Keresleti nyomás, a nagy lehetőség.
De mi is az a magas nyomású gazdaság?
A magas nyomású gazdaság koncepciója elég kecsegtető lehet a döntéshozók számára, hogy a keresleti oldalon tovább élénkítsenek. Ez az MNB elképzeléseitől sem állhat távon, hiszen a Növekedési jelentés (2016) egyik fontos témája volt. A jegybank anyaga azt írja, hogy a koncepció szerintha a gazdaságpolitika az átlagosnál nagyobb keresleti nyomás alatt tartja a gazdaságot, akkor tartósan magasabb GDP érhető el. A tartósan és kiszámíthatóan módon keresleti nyomás alatt tartott gazdaságban a vállalatok a piacaik növekedésére tartósan számítva növelik a keresletüket termelési tényezők, gépek és berendezések illetve munkaerő iránt.
Nem csak a vállalati oldalon, hanem a lakosságnál is élénkítő hatású.A fogyasztók termékkereslete szintén stabilan növekedhet, mert a foglalkozatás és a jövedelem kiszámíthatóbban alakul. A munkapiacon a vállalatok maguk képzik az új munkaerőt (learning by doing), nem várnak arra, hogy a munkaerőpiacon legyen elegendő megfelelő képzettségű munkavállaló
- olvasható a Növekedési jelentésben. A nagyobb aggregált kereslet a termelékenység növelését is eredményezi a tanuláson, a jobb kapacitáskihasználáson és beruházások növekedésén keresztül.Az elképzelés lényege tehát röviden az, hogy a válságban elvesztett növekedési potenciált visszaépítse.
Ennek viszont az a kockázata, hogy a gazdaság túlhevül, ez egyensúlytalanságokhoz vezethet, és a jegybanki célnál magasabb infláció alakul ki. A magas nyomású gazdaság ellen tehát komoly érv, hogy inflációs hatású, így olyan károkat okoz, amelyek miatt elvileg nem érdemes ezt a kockázatot vállalni.Ne csináld! Itt van már a NAIRU!
A fő kérdés tehát az, hogy hol van az a pont, ahol már nem szabad tovább erőltetni a nagyon expanzív politikát. Ennek egyik meghatározása a munkanélküliség helyzetén alapul. A természetes (egyensúlyi) munkanélküliség (NAIRU = non-accelerating inflation rate of unemployment, inflációt nem gerjesztő munkanélküliség) elérése után veszélyesnek tűnhet egy ilyen gazdaságpolitika alkalmazása. Ez a munkanélküliségnek egy olyan alacsony szintje, ami még nem okoz inflációt. A nézet szerint az a gazdaságpolitika, amelyik a NAIRU alatti munkanélküliségi rátát célozza meg, hibás, mert inflációt gerjeszt. A NAIRU alatti munkanélküliség elérése végül a monetáris politika gyors szigorításával kell, hogy járjon, ami viszont azonnal lefékezi a gazdaságot (visszazárja a kibocsátási rést).A NAIRU szintje azonban nem minden pillanatban ugyanaz, változhat a gazdasági ciklusoktól, de a magyar 4% alatti munkanélküliségi ráta minden bizonnyal már a természetes munkanélküliség alatt van. Az egyre feszesebbé váló munkaerőpiacnak pedig hatása kell, hogy legyen a bérezésre, amit egyébként már több éve láthatunk is a magyar gazdaságban. Csak éppen nem megy át az inflációba.
A magas nyomás alatt tartott gazdaság pedig még inkább feszesítheti a munkaerőpiacot. A kérdés, hogy ez végső soron mégis magasabb inflációhoz vezet-e a közeljövőben?
Már nem görbe a Phillips-görbe
A kérdésre az optimista válasz az, hogy azért nem fenyeget az infláció, mert a munkapiac helyzete és az infláció közötti közismert összefüggés nagyon sokat lazult. A Phillips-görbe tanulsága szerint a gyors bérnövekedés inflációs hatással bír, ugyanakkor több tanulmány megállapítja, az összefüggés valójában már egyre kevésbé áll fent. Az elmúlt években tehát egyre meggyőzőbb bizonyítékokat láthatunk arra, hogy a Phillips-görbe ellaposodott.Szentmihályi-Világ tanulmánya szerint semmi garancia nincs arra, hogy az ellaposodási folyamat tovább folytatódik, sőt bizonyos körülmények hatására akár a visszájára is fordulhat. A lapos Phillips-görbe azonban a jelenlegi alacsony inflációs környezetben kedvező a gazdaságpolitika számára, mert minimális többletinfláció mellett lehet jelentős növekedést elérni.
