Elemzés

Ha ez így megy tovább... - államcsőd lesz vagy csak pánikkeltés az egész?

Az elmúlt hónapokban egyre nagyobb közfigyelem terelődött a magyar állam eladósodási folyamatára, többen az 1995-öshöz hasonló helyzettel, illetve államcsőd képével riogatnak. Ez számos szakértő szerint erős túlzás, de akkor viszont mi az igazság? Tény, hogy az államadósság/GDP hányados (adósságráta) a maastrichti konvergencia-kritériumokban lefektetett 60%-os felső küszöb körül "egyensúlyozik", de nem önmagában a konkrét szám az igazán lényeges, hanem a tendencia: évek óta újból emelkedik az eladósodottságunk. Több szakmai műhely, köztük a jegybank is figyelmeztet, hogy az államadósság középtávon fenntarthatatlan ütemben nő, a magyar gazdaság fokozódó egyensúlytalansággal küzd.

Mivel a politika "fegyvertárában" ismét megjelent az államadóssággal, a jövő generációinak életét megnehezítő teherrel való fenyegetés, és a választások előtt "kézenfekvő ütőkártya" lehet az államcsődöt emlegető negatív kampány, így - a tartalmi és terjedelmi keretek figyelembe vétele mellett - érdemesnek tartjuk bizonyos mértékig tisztába tenni a kérdéskört. Ehhez a Magyar Nemzeti Bank közelmúltban megjelentetett konvergencia-jelentését is segítségül hívjuk, mely a közeljövő kedvezőtlen kilátásaira világít rá.

Hol rejtőzik a "luxusprofit"? - Rátaláltunk! (elemzői vélemények vs Gyurcsány-Orbán)

"Néhány hete tart a villamos áram árképzési rendszerének felülvizsgálati folyamata, ennek eredményeként természetesen a lehető legnagyobb árcsökkentési megoldást kívánjuk elérni" - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a múlt héten, reagálva Orbán Viktor felvetésére, aki tegnapi, parlamenti beszédében ismét a "luxusprofit letörését" helyezte kilátásba. "Az Energia Hivatal adatai az erőműveknél 22%-os nyereséget dokumentálnak, ami hazánk jelenlegi állapotában luxus" - fogalmazott a Fidesz vezére, aki tárgyalásokat kezdeményezett a Magyar Villamos Művekkel és öt nagy energiatermelő vállalattal.

Milyen jövőképnek van realitása a valós tényszámok alapján? Az árampiac esetleges átalakulásában három tőzsdei áramszolgáltató társaság (Démász, Elmű, Émász) lehet érintett, a Portfolio.hu két részvényelemző véleményét kérdezte meg.

Egyetlen részvény a Fed elnök portfóliójában: miért veszik a magyar és a külföldi osztalékpapírokat?

Egyetlen részvényt tart portfóliójában Alan Greenspan utódja, a várhatóan jövő év elején a Fed elnöki székébe kerülő Ben Bernanke. A Yahoo értesülései szerint az egykoron Philip Morris néven futó Altria Group papírjaiban lát az átlagosnál magasabb hosszú távú megtérülést a világ kétségkívül legbefolyásosabb monetáris szakértői pozíciójába kerülő közgazdász. A legismertebb amerikai dohánygyártó a legnagyobb osztalékhozammal rendelkező, meghatározó és likvid részvények közé tartozik az amerikai piacon.

Vajon milyen hozamelvárások mellett érdemes osztalékpapírokba fektetni? A Portfolio.hu az amerikai és európai piacok mellett a közép- és kelet-európai régióban vizsgálta és hasonlította össze az egyes indexek meghatározó komponenseit, az osztalékként kifizetésre kerülő nyereséget szem előtt tartva.

Olajipari trendek: a sor végére került a MOL?

Hosszú idő után első ízben tett közzé várakozások alatti gyorsjelentést a MOL a harmadik negyedévre vonatkozóan, mely a regionális olajcégek gyorsjelentéseinek a tükrében is csalódást keltőnek tekinthető.

Ezzel párhuzamosan a befektetési sztori megtörni látszik a magyar olajpapírok esetében, s mára már eltűnt az az árazási diszkont, ami az elmúlt időszakban tapasztalható volt, sőt: az EV/EBITDA alapú értékelést tekintve már prémiummal forognak a részvények.

