadítva, a kúton keresztül feljusson a felszínre. Ezt a technológiát Amerikában fejlesztették ki, és ez tette lehetővé az USA számára, hogy viszonylag rövid időn belül gázimportőrből a nemzetközi piac meghatározó exportőrévé váljon.
Magyarországon is ezt a technológiát kell alkalmaznunk, ha eredményt akarunk elérni, de az eddigi próbálkozások azt mutatták, hogy a szokásosnál nagyobb mélység a még sokkal magasabb hőmérséklettel együtt nagy kihívás elé állítja a szakembereket még akkor is, ha a létező legfejlettebb technológiát használjuk. A költségek a felsorolt nehézségek miatt ráadásul igen nagyok lehetnek. A megtérülési kérdések mellett az esetleges társadalmi ellenérzésekre is hiteles választ kell adnunk.
A rétegrepesztést biztonságos technológiának látjuk,
mivel olyan fizikai tulajdonságokkal rendelkező, elképesztő tömegű és mennyiségű kőzet választ el bennünket a gáztól, hogy sem a vízkészletekre, sem másra nincs veszéllyel, a föld mélyén keletkező rezgések pedig nem érezhetők a felszínen.
A megnövekedett energiaárak és az ellátásbiztonság növelése miatt a kormány évi 1,5 milliárd köbméterről 2 milliárd köbméterre szeretné emelni a hazai földgázkitermelést. Lehetséges elérni ezt a célt?
Ambiciózus célkitűzés, de nem lehetetlen.
Egyet biztosan állíthatok: a magyar szakemberek kiválóak, a Mol nagy tapasztalattal és a legkorszerűbb technológiával rendelkezik, ezért mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy teljesítse ezt az elvárást. Tisztában kell lenni azzal is, hogy a jelenleg termelés alatt álló készletek folyamatosan merülnek ki. Ez egy természetes folyamat. Ha a Mol nem kezdeményezne semmilyen beruházást, nem vetne be innovatív technológiákat folyamatosan, akkor akár évi 15-20%-kal is csökkenne a mezők hozama. Már önmagában az is nagy kihívás, hogy a jelenlegi termelést fenntartsuk, a célkitűzés pedig az iparág szintjén további 30%-os kitermelés-emelést jelent.
Ez rendkívül nehéz és költséges feladat, de mindent el fogunk követni annak érdekében, hogy sikerüljön, hiszen nemzeti érdek, hogy minél több hazai földgázt termeljünk ki, és ezzel is csökkentsük az ország energiafüggőségét.
A feladat azonban nem csak a Molra hárul, más vállalat is termel ki gázt Magyarországon, és több konzorcium is kutat gáz után. A nyékpusztai kitermelés elindítása például nagyot lendíthetne a cél elérésében.
A társadalmi ellenállás mind a fosszilis energiahordozókkal, de talán az egész bányaiparral szemben igen erős, számtalan kutatást vagy kitermelést azért kellett felfüggeszteni szerte Európában, mert környezetvédők vagy más társadalmi szervezetek felemelték a hangjukat a beruházások ellen. A Mollal is megtörtént ez a közelmúltban: az Őrségi Nemzeti Park területén, Őriszentpéter közelében kellett felfüggeszteni egy gázkút kiépítését. Az energia- és nyersanyagpiaci változások megváltoztathatják a társadalom bányászathoz való hozzáállását?
Az energiaátmenet pozitív folyamat, igaz, bár nem fosszilis nyersanyagokra támaszkodik, mégis rengeteg olyan ritkaföldfémre és egyéb ásványkincsre van szükség, amelyet ugyanúgy ki kell bányászni, mint a kőolajat, szenet vagy földgázt.
Bányászatra most is szükség van és a jövőben is szükség lesz.
Az energiaátmenet időzítésével kapcsolatban azt gondolom, hogy két lábbal a realitások talaján kell állni. A világ egyre növekvő energiaigényét nem lehet egyik napról a másikra kielégíteni csak megújuló forrásokból. Az átállás időszakában fosszilis és atomenergiára is szükség lesz, máskülönben teljesen alapvető szolgáltatásokról kell lemondanunk.
