Felperzseli az orosz gazdaságot az EU csodafegyvere
Az első hónap végén már napi 160 millió euró kárt okoz az olajársapka az orosz költségvetésnek. Februárban további 20-30 százalékkal nagyobb kárt okozhat az EU és a G7 által bevezetett korlátozás.
Az első hónap végén már napi 160 millió euró kárt okoz az olajársapka az orosz költségvetésnek. Februárban további 20-30 százalékkal nagyobb kárt okozhat az EU és a G7 által bevezetett korlátozás.
A Reuters értesülései szerint a Kreml szerdán bejelentette, hogy még nem látott egyetlen olyan esetet sem, ahol a Nyugat a december elején bevezetett ársapka-mechanizmust alkalmazta volna az orosz olajra. Mint kiderült, Oroszország az ársapka bevezetését követően jóval alacsonyabb, mintegy 40 dolláros áron értékesíti a kőolaját, amit a szakértők a G7-ek szankciós politikájával hozzák összefüggésbe.
Üzletenként akár 3 millió forintot is kaphatnak a mikrovállalkozásként működő kis hentesüzletek, amelyek szűk profiljuk miatt kifejezetten nehéz helyzetben vannak a növekvő energiaköltségek, az elszálló infláció és az ársapka miatt.
A szerdai Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet szerint a boltoknak kétszer annyi ársapkás terméket kell készleten tartania, mint amennyi átlagosan akkor volt készleten, amikor az árakat befagyasztották – vette észre a Telex.
A Bloomberg által összeállított adatok szerint az orosz olajexport több mint felére esett vissza azalatt az egy hét alatt, mióta az Európai Unió bevezette a tengeri nyersolajra vonatkozó szankcióit – írta meg a Business Insider.
Az uniós gázársapkának direkt és közvetlen hatása nem lesz a hazai gázárakra – mondta el az RTL Híradójában Holoda Attila energetikai szakértő.
A 2022 novemberi adatok tanúsága szerint az élelmiszer-infláció Közép-Kelet-Európában 20-30 százalék körül alakul, hazánkban ennél lényegesen magasabb, 40 százalék fölötti. A sok évtizedes csúcsot jelentő áremelkedés okainak vizsgálata azt mutatja, hogy az élelmiszerek árának emelkedését felerészben külső tényezők (energia- és alapanyagárak emelkedése, ellátási láncok zavarai, időjárási tényezők) okozzák, melyek különösen erősek voltak az ukrán-orosz konfliktushoz közeli országokban. Az élelmiszerárak növekedésének másik felét belső, országspecifikus tényezők magyarázhatják, amelyek közül legerősebb tényezőnek az árfolyam alakulását tekinthetjük. Az árfolyamváltozástól szűrt magyar élelmiszerinflációs adat belesimul a környező országok hasonló adataiba. A hazai tényezők közül szintén a magasabb élelmiszerárak irányába hatottak a 2022-ben megváltozott adózási szabályok (népegészségügyi termékadó, kiskereskedelmi adó, jövedéki adó), a dinamikus (minimál-)bér emelkedés, valamint egyéb árazási tényezők is. Azonban téves az a következtetés, mely szerint a kormány által bevezetett élelmiszerár-stop növelné a hazai élelmiszer-inflációt, az élelmiszerár-stop összességében árleszorító hatással bír.
Ellentmond a piaci elveknek az EU gázárplafonról szóló megállapodása - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő hétfőn Minszkben újságíróknak.
Percekkel ezelőtt jelentette be a cseh soros elnökség illetékes minisztere a Twitteren, hogy megszületett a tagállamok között az uniós gázársapkáról szóló megállapodás.
Soha nem volt még akkora egyheti üzemanyag forgalmunk, mint a 480 forintos hatásági ársapka eltörlése előtti napokban, ami oda vezetett, hogy „a hálózatunknak közel a felén alakultak ki készlethiányok” – árulta el a Portfolio-nak adott exkluzív nagyinterjúban Balogh Tibor. Az OMV Hungária Kft. ügyvezető igazgatója egyúttal azt a várakozását is megfogalmazta, hogy „a napokban talán eljutunk oda, hogy az alaptermékek megjelennek minden töltőállomáson”. Szavai szerint nagyjából két hónap kell ahhoz, mire lényegében normalizálódhat a magyarországi üzemanyagpiac, amikorra már hatályba lép az új oroszellenes olajszankció, igaz annak szerinte nem rögtön lesz hatása az itthoni helyzetre. Balogh Tibor a beszélgetés során jelentette be, hogy két héttel az év végi határidő előtt visszatöltötték az állami üzemanyag készletekből nyáron igénybe vett mennyiséget, és azt is hangsúlyozta, hogy az OMV folyamatosan, tehát még a nyári finomítói baleset idején is importált üzemanyagot Magyarországra, és ezért lehet az idei piaci részesedésük 10 százalék körüli a megugrott országos forgalmon belül. Az interjúban szóba került még többek között az OMV Hungária idei veszteségének mértéke, a bécsi központ ezzel kapcsolatos hozzáállása, az ársapkán kívüli egyéb nehezítő tényezők, illetve az is, hogy a piaci szerkezet hogyan alakulhat át.
Percekkel ezelőtt tette közzé a cseh soros elnökség a Twitteren, hogy melyek lesznek a napirendi pontok, illetve milyen sorrendben következnek egymás után a ma este 6-kor kezdődő uniós tagállami nagyköveti ülésen.
Többek között Belgium, Olaszország, Lengyelország és Szlovénia is a tervezett európai uniós gázársapka jelentős csökkentését szorgalmazza – írja a Reuters.