Még egy pohár Unicumot! Osztalék és árfolyam növekedés előtt a Zwack?

Az elmúlt években megszokottnál jóval magasabb részvényenkénti osztalék is elképzelhető a Zwack papírjanál az elkövetkező esztendőkben, ami két tényező miatt lehet indokolt:

1. a társaság jelentős profit bővülést produkálhat a folyó pénzügyi évben a hatékonyság növekedésnek köszönhetően, ami a későbbiekben is fennmaradhat;
2. több tényező következtében emelkedhet a kifizetési ráta.

Egy klasszikus osztalék vezérelt részvény esetében a két tényező együtt az árfolyam jelentős növekedését okozhatja.

Alábbi írásunkban megkíséreljük megbecsülni az elkövetkező években fenntartható osztalék nagyságát, valamint az ehhez tartozó reális árfolyamot, melynek során szükséges figyelembe venni a hazai piacon elérhető osztalékpapírok osztalékhozamát is. Kitérünk arra is, hogy vajon mekkora likviditási diszkont indokolt a Zwack papíroknál.

Gyengülő forint, erősödő részvénypiac? - Mire számítanak a profik?

Hagyományos havi rendszerességű alapkezelői felmérésünk legfrissebb eredményei arról árulkodnak, hogy a professzionális befektetők az egy hónappal ezelőtti megítéléshez képest a jelentős korrekciót követően optimistábban tekintenek a Budapesti Értéktőzsdére, többségük rövid és hosszabb távon is erősödésre számít. A kötvénypiacon a MAX index csökkenését követően a megkérdezettek többsége erősödésre számít egy éves időtávon, de a három hónapos prognózisok is a pozitív irányba tolódtak el. A forint euróval szembeni árfolyama a kérdőív kiküldésekor (249.7) hasonló szinten mozgott, mint az egy hónappal ezelőtti felmérésünk készítésekor (bár az elmúlt egy hónapban fokozódott a volatilitás, 254 fölé is gyengült a kurzus). Most a legtöbben a semleges sávra tették le voksukat, egy éves időtávon azonban a korábbinál többen valószínűsítenek forintgyengülést.

Akvizíciók, felvásárlás, részvényopciós program, kilátások - Interjú Czakó Ferenccel, a Synergon elnökével

15 évvel ezelőtt, Optotrans Bt. néven kezdődött a Synergon izgalmas, és fordulatoktól sem mentes története. A jelenlegi néven éppen 10 éve működő társaság múltjáról, jelenéről és jövőjéről Czakó Ferenccel, a cég elnökével beszélgettünk. Az interjú során az alábbi főbb témákat is érintettük:
- a regionális stratégia sikere, további akvizíciós irányok;
- a Huawei kapcsolat megítélése;
- harmadik és negyedik negyedéves piaci folyamatok;
- egy esetleges varsói bevezetés;
- részvény opciós program.


portfolio.hu: A Synergont több sokk is érte az elmúlt években, mégis sikerült talpon maradnia. Miben látod a társaság sikerét, illetve mely események voltak a legfontosabb mérföldkövek a cég életében?

42%-nak fogalma sincs! - az euró bevezetésének feltételei (II.)

Két részes sorozatunk első részében az euró bevezetésének elméleti hátterét vizsgáltuk meg a mögötte álló közgazdasági logikát középpontba állítva. Azt állítottuk, hogy az euró bevezetését a gazdasági felzárkózás szakasza kell hogy megelőzze (reálkonvergencia), mellyel párhuzamosan törekedni kell az egyensúlyi mutatók javítására, az ún. maastrichti konvergenciakitériumok teljesítésére is. Az esetleges ellentétek mellett is törekedni kell a két folyamat harmonizálására. Ahhoz, hogy a közös pénz a legnagyobb előnyöket hozza, ahhoz a valutaunió országainak ún. optimális valutaövezetet kell alkotni, melynek legfontosabb jellemzője a munkaerő, tőke, technológia szabad áramlása illetve a rugalmas áralkalmazkodás. Azt állítjuk, hogy a magyar gazdaság jelentős nyitottsága és a relatív fejlettségi mutatók, a jogharmonizációk alapján egyre közelebb kerültünk ahhoz, hogy az euró valóban egy hasznos elemévé váljon a hazai gazdaságnak is. Az alábbiakban azt vizsgáljuk, hogy pontosan hol is állhatunk a konvergenciában illetve néhány izgalmas gyakorlati kérdésre keressük a választ.