A szándék és az akarat bennünk is megvan, hogy felgyorsítsuk az energiaátmenetet: erről szól a hosszútávú stratégiánk, és ezért áldozunk milliárdokat fenntarthatósági projektekbe. De emellett azt is szem előtt tartjuk, hogy az emberek be tudjanak ülni az autóikba, fel tudják tölteni a telefonjukat, hogy áru legyen a boltok polcain, és még sorolhatnám.
Minden az emberiség által teremtett dolog valamilyen erőforrás kiaknázásából született és fog születni. A kérdés csak az, hogy ezek végesek vagy sem.
Az Őrségben is birtoklunk egy kutatási koncessziót, így teljesen törvényesen kutatunk szénhidrogén után. Az Őrségi Nemzeti Park területén évtizedek óta működnek földgázkutak különösebb környezeti vagy társadalmi ártalom nélkül. Az ország jelentős része valamilyen módon védett terület, és a környezetvédelmi hatóságokkal együttműködve szoktuk megválasztani, hogy milyen módon és milyen időszakban tudunk például fúrási tevékenységet végezni egy adott területen. Ebbe beleértem például a madarak költését, az élővilág bármilyen igényét, hogy a lehető legkisebb zavart okozzuk a tevékenységünkkel.
Tény, hogy a nevezett fúrás és a berendezések üzembe állítása néhány hónapig megnövekedett zaj- és forgalomterhelést jelentett volna a település határában, de utána gyakorlatilag semmilyen hatása nem lett volna sem a környezetre, sem az emberekre. A megtalálni remélt földgázvagyon pedig akár évtizedekig hozzájárulhatna az ország energiaellátásához.
Interjúnk egyik aktualitását is az adja, hogy 85 évvel ezelőtt, 1937-ben kezdődött meg hazánkban az ipari léptékű olajkitermelés. Milyen közvetlen előzményei voltak az első kutak beüzemelésének?
Az 1920-as években alakult egy brit-magyar vegyesvállalat, amely azonban néhány sikertelen fúrást követően befejezte a kutatást. Az igazán nagy lépést az angol és amerikai tőkével megalapított EUROGASCO (European Gas and Electric Company, Európai Gáz és Villamos Társaság) 1933-as színrelépése jelentette. A társaság több, mint 32 000 km2-es területre kapott kutatási engedélyt a Dunántúlon, és vállalta, hogy 300 000 dollárt fordít kutatásra. A korábbi Eötvös-féle torziós inga méréseket - magyar szakemberek bevonásával - kiegészítették szeizmikus és mágneses mérésekkel, valamint a fúráshoz is modern, forgatva fúró berendezéseket használtak, amivel gyorsabban és mélyebbre tudtak fúrni a korábbiaknál.
Ennek a programnak a keretében mélyült a Zala megyei Budafa-1 fúrás is, ami igazolta a budafai szerkezetben a szénhidrogének jelenlétét. 1937-ben mélyítették a Budafa-2 fúrást, ami az első magyarországi ipari jelentőségű kőolajtelepet tárta fel, és napi 60 m3 olajat termelt ki a fúrás a rétegvizsgálatok során. 1938-ban lejárt a vállalat szerződése, de a kedvező eredmények miatt létrehozták a Magyar-Amerikai Olajipari Részvénytársaságot (MAORT) majd a további kutatások feltárták a Lovászi-1 fúrással a Lovászi kőolajmezőt, ami a budafainál is nagyobbnak bizonyult.
A Dunántúli kutatással egyidőben, de szerényebb keretek között az ország más területein, az Alföldön és a Bodrogközben is folyt szénhidrogén kutatás, azonban kisebb sikerrel. Említésre méltó még a bükkszéki szénhidrogén előfordulás feltárása 1937-ben, amely ugyan kisebb mennyiségű olajkészletet adott, viszont a mellette felfedezett termálvízre gyógyfürdő épült a későbbiekben.
Ma az ország szénhidrogénszükségletének 15%-át tudja kielégíteni a hazai kitermelés. Milyen időszakra tehető a szénhidrogénbányászat aranykora? Volt-e olyan pillanat a történelemben, amikor az ország önellátó vagy nettó exportőr volt kőolaj vagy földgáz tekintetében?