Összességében elmondható, hogy a munkanélküliség természetes szintjének elérése (vagy megközelítése) Magyarországon felfelé hajtotta a béreket, de nem emelte jelentősen az inflációt. A következő időszakban azonban érdemes lesz fokozott éberséggel követni, hogy az infláció emelkedése megáll-e a jegybanki célnál a munkanélküliség további csökkenésével párhuzamosan, vagy a ciklikus hatások valójában mégis magasabb árnyomást eredményeznek.
Még nincs nagy infláció
Magyarországon nem csak a munkaerőhiány, hanem a központi szabályozás tolja felfelé a béreket. A minimálbér 2017-ben 15%-kal, a garantált bérminimum pedig 25%-kal nőtt, a gyors emelés pedig 2018-ban is folytatódott, ebben az évben ugyanis a minimálbér 8, a bérminimum pedig 12%-kal növekedett. Mindezek ellenére az infláció tartósan a jegybank 3%-os célja alatt maradt, és várhatóan még idén sem fogja elérni azt. Ennek számos tényezője van, amelyek közül a legfontosabbak, hogy:- tartósan alacsony az importált infláció
- a járulékok csökkentése részben kompenzálja a gyors béremelkedést,
- a vállalati nyereségadó mérséklése szintén növelte a cégek mozgásterét,
- a kormányzat inflációcsökkentő lépéseket hoz (áfacsökkentések) viszonylag rendszeresen.
Az infláció várhatóan 2019-ben éri el a jegybanki célt, így ugyan egyelőre még nem, de belátható időn belül az alappálya szerint érdemes elgondolkodni a monetáris szigorításon.
Jöjjön a versenyképességi fordulat!
Ahhoz, hogy a gazdaság fenntarthatóan 4%-kal növekedjen, szükségesek hozzá a versenyképességet javító intézkedések is. A "versenyképességi fordulatról" már évek óta szó van, így nagy bizonytalanság övezi ezeket a lépéseket, de a következő időszakban minden bizonnyal nem lehet elkerülni, hogy az olykor fájdalmas és költséges intézkedéseket meghozzák a döntéshozók. Mint bemutattuk: ezek a reformok a foglalkoztatást, az adórendszert, az állam működését és az egészségügyet egyaránt érintenék a jegybank versenyképességi javaslatcsomagja szerint, amely Orbán Viktor asztalán van.A sokat hangoztatott "versenyképességi fordulat" képes lehet támogatni a gazdaság növekedését, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ezek a szerkezeti reformok csak hosszabb idő alatt hatnak a gazdaságra és emelik a potenciális növekedést.
A kínálati oldali intézkedések ráadásul nem mindig népszerűek. Minden bizonnyal az egyik leghatékonyabb lépés a közszféra reformja lenne, amellyel munkavállalók százezreit lehetne a vállalati szférába terelni, azonban a lépés merőben népszerűtlen lenne. Ez átmenetileg magasabb munkanélküliséggel járna, ugyanakkor a jelenlegi gyors növekedési periódus és munkaerőhiány közepette sokan könnyen és gyorsan állást találnának a vállalati szektorban, így kedvezőbb struktúrában - és feltehetően - magasabb hatékonyság mellett lenne elérhető a teljes foglalkoztatás.
Egy másik példa a nem népszerű kínálatoldali reformra a kis- és középvállalati szektor nagyon alacsony termelékenységének növelése oly módon, hogy a mikrovállalkozások egy része megszűnik vagy beolvad egy hatékonyabb vállalkozásba.
A kínálati oldalon kétségtelenül a legfontosabb az egészségügyi rendszer és az oktatás talpra állítása lenne. Ha erre a két ágazatra nem tudunk a jelenleginél érdemben több forrást átcsoportosítani és azt okosan elkölteni, akkor semmiféle versenyképességi fordulatról nem érdemes beszélni, hiszen az egészséges és minél magasabban képzett munkaerő az ország legnagyobb értéke.