42%-nak fogalma sincs! - az euró bevezetésének feltételei (I.)

A Marketing Centrum reprezentatív felmérése szerint a hazai lakosság 42%-ának fogalma sincs arról, hogy milyen következményekkel jár az euró hazai bevezetése. A bizonytalanságok ellenére 10-ből 8-an szívesebben fizetnének a kasszánál euróval, ugyanakkor azt viszonylag kevesen tartják fontosnak, hogy mikortól. Hiába a folyamatos és egyre kiélezettebb politikai vita az euróról, a tájékozottság minimálisnak tűnik, így az emberek többsége hajlamos a populista, a közgazdasági logika alapvető elemeit is nélkülöző kisarkított véleményeket sajátjának vallani. Az euró bevezetése ugyanakkor közös cél kell hogy legyen, ami közös munkát igényel: szakszóval társadalmi konszenzusra van szükség. Emiatt fontos, hogy értsük azt, mit is jelent a közös pénz, mit kell tennünk és ennek gyümölcsei milyen módon jelentkeznek majd.

Mielőtt részletes vizsgálódásba kezdenénk, hogy mit is jelent az euró bevezetése, milyen feltételeket kell teljesíteni és emögött milyen gazdasági logika húzódik meg, három megállapítást tennénk:

  • Magyarországnak érdekében áll az euró bevezetése
  • A felkészülés során a reál- és nominális konvergenciára együtt kell figyelmet fordítani
  • Az euró bevezetéséhez szükséges gazdaságpolitikai intézkedések többségét az egyensúly javítása és a versenyképesség fokozása érdekében egyébként is meg kellene tenni


Az euró bevezetési feltételeit nem kívánjuk azonosítani néhány makrogazdasági adattal, az euró-zóna nem néhány maastrichti számnak való megfelelést jelenti. Ezen kritériumok mellett és helyett inkább a közgazdasági összefüggéseket hangsúlyoznánk néhány egyszerű elméleti megfontoláson keresztül. Választ keresünk, hogy miért is kell az euró bevezetéséhez alacsony infláció, mérsékelt költségvetési hiány, miért veszélyes vagy éppen miért nem az önálló árfolyampolitika feladása. Írásunk első részében elsősorban az elméleti megközelítéssel foglalkozunk, a második részben a hazai sajátosságokat tekintjük át néhány konkrét kérdés vonatkozásában is.

Irreálisak a 100 forintos osztalékelvárások! - Interjú Straub Elekkel, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatójával

Nagyon jelentős megtakarítást vár a T-Mobile integrációtól Straub Elek, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója. A menedzser a működési költségmegtakarításon, a beruházások optimalizációján, az elérhető piaci, illetve a pénzügyi előnyökön keresztül több tízmilliárdos előnnyel számol, elmondása szerint az egyesülés mindenképpen jelentősen pozitívan érinti a társaság cash-flowját. A szakember szerint 2007-ben egy hatékonyabb, piacon sikeresebb, stabilabb piaci részesedéssel rendelkező társaság lesz a Magyar Telekom.

A felmerülő 100 forintos és a fölötti osztalékokat nem tartja Straub Elek reálisnak. "Ha utánagondolunk, akkor világosan látszik, hogy ezek kívül vannak a lehetőségeinken." A menedzser azt javasolja, hogy a vállalat teljesítményéből induljunk ki és ne az osztalékból. "Olyanra nem költjük a pénzt, amely a jövőben ne hozna megfelelő megtérülést."

Straub Elek elmondása szerint továbbra sem adják fel régiós ambícióikat, s várnak a megnyíló szerb, szlovén, ukrán esetleg bolgár lehetőségekre.

Elkerülte Budapestet a SkyEurope, "kényszerleszállás" Bécsben (beszélgetés Christian Mandl vezérigazgatóval)

A sikeres szeptemberi kibocsátással a SkyEurope Airlines vált az első tőzsdén jegyzett légitársasággá a régióban, a járulékos előnyök egyike a transzparencia: a társaság november 30-án publikálja első nyilvános, üzleti éves jelentését. A Budapesten nem, csupán Bécsben és Varsóban forgó részvényekből minden bizonnyal magyar befektetők is vásároltak már. A Portfolio.hu Christian Mandl vezérigazgatóval beszélgetett a múlt és a jövő, korábban válasz nélkül maradt kérdéseiről. Az interjú teljes egészében angol oldalunkon érhető el

Fordulat a devizahitelezésben: egy árfolyamsokk is kevés volt?

