ársapka

Fontos döntést hoztak a kis benzinkutak

Fontos döntést hoztak a kis benzinkutak

Csütörtök délután rövid közleményt jelentetett meg a Független Benzinkutak Szövetsége, amelynek vélhetően minden autós örülhet.

Elárulták a kis benzinkutak, milyen ár mellett érné meg nekik kinyitni

Elárulták a kis benzinkutak, milyen ár mellett érné meg nekik kinyitni

Legalább 40-50 forintos különbségre lenne szükség a nagykereskedelmi ár és a kisker ár között, hogy megérje működni – mondta a Blikknek Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szövetségnek elnöke. A szakember szerint ki kellene vezetni az ársapkát és csak a legrászorulóbbaknak adni támogatást.

Még három jel, ami alapján súlyos a helyzet a magyar benzinkutakon

Még három jel, ami alapján súlyos a helyzet a magyar benzinkutakon

A hatósági árra jogosultak körének csökkentése nem oldotta meg az ellátás kérdését, emellett új gondok jelentek meg. A kisbenzinkutasok két jelentős problémáról számoltak be: a kutak 30%-a kevesebb áruhoz jut, mint eddig; az elmúlt hónapokban pedig nem kapták meg a veszteségtermelés miatt járó kompenzációt. A mezőgazdasági szereplők szerint káosz uralkodik a jogosultak körének módosítása óta: nincs szinkronban a kormányzat kommunikációja a piaci értelmezéssel, ezért a mostani gyakorlat Gulyás Gergely miniszter bejelentése ellenére lényegében kizárja a mezőgazdasági gépeket a hatósági árra jogosultak köréből.

Sokaknak ma véget ér a 480-as benzin - Itt vannak a legfontosabb információk az üzemanyagár-stop módosításáról

Sokaknak ma véget ér a 480-as benzin - Itt vannak a legfontosabb információk az üzemanyagár-stop módosításáról

Ma déltől csak magánszemélyek, taxisok és mezőgazdasági erőgépek kapnak 480 forinton üzemanyagot. A rendelet meg is jelent, amely korlátozza a vásárlást. Kormányközeli forrásokból úgy értesültünk, hogy a személygépkocsik mintegy 20%-a lehet céges üzemben tartású autó, ez mintegy 800 ezer autót jelenthet. A piaci átlagár a 95-ös benzin esetében 692,9 Ft/liter, a gázolaj pedig 737,9 Ft/liter lehet. Minden információt összefoglaltunk a szombati kormányzati döntésekről és azok következményeiről.

Megtudtuk: ennyi autó szorul ki az olcsóbb üzemanyag lehetőségéből

Megtudtuk: ennyi autó szorul ki az olcsóbb üzemanyag lehetőségéből

Kormányközeli forrásokból úgy értesültünk, hogy a személygépkocsik mintegy 20%-a lehet céges üzemben tartású autó, ez mintegy 800 ezer autót jelenthet. Mivel ezek az autók az átlagosnál többet futhatnak, ezért a fogyasztást az intézkedés nagyobb arányban érinti.

"Pillanatnyilag nincs üzemanyaghiány, de semmi nem garantálja, hogy ez így is marad"

Több szempontból is nagyon érzékeny a jelenlegi üzemanyag-ellátási helyzet, mivel a hazai import jelentős része kiesett, a nyár pedig egy kiemelt forgalmú időszak, 30-40%-kal nő a kereslet a vakációk kezdete után - mondta el a Portfolio-nak Ratatics Péter, a Mol magyarországi operatív működésért felelős ügyvezető igazgatója. A szakember hozzátette: az ársapka torzítja a piacot, és visszaélésekhez vezet, ezért is fontosak az olyan kormányzati lépések, mint benzinturizmus májusban bejelentett visszaszorítása.

Kiszivárgott: rendkívüli beavatkozást engedne Brüsszel, ha leállnának az orosz gázszállítások Európába

Kiszivárgott: rendkívüli beavatkozást engedne Brüsszel, ha leállnának az orosz gázszállítások Európába

Lazítana a versenyjogi szabályokon az Európai Bizottság arra az esetre, ha teljesen leállnának az orosz gázszállítások az Európai Unió felé azért, hogy a lakosságot és a vállalati szférát minél inkább kímélják az elszabaduló gázárak hatásaitól – tudta meg a Welt am Sonntag egy készülő bizottsági tervből. A Frankfurte Allgemeine Zeitung (FAZ) is megszerezte a szóban forgó bizottsági papírt és ebből az rajzolódik ki, hogy az európai tőzsdei gázáraknál szabna meg egy felső korlátot a Bizottság, de jóval az eddigi történelmi csúcs felett, hogy minél kisebb legyen a beavatkozás állami költségvetési terhe és minél kevésbé riasszák el az uniós gázpiacról az oroszokon kívüli beszállítókat.

Nagyot esik a benzin és a gázolaj ára Magyarországon

Nagyot esik a benzin és a gázolaj ára Magyarországon

Péntektől jelentősen csökkent a benzin és gázolaj nagykereskedelmi ára. A benzin esetében ez literenként bruttó 40 forintot jelent, a gázolaj beszerzési ára pedig bruttó 70 forinttal kerül majd kevesebbe - írja a Holtankoljak.hu.

480 forintos ársapka: csak három napig jelentkezhetnek azok, akik átvennék a magyar benzinkutakat

480 forintos ársapka: csak három napig jelentkezhetnek azok, akik átvennék a magyar benzinkutakat

Az üzemanyagok hatósági árára vonatkozó részletszabályok szerint az üzemszünetet hirdető vagy ismételt jogsértésen ért benzinkutak működtetése az ellátás biztonsága érdekében átmenetileg egy nyilvántartott szolgáltatóra bízható; a megfelelő felkészültséggel és engedéllyel rendelkező vállalkozások november 18-ig jelezhetik igényüket a nyilvántartásba vételre az innovációs minisztériumnál - közölte hétfő kora este az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Energiaválság: megugrott a gázár Lukasenka fenyegetésére, itthon ársapkát kaptak az üzemanyagok

Energiaválság: megugrott a gázár Lukasenka fenyegetésére, itthon ársapkát kaptak az üzemanyagok

Bár a Gazprom csütörtökön is folytatta a nyugat-európai gáztárolók feltöltését, de ez nem okozta a gázárak további csökkenését, mert közben az eldurvult lengyel-fehérorosz migrációs válság miatt a fehéroroszokon átmenő fontos európai gázvezeték elzárásával fenyegetett Aljakszandr Lukasenka fehérorosz diktátor. Emiatt ma újra jókora gázár-emelkedés volt a holland TTF gáztőzsdén. Idehaza közben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter 480 forinton ársapkát jelentett be a 95-ös benzinre és a dízelre november 15-től 3 hónapra, amit a kutak üzemeltetőinek profitja bánhat. Kiderült az is, hogy az egyetemes szolgáltatói körbe való tömeges bemenekülés százmilliárdos állami kiadásokkal járhat és a távhőszektor is számíthat segítségre. Csütörtöki  energiapiaci hírfolyamunk.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Három nap alatt elesett egy kétmilliós nagyváros – Itt mégis mi történik?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.