Újra megjelent a recessziós jel: kezdjünk aggódni?
Augusztusban már másodszor fordul elő az, ami 10 éve volt utoljára: a 10 éves amerikai államkötvény hozama a 2 éves hozam alá bukott ma.
Augusztusban már másodszor fordul elő az, ami 10 éve volt utoljára: a 10 éves amerikai államkötvény hozama a 2 éves hozam alá bukott ma.
Ezekben a percekben először fordult elő 2007, illetve 2008 óta, hogy a 10 éves amerikai és brit államkötvény hozama a 2 éves hozam alá bukott, azaz inverzzé vált a két hozamgörbe.
A feltörekvő piacok egyik legnagyobb szakértője és Magyarország egykori megmentőjének aposztrofált befektetési guru, Michael Hasenstab kötvényalapjai egyetlen nap leforgása alatt 1,8 milliárd dollárt vesztettek, az ok pedig egyértelműen Argentína - számol be a hírről a Financial Times.
A közelmúltbeli mélypontok közelébe süllyedtek az euróövezeti államkötvények hozamai kedden, mivel a befektetők továbbra is a kockázatkerülést választják az amerikai-kínai kereskedelmi háború gyors és drasztikus kiszélesedése miatt, illetve a Fed-vágások árazása miatt a dollár és az amerikai kötvényhozamok esnek. Azt, hogy az eurózóna kötvénypiacára (is) menekül a tőke az amerikai-kínai viszály miatt, abból is látszik, hogy az euró hétfő hajnal óta jelentősen erősödött a dollár mellett számos más nagy devizával szemben is. A jelek szerint egyébként a magyar államkötvényeket és forintot is erősítheti ez a tőkemenekülés.
Erős kereslet jellemezte a mai államkötvény aukciókat, így az Államadósság Kezelő Központ végül 90 milliárd forintnyit adott el a papírokból. Ez úgy jött össze, hogy a délelőtti aukciókon az összesen meghirdetett 65 milliárd forintnyi kötvény helyett végül 78 milliárd forintnyit adott el az ajánlatok láttán, aztán a délutáni tendereken még közel 12 milliárd forintnyit értékesített a papírokból.
Ma reggel 2 bázisponttal mínusz 0,22%-ra, történelmi mélypontra bukott a 10 éves német államkötvény hozama azután, hogy a Fed elnöke tegnap közelgő kamatvágás lehetőségére utalt beszédében és közben a befektetők "hangolnak" a holnapi EKB kamatdöntésre is, amelyen újbóli lazító lépésre utaló jelzés is elhangozhat.
A magyar államadósság devizaaránya szinte teljesen eltűnhet a jelenlegi