A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság rendelkezésére álló korlátozott üzemanyagmennyiség és technikai okok miatt volt szükség a Mol töltőállomásain péntektől bevezetett üzemanyagtankolási korlátozásra.
Az OMV június 3-án jelentette be, hogy baleset történt a schwechati finomítójában, ahol április 19. óta tartanak a karbantartási munkák, két személy könnyebben megsérült, az incidens megrongálta a nyersolaj fő desztilláló egységét, a baleset miatt a finomító beindítása részben késik. Most egy update-et tett közzé a vállalat a finomítóban zajló helyreállítási munkákról.
Június 24-én, péntek 11:00-tól kezdődően megváltozik a kisnyomású kútoszlopokon egyszerre kiadható hatósági áras üzemanyagok mennyisége - tájékoztat az OMV a tankolási szabályok változásáról.
Pozsár Zoltán a Credit Suisse vezető globális stratégája néhány hónapja azt jelezte előre, hogy tankhajófuvarozási árak meredeken emelkednek majd. Igaza lett.
Két nappal azután, hogy az autópályák mentén teljesen liberalizálták a dízel piaci árát, elengedett két környezetvédelmi adót a szlovén kormány, hogy ezzel is próbálja lefelé szorítani a 2 euró körüli, tehát 800 forint körüli kiskereskedelmi árat - jelentette be Bojan Kumer infrastrukturális miniszter a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.
Romániában júliustól legalább három hónapos időszakra az állami költségvetésből fogják kompenzálni az üzemanyag fogyasztói árának emelkedését, az erről szóló intézkedéseket a kormány csütörtöki ülése után részletezik - jelentette be a kormánykoalíció két pártelnöke, Nicolae Ciolacu liberális miniszterelnök és Marcel Ciuca szociáldemokrata házelnök szerdán.
Joe Biden amerikai elnök szerdán arra kérte az amerikai kongresszust, hogy 3 hónapra függessze fel az üzemanyagokra kivetett szövetségi adót, amivel a Fehér Ház a magas inflációt igyekszik letörni, valamint azt kívánja demonstrálni, hogy az amerikai kormány figyel az emelkedő árak családi költségvetésekre gyakorolt negatív hatására, írja a The Washington Post.
Az olajár szerdán nagyot esett, miután napvilágot látott Joe Biden üzemanyagköltségek csökkentését célzó tervének részletei. Emellett a közelmúltbeli jegybanki kamatemelések után a lehetséges gazdasági recesszióval kapcsolatos aggodalmak is nyomás alá helyezték az árakat.
Botrányosnak nevezte hétfőn Robert Golob szlovén kormányfő az üzemanyag várható drágulása körül kialakult helyzetet. A keddi áremelkedés előtt az emberek megrohamozták a benzinkutakat, ami országszerte ellátási problémákhoz vezetett. Ljubljana spekulációt lát háttérben.
Az üzemanyagellátás akadozására is fel kell készülni Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője szerint. Az RTL-en arról beszélt, hogy az OMW schwechati üzemében történt baleset miatt nálunk is számíthatunk üzemenagyhiányra. Az osztrákok sem tudják még, hogy mikor tudnak újra teljes kapacitással működni.
Szlovéniában az üzemanyag árának keddi várható drágulása miatt nőtt a kereslet, ami ellátási problémákat okozott országszerte - írta a 24uhr.com című hírportál vasárnap.
A magyarországi infláció az európai uniós átlag feletti, de önmagában nem ez a legnagyobb probléma vele. Ennél sokkal figyelmeztetőbb, hogy ha az árszabályozás alá bevont termékeket figyelmen kívül hagyjuk, akkor a hazai pénzromlási ütem a tagországok közül az egyik legnagyobb. Ez arra utal, hogy a magyar inflációnak vannak olyan erősítő tényezői, amelyek máshol nem, vagy csak kevésbé jellemzők. Mutatunk erről néhány ábrát.
Több budapesti OMV-kúton is előfordult szombaton, hogy nem volt az összes fajta üzemanyagból – számolt be róla az RTL Klub Híradója. Volt olyan egység, ahol a drágább prémium benzinből volt hiány.
Oroszország védelmi minisztériuma azt állítja, hogy nagy pontosságúnak nevezett légi és szárazföldi fegyvereket vetett be az ukrajnai olajfinomítók és üzemanyagraktárak megsemmisítésére - írja a BBC.
Jelentősen megugrott India orosz gáz-vásárlása az elmúlt hetekben az Oroszországra kivetett szankciók ellenére, mivel a kereskedők akár 30%-os árengedményt is kínálnak, derült ki két kereskedelmi forrás és a Reuters által vizsgált adatokból.
A világban egy nemzedék nőtt fel úgy, hogy inflációs problémákról csak szülei elbeszéléséből, illetve a történelemkönyvekből értesült. A hetvenes években még világátlagban kétszámjegyű infláció a világ fejlettebb részén már a kilencvenes évek elején alacsony egyszámjegyűvé szelídült, a fejlődő országok átlagos árszínvonal növekedése pedig nagyjából tíz évvel később mérséklődött erre a szintre. Az infláció húsz évig nem volt probléma, így az elmúlt két év ársokkja új, és ismeretlen helyzet elé állított mindenkit. A fejlett világ talán nem is szakmailag, inkább lelkileg nincs felkészülve az új valóságra, míg a kevésbé fejlett országokban, első helyen Afrikában, az élelmiszer-árrobbanás igazi társadalmi és politikai krízishez, illetve geopolitikai instabilitáshoz fog vezetni.