Fordulat következett be az idei évben a lengyel lakosság devizahitel felvételének tekintetében, a háztartások ugyanis ismét egyre növekvő mértékű deviza kitettséggel rendelkeznek. Hasonló tendencia már 2001 és 2003 között is tapasztalható volt Lengyelországban, melynek egy jelentős - 40%-os - árfolyamsokk vetett véget.

Történik mindez annak ellenére, hogy - akárcsak Magyarországon - Lengyelországban is folyamatosan szűkül az euró/svájci frank és a helyi deviza közötti kamatkülönbözet, a devizahitelek relatív előnye tehát mérséklődik a helyi devizában folyósított hitelekkel szemben. Úgy tűnik a tendenciát csak egy újabb jelentős árfolyam gyengülés fordíthatja meg, mely egyben komoly mértékű tehernövekedést is jelent a hitelfelvevők - s egyben jelentős kockázatot a pénzügyi stabilitás - számára.

Szerbia szépségei - Vajon megelégszik-e egy apró falattal az OTP?

Miközben mindenki a román bankprivatizációra figyel, a szomszédos Szerbiában (is) kezdik leosztani a lapokat. A bankszektor gomba módjára fejlődik. Fogynak a privatizálandó bankok, miközben a magyar OTP még nem vett semmit. A piac és az ország kockázata magasabb a románénál, sem a bankrendszer sem a politika fejlődése nem annyira egyenletes, mint Romániában. Az EU csatlakozásról pedig még esély szinten sem lehet egyelőre beszélni. Ennek ellenére csaknem minden régiós ambíciókkal rendelkező bank bevásárol az országban, szinte csak az OTP maradt ki. Ez idáig...

"Rejtett érték, ami nem árazódott be" - beszélgetés Pintér István vezérigazgatóval a Rábáról

A részvénypiaci befektetők egy része már hosszabb ideje kíváncsian figyeli a Budapesti Értéktőzsde parkettjén a Rába részvényeinek árfolyam alakulását. Hosszú-hosszú csökkenő trend után az elmúlt másfél évben jobbára 650 és 800 Ft közötti szinten kereskedtek a kevésbé likvid kategóriába sorolt papírokkal. A társaság látványosan csökkenő, de még mindig jelentős üzemi veszteségről számolt be az augusztusi gyorsjelentésben. Egy megalapozott befektetési sztori érhet be vagy még mindig inkább a kockázati tényezőkre érdemes fókuszálni? A társaság tavasszal adott stratégiai tervei, a nyilvánosságra hozott jelentősebb összegű hitelfelvételek, a piaci környezet változása és a gazdálkodásban körvanalozódó pozitív fordulat késztette a Portfolio.hu-t az exkluzív beszélgetésre.

Pintér István vezérigazgató megerősítette az éves terveket, kedvező folyamatokról számolt be az ingatlanhasznosítás területén, rejtett értéknek nevezve a Rába "új üzletágát". A dollár-forint árfolyam elmozdulása hosszú idő után először nem torzítja majd a gazdálkodás folyamatait a novemberi gyorsjelentésben. A stratégiai piacokon Amerika egyre inkább a telítettség jeleit mutatja, Nyugat-Európa és a keleti blokk utódállamai lehetnek a növekedés új forrásai. Az acélárak a tavalyi robbanás után mérsékeltebben mozognak hol az egyik, hol a másik irányba, viszont érzékenyebben érintheti a társaságot az újabb gázáremelés. A domináns Futómű üzletágban folytatódik a növekedést és a hatékonyság javítását célzó, többelemű stratégiai elképzelések megvalósítása, a Jármű üzletág idén a korábban jelzettnél nagyobb mértékben szállíthat a honvédségnek.

Tovább drágulhatnak a lakások? - Hacsak....

