Diagnózis: túl sok a kórház.
Az így felszabaduló kapacitásokra szánt forrást pedig vissza lehetne forgatni az egészségügy többi területére? Igen, a felszabaduló pénzt nem kivenni kell az egészségügyből. Akár 2-3-szor is olcsóbb lehet ez a megoldás, vagyis a szociális rendszer megerősítése, a fennmaradt összeget vissza lehet fordítani a kórházak számára vagy a szociális rendszerbe, ez egy win-win szituáció. Megkapják a megfelelő ellátást az emberek, így ők be sem kerülnek a kórházakba, így az intézményeknél több pénz marad más kapacitásokra. Emellett a kórház személyzetének is javul a helyzete, csökkenhet a terhelésük és könnyebben tudnak olyan környezetben dolgozni, ahol tudják, hogy akit meggyógyítanak, nem fog visszajönni egy hét múlva. Az igaz, hogy ennek kapcsán felmerül a kérdés, hogy a kormány hogyan építi fel ezt az új, szociális szektort, ami végső soron megtakarítást hoz az államkasszának.
Lehet ebből szociális magánellátókat is finanszírozni, vagyis itt is megjelenhet a magántulajdon?
Abszolút. Szlovákiában úgy állnak ehhez a kérdéshez, hogy az állam a legrosszabb hatékonysággal tud működtetni intézményeket. A megfelelő feltételrendszer mellett lehet szabályozni a magántőke működését ebben a szektorban, ezért nem kizárt, hogy jelentős magántőkét von be a kormány erre a területre. Ebben az esetben a skandináv modell volt a döntéshozók előtt, ahol egy operációt követően sok esetben a lábadozó beteg nem is marad a kórházban, hanem otthon látogatják őt rendesen a szakápolók. Szlovákiában erre külön program jött létre, melynek keretében több száz fős nővércsapat működik országszerte. A program lényege pedig, hogy az egészségügyi rendszer és a szociális rendszer integráltan működjön. Az egyre inkább elöregedő falvak esetében pedig nővér poolokat kell fenntartani. A rendszer attól válik innen rendkívül komplexé, mert egy ilyen esetben megjelennek a helyi érdekek, az önkormányzatok is bele akarnak szólni ennek a szervezésébe, mert fontos pont a helyi választások szempontjából.
Visszatérve a kórházakban felszabaduló kapacitásokra, osztályokra. Mi lesz ezeknek az intézményeknek, kapacitásoknak a jövője?
A felszabaduló kapacitásra szükség lesz más feladatok ellátásához, ezért jellemzően átprofilozás vár ezekre az intézményekre. Az intézményrendszer több szintre épül.
- Lesznek kisebb kórházak, közel az emberekhez és például itt látják el azokat az eseteket, amikor valakit ér egy baleset. Hívhatjuk őket kobráknak, életmentés és alapellátás a funkciójuk.
- Ha viszont az első szintű ellátás után magas szintű operációra, beavatkozásra van szükség, akkor a beteget átszállítják az állapot stabilizálása után egy regionális kórházba. Ebből lesz legfeljebb 10. Ezt követően a lábadozás már történhet a lakóhelyhez közeli intézményben, ahol egy átprofilozás után rehabilitációs osztályt alakítottak ki.
- Az intézményrendszer harmadik szintje a nagyon specializált ellátásokat nyújtó intézmények lesznek, ezekből pedig elég 2-3.
Nyilván ha akut esetről van szó, az összes kórházban el fogják látni, nem lesz veszélyeztetve a társadalom, de ha arról van szó, hogy a minőségre megyünk, ebben más nem kell, mint transzparencia, a pénz kövesse a minőséget, az emberek pedig választhassanak.
Milyen hatékonysági szempontokat lehet még szem előtt tartani az ellátórendszer működtetése során?
Ha megállapítjuk, hogy a kórházi kapacitások egyharmadára nincs szükség, attól még valóban nem változik a rendszer hatékonysága. A gyógyítás hatékonyságát egy általánosan elfogadott OECD-adat alapján jól lehet mérni, ezt követi az összes ország: megmutatja, hogy átlagosan hány napot tölt valaki kórházban. Ez Magyarországon átlagosan 10 nap, Szlovákia esetében 8. A mutató értéke nyilván akkor csökkenhet, ha az egynapos sebészet aránya emelkedik, vagy megerősödik a járóbeteg-ellátás. Elengedhetetlen a kórházi rendszer hatékony működéséhez a járóbeteg-ellátás megreformálása.