Az egészségesebb termékek ára ugrott meg bántóan, az infláció csillapítására rámegy a következő két év, visszaesik a fogyasztás – mondta a HVG hetilapnak Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, aki arról is beszélt, miért nem fair nálunk a verseny.
Várhatóan novemberben is tovább emelkedett a magyar infláció, mely már az utóbbi két hónapban is 20 százalék felett volt. A Portfolionak nyilatkozó elemzők szerint viszont már közel lehet a tetőzés, továbbra is arra számítanak, hogy az év végén vagy 2023 elején látjuk majd a csúcsot, ahonnan lassú csökkenés jöhet. Az üzemanyagok árstopjának tegnap esti eltörlése természetesen az inflációra is hatással lehet, megdobhatja a rátát.
Alexszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes kijelentette, Oroszországnak még az év vége előtt alkalmaznia kell azt az orosz válaszmechanizmust, amely a nyugati országok által bevezetett árplafon alá eső kőolaj eladásának tiltására szolgál - írta meg a Reuters.
Már meghallgatható a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsor első témája Matolcsy György szokatlanul kemény, a kormány gazdaságpolitikája ellen megfogalmazott kritikája volt. A jegybankelnök egyebek mellett elhibázott intézkedésekről, válságközeli állapotról és arról is beszélt a parlament gazdasági bizottságában, hogy azonnal ki kéne vezetni az árstopokat. A témával kapcsolatban Madár István, a Portfolio vezető makrogazdasági elemzője volt a vendégünk. Az adás második részében a hétfőn életbe lépő, az orosz tengeri kőolajexportot érintő ársapkáról, és annak potenciális hazai implikációiról beszéltünk Mohos Krsitóffal, a Portfolio Részvény rovatának elemzőjével.
Miután megszületett az EU-ban, illetve a G7-országokban az orosz olajra vonatkozó 60 dolláros ársapka, záporozni kezdtek a fenyegető tartalmú orosz üzenetek, amelyek mind arra utalnak, hogy az egyezményben részt vevő tagállamok megbánhatják ezt, illetve az olajellátásuk is veszélybe kerülhet. Amint megírtuk: ez magyar szempontból is kiemelten figyelendő ügy, hiszen a vezetéken keresztüli, nyomott árú urali olajszállítás volt eddig a 480-as hatósági üzemanyagár fenntartásának az egyik alapja, és ha leállna esetleg felénk a Barátság kőolajvezetéken keresztüli szállítás, akkor bár lenne egy menekülőút az Adria-vezeték felől, de még ezzel együtt is maradhatnának kockázatok a magyar ellátásbiztonságra.
Percekkel ezelőtt közölte az Európai Tanács sajtószolgálata, hogy az összes tagállam, tehát Magyarország is, jóváhagyta szombaton a 60 dolláros orosz olajársapkára vonatkozó szankciót, így az már hétfőtől hatályba tud lépni. Az oroszok máris elkezdték küldeni a fenyegető üzeneteket, amelyek az olajszállításokat érinthetik akár Magyarország irányába is. Így ez még inkább központi kérdéssé teszi, hogy mi lesz itthon a 480 forintos hatósági üzemanyagárral, miután a napokban már a kormány is jelezte, hogy az csak akkor tud fennmaradni, ha az orosz szállítások zavartalanok maradnak a Barátság kőolajvezetéken keresztül, illetve ha a százhalombattai finomító is zavartalanul tud működni. Utóbbi sajnos egyelőre nem teljesül, az előbbi feltételre pedig éppen a mai EU-s döntés jelenthet kockázatokat. Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter éppen az uniós döntés bejelentésekor posztolt, megpróbálva elvenni annak a kellemetlen élét, hogy a magyar kormány is belement az újabb oroszellenes energetikai szankcióba. Fontos tudni, hogy a kormány nem most harcolt ki igazi mentességet, hiszen ez a mostani döntés az EU-n kívüli, tengeri szállítású orosz olajat érinti. Ezzel együtt az is fontos, hogy ha esetleg tényleg leállna a Barátság vezetéken keresztül az orosz olajküldés felénk, akkor egy októberben kiharcolt engedmény alapján lenne lehetőségünk tengeri szállítással orosz olajat venni, amit az Adria vezeték felől juttathatnánk el Százhalombattára. Ezzel is járnának azonban ellátásbiztonsági kockázatok, de Szijjártó Péter nyugtatólag azt hangsúlyozta a friss uniós döntés kapcsán, hogy "sikerült megvédenünk hazánk energiaellátásának biztonságát."
A világ iparilag legfejlettebb demokráciáit tömörítő G7-csoport Ausztráliával együtt elfogadta az EU által pénteken javasolt, az orosz olajra kivetendő árplafon összegét - közölte pénteken késő este a G7-csoport.
Elmaradt az Európai Unió kormányzati képviselőinek péntek estére tervezett találkozója, amelyen a orosz tengeri olaj G7-országok által tervezett ársapkáját vitatták volna meg - közölték uniós diplomaták.
Nagyon izgalmas a nap.
Nem bír talpra állni a magyar fizetőeszköz.
Ha nem engedik szabadon a túszokat a hivatalba lépése napjáig.
Érvényesítette az alkotmánybíróság az újraszámolt szavazatok eredményét.
Egy belső vállalati magazinban érdekes részletek bukkantak fel.
Érkeznek még hitelminősítői döntések.
Alakul az új magyar gazdasági vezetés.
Megjelent a Portfolio kiberbűnügyi podcastjének harmadik epizódja.