Magyarország 1940-re megtermelte a saját éves olajszükségletét, mintegy 250 ezer tonnát, és képessé vált az olajexportra is. Ez az 1940–1945 közötti időszakban azt jelentette, hogy hazánk Németországnak, Olaszországnak és Svájcnak szállított, döntően kőolajat, kisebb mértékben olajtermékeket. Meg kell jegyezni, hogy olajtermék kivitel az 1940 előtti évtizedekben is volt, ugyanakkor ez rendszerint pár száz, esetenként pár ezer tonna volt évente. A dél-zalai olajmezők felfedezésével ez 481 ezer tonnáig kúszott fel 810 ezer tonnás éves termelés mellett 1944-re.
Az 1960-as években volt egy rövidebb periódus, amikor földgázt is exportáltunk, de ebből alapvetően mindig importra szorult az ország. A teljes magyarországi igényeket az 1980-as években a hazai termelés és azon belül Algyő jelentős részben biztosította, manapság azonban a termelés folyamatos természetes csökkenése következtében ez a szint a jelenlegi 15 %-ra süllyedt.
Ha azonban az „aranykor” kifejezést nem egyértelműen a termelés mennyiségével azonosítjuk, akkor azt gondolom, hogy jelenleg is egy nagyon prosperáló szakaszban vagyunk.
A hazai szakemberek kiválóak, az oktatás nemzetközi szintű és a Mol számos nagyberuházásban vesz részt szerte a világban, így például Pakisztánban, Azerbajdzsánban, Kurdisztánban és Horvátországban.
A magyar szakemberek már a 19. század végén, 20. század elején is nemzetközi elismertségre tettek szert. Kik voltak a hazai szénhidrogénbányászat úttörői Magyarországon?
A hazai olajbányászat hőskorának legfontosabb alakja Dr. Papp Simon volt, akinek elévülhetetlen érdemeinek elismerése helyett sajnos tragikus sors jutott.
1920-ban Pávai-Vajna Ferenc geológussal közösen Papp Simon mutatta ki elsőként Bázakerettye községtől nyugatra Budafapusztán a geológiai felboltozódást, ami a hazai kőolajipar első sikeres kutatásának bizonyult. Vezetésével és irányításával fedezték fel a lovászi szénhidrogénmezőt és termelték ki az ideiglenesen visszacsatolt Észak-Erdélyben a földgázmezőket is.
Miután Magyarország belépett a II. világháborúba, a kutatást és kitermelést végző cég amerikai vezetőit kiutasították az országból, és a MAORT hazai szakemberei – így Papp Simon is - egyedül maradtak. A német megszállás idején a MAORT alelnöke és vezérigazgatója lett, és sikeresen akadályozta meg, hogy a németek rátegyék a kezüket a zalai kőolajmezőkre, és a berendezések jelentős részének leszerelését és elhurcolását is megakadályozta. A kisebb részben elhurcolt berendezéseket, műszereket (melyek akkori értéke 3 millió dollár volt) visszaszállították Bajorországból, így a termelést zavartalanul folytatni tudták.
A 40-es évek második felében a kommunista diktatúra megszilárdulásával az amerikai tőkét kiszorították az országból, és Papp Simont is koncepciós perbe fogták, amelyben halálraítélték, amit később életfogytiglani börtönbüntetésre „enyhítettek”. Vádlói szerint szándékosan rossz helyeken végeztetett mélyfúrásokat, a dokumentációkat meghamisította, a termelést visszafogta, amivel szándékosan kárt okozott a népgazdaságnak. A per és ítélet abszurditását is jól mutatja, hogy a börtönben is dolgoztatták az olajipari terveken, sőt a recski kényszermunkatábor vízellátását is vele terveztették meg.
A Mol Magyarországnál betöltött pozíciója mellett, egyben a Magyar Bányászati Szövetség elnöke. Ugyan a Kárpát-medencei bányaipar többezer éves hagyományokkal rendelkezik, mégis az elmúlt évtizedek a bányabezárásokról, munka nélkül maradt bányászokról szóltak. Hogyan lehetne jellemezni ma a szektort?
A hazai bányászat valóban többezer éves múlttal rendelkezik, a történelmi Magyarország területe számos természeti kinccsel rendelkezett, amit már a rómaiak is igyekeztek kiaknázni. A Magyar Királyság területén, egészen a 19. század végéig nemcsak kitermelés, hanem nemesfém pénzek verése is történt, jórészt a mai Szlovákiában található Körmöcbányán, amely így közvetlen szerepet is kapott az ország – egyébként igen korszerű - pénzügyi rendszerének kialakításában. A középkori nagy spanyol hódításokig Magyarország igazi aranynagyhatalomnak számított Európában. A Habsburg Birodalom, később az Osztrák-Magyar Monarchia közel 100 évig épülő legnagyobb befektetése és egyben legkomolyabb mérnöki teljesítménye is a bányászathoz kapcsolódik: a II. József altárna 16 kilométer hosszan és több mint 70 méter mélyen vezette el a selmeci bányavidék vizeit a Garam folyóba.
Míg korábban jellemzően külszíni, illetve kezdetleges, kismélységű bányák adták a termelés legjavát, addig a technológia fejlődésével a több mint ezer méter mély és több kilométer hosszúságú tárnarendszert jelentő mélyművelésű bányaművelés is meghonosodott az országban. Az utolsó ilyen mélyművelésű bauxitbányát Bakonyoszlopon 2020-ban zárták be, mégis sokan a márkushegyi barnakőszén bánya 2014-es bezárásával azonosítják a mélyművelésű bányászat magyarországi megszűnését.
Hazánk jelenlegi területén is volt jelentős ércbányászat, Rudabányán vasérc, Recsken rézérc, Gyöngyösorosziban cink- és ólomérc, a Mecsekben uránérc, a Bakonyban pedig ahogy említettem, bauxitbányászat folyt, azonban különböző okok miatt (kimerülés, vörösiszap katasztrófa stb.) miatt ma már gyakorlatilag nincs ércbányászat Magyarországon.
A hazai bányászatnak így mára alapvetően három pillére maradt, amely még így is jelentősnek mondható. Fontos az építőipari alapanyag-bányászat, a homok, agyag, kavics és kő, illetve ennek egy speciális formája a perlit, amely például a szigeteléshez használatos ritka anyag. A következő, amely már energiahordozó, a kőszén bányászata. Barnaszénbányászat volt Borsodban, Nógrádban, a Bakonyban, a Vértesben, a Mecsekben pedig feketeszenet bányásztak. Ezek az alapvetően mélyművelésű bányák ugye mind bezártak, viszont külszíni fejtéssel a lignitbányászat folyamatos Bükkábrányban és környékén, amely a Mátrai Erőművet látja el tüzelőanyaggal.
Végül, ahogy korábban részleteztem, jelentős kőolaj- és földgázbányászat folyik az ország különböző pontjain.
Bízom abban, hogy ezt az ágazatot az új készletek felfedezése fenntartható, sőt növekvő pályára állítja.
A jelenlegi és főleg a jövőbeni energia- és nyersanyagigények kielégítése miatt van arra esély, hogy már bezárt bányákat, kutakat újranyissanak Magyarországon?
A legtöbb esetben erre nincs reális lehetőség. Egyrészt a bezárásoknak megalapozott okai voltak: kimerültek a készletek vagy olyannyira elavultak a berendezések, hogy egyszerűen nem volt rentábilis fenntartani ezeket a bányákat. A jelenlegi árak mellett újra lehetne számolni persze a megtérülést, viszont azt kell látni, hogy egy bánya bezárása nem csupán abból áll, hogy a tulajdonos lelakatol egy ajtót, és ezért többé nem lehet a bányába lemenni. Rendkívül komoly környezetvédelmi előírásokat kell betartani, a bányákat ezért jórészt rekultiválják, az eszközöket, gépeket leszerelik, és általában be is temetik őket. Kis túlzással egy új bányát nyitni egyszerűbb és olcsóbb, mint egy régit feléleszteni.
Ugyanakkor az energiaátmenettel összefüggésben számos nyersanyagból a korábbinál sokkal többre lesz szükség. Ha valamelyik bányát újranyitják valaha Magyarországon, akkor szerintem az a recski rézérc bánya lehet, hiszen a rézre gyakorlatilag minden elektronikai berendezésben szükség van.
A jövő jelentősen felértékelheti ezeket a készleteket.
Címlapkép és fotók: Gombkötő Emma - Portfolio, archív felvételek: Mol Magyarország
A cikk megjelenését a Mol Magyarország támogatta