A hatékonyság egy másik dimenziója pedig, hogy az adott kórház, intézmény milyen eszközökkel, technológiával, gyógyszerekkel dolgozik. Szlovákiában a szülészet finanszírozása például úgy működik, hogy az intézmény egy szülés után kap 3 napnyi finanszírozást. Ha az ellátás 4 napig tart, akkor azt már az intézménynek kell kigazdálkodnia, lesz viszont olyan, aki két nap után megy haza, ebben az esetben is megkapja a 3 napi finanszírozást a kórház. Ez arra ösztönzi a magánintézményeket, hogy keressék a hatékonyságjavító lehetőségeket. A magánintézmények szigorúbban fogják megvizsgálni, hogy mely eseteket lehet felgyorsítani és mely esetekben kell feküdni.
Ezek az input adatok hosszú távra visszamenőleg rendelkezésre álltak?
Több terabájt adattal dolgoztunk és igenis van egyre több minőségi adat. Ez nem feltétlenül az az irány, hogy milyen az emberek egészségügyi állapota, hanem azzal foglalkoznak, hogy például az orvosoknak milyen viselkedési gyakorlataik vannak. És ezzel eljutunk mikroszintre, ugyanis nem elég a kórházak szintjén figyelni a legfontosabb adatokat. Ezzel rálátunk arra, hogy mely orvosnak mennyi vizitje van, kinek kimagasló és ehhez milyen minőségi mutatók társulnak, például mennyi az újraoperálás hányada. Azt el kell ismerni, hogy lehetnek komplikációk, amiket nem lehet kiszűrni, az egészségügy nem egy abroncscsere, de ha látunk olyan mintát, ahol a betegek 20%-át újra kell operálni, annak már súlyos következményei kellene legyenek, akár engedélyvesztésre is lehetne beszélni.
Az eddigiek alapján a most eldöntött szlovák átalakítás valóban megalapozott. De mi a garancia, hogy ez a tervek szerint meg is valósul, még a politikailag érzékeny ügyek is?
A szlovák kormány elfogadta a BCG ellátórendszer átalakítására vonatkozó javaslatát, ami pedig abszolút pozitívum, hogy az ellenzék is beállt mögé, ők is egyetértenek az alapelvekkel. Hogy az átalakítás végén a rendszer hogyan fog kinézni, az egy 10 éves folyamat után dől el, elég csak a dán példát felidézni. Most következik a finanszírozási modell megváltoztatása, és a minőségi szempontok figyelembevétele: például, hogy ki hol veszíti el a működési engedélyét, hol húzod meg a minőségi határokat az egyes beavatkozásoknál. Ez pedig egy óriási harc lesz, a kórházvezetők oldaláról megközelítve ugyanis egy bevételkarcsúsításról beszélünk a gyakorlatban. Eldől a minőségi mutatók alapján, hogy melyik kórház marad és melyik nem. Kiderül, hogy melyik kórház nem tud az elvárt minőségi szinteknek megfelelni. Ezt pedig politikailag már lehet jól kommunikálni. Az emberek már most is tudják, sejtik, hogy melyik kórházba nem szeretnének bekerülni, mert rossz a híre. Lehet, hogy ez a mostani szinten nem megalapozott, de a rendelkezésre álló adatokkal és majd a minőségi elvárásokkal kiderül az igazság, a mutatók igazolni fogják az adott intézmény létjogosultságát.
Mindez oda fog vezetni, hogy nem lesz szükség annyi kórházépületre, nem kell ennyi ágy sem. A minőségi mutatók követése arra is jó lesz, hogy a kórházak elkezdenek profilt alkotni és beindul egy organikus átalakulás.
Ez pedig egy évente megújuló folyamat lesz, a biztosító minden évben újraszerződik a kórházakkal, hogy mennyi és milyen ellátást biztosító ágyat fog finanszírozni, látva a minőségi mutatókat. A kórház is el fog azon gondolkozni, hogy mi az amit versenyképesen tud ellátni, miben kompetens és mit fog finanszírozni a biztosító.