A magyar lakásárak jövőbeli alakulása nagyban függ az ország gazdasági teljesítményéből. Jó teljesítmény alapján a spanyol áremelkedés is megismételhető, azonban a gazdaság elégtelen növekedési üteme esetén az a portugál példa következhet be, ahol a korántsem volt megfigyelhető az árak robbanása. Tegnap tartotta lakáspiaci fórumát a RICS (Royal Institution of Chartered Surveyors), amelyen Milan Khatri, a szervezet vezető közgazdásza a lakáspiac és a makrogazdasági fundamentumok nagymértékű összefüggéseire világított rá. A Brit Kereskedelmi Tanáccsal (BCCH) közös szervezésű rendezvényen a szakember bemutatta, hogy a lakossági jövedelmek és a jelzáloglábak változása mellett a munkanélküliségi ráta az, amely szoros korrelációt mutathat a lakásárak alakulásával és az ingatlanpiaci ciklusokkal. A szakember magyarázatot adott arra, hogy miért csökkennek évek óta folyamatosan az ingatlanárak Németországban, és miért szárnyaltak Spanyolországban. A magyar lakásárak jövőbeli alakulása sok tényezőtől függ...

Korrekció? Kifulladás? Forinterősödés? - Az alapkezelők válaszolnak

A mostanra nyolc hónapos hagyománnyal rendelkező alapkezelői felmérésünk legfrissebb eredményei szerint a BUX sorozatos csúcsdöntése ellenére továbbra sem számíthatunk rövidtávon jelentősebb részvénypiaci korrekcióra, éves távlatban azonban megnőtt a gyengülést valószínűsítők aránya, már nem a semleges álláspont dominál. A kötvénypiacon a MAX index csökkenését követően a szakértők túlnyomó többsége semleges (-2 és +2% közötti) előrejelzést adott a következő 3 hónapra, egy éves időtávon azonban mérsékelt emelkedésre lehet számítani. A forintárfolyamnál a hazai fizetőeszköz gyengülése után a legtöbb professzionális befektető további gyengülést vár rövidtávon, az elkövetkező 12 hónapra vonatkozóan azonban megnőtt az erősödést prognosztizálók aránya.

A nyugodt öregkor stabil alapjai - a Világbank szakértőinek véleménye

Folyamatos szakmai viták középpontjában áll a magyar nyugdíjrendszer (is). Az 1990-es években végrehajtott reform után is érdemlegesen be lehetne avatkozni a rendszerbe, annak javítása érdekében. Az alábbiakban a Világbank két közgazdászának véleményét ismertetjük, akik ellentétes, Magyarország számára ideálisnak tartott modellek mellett érvelnek. Bodor András tanácsadó a Svédországban működő névleges egyéni nyugdíjszámlák rendszere mellett teszi le a voksát, míg Fehér Csaba közgazdász az Új-Zélandon működő rendszer gyakorlati életképességét ecseteli.

Mit tud a casino-király? - Felfedett titkok

Az online szerencsejáték szegmens vállalatainak tőzsderohamában a PartyGaming után a következő parkettre evickélő nagy hal a 888 Holdings, mely üde színfolt a szektorban. Az eddigi jelentkezőkkel szemben a vállalat elsősorban a kaszinó területen jeleskedik (globális piacvezető), a növekedés forrását azonban szintén a pókerben látja. Az online szerencsejáték és póker szegmenssel korábbi írásainkban részletesen foglalkoztunk, így jelen összeállítás keretein belül rövid ágazati kitekintés után elsősorban a 888 végre nyilvánosságra kerülő számaiban, illetve a cég által közölt fontos, eddig ismeretlen információkban mélyülünk el.

Mi történik idén a bankszektorban? - A Nemzetközi Bankárképző Központ elemzése

2005-ben nem történt egyelőre váratlan fordulat a hazai bankpiacon. A bankok továbbra is fenn tudták tartani korábbi magas jövedelmezőségüket, hitelezési tevékenységük bővülési üteme pedig tovább mérséklődött, noha az állami szektor néhány nagyobb beruházása megfinanszíroztatásával részben pótolni tudta a lakossági és vállalati hitelfelvételből elmaradó növekményt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új ajándék érkezik az Orbán-kormánytól - Mennyi pénzt kapnak a családok?
Kasza Elliott-tal

3M Company

Május közepén írtam az MMM-ről, mert akkor vágott osztalékot a cég. Érdekes módon akkor a befektetők ezt nem értékeltek...

Ricardo

Könyvet Orbánnak

Ruchir Sharma A sikeres nemzetek tíz szabálya című kötete tanulságos olvasmány. A valuta- és adósságválságról...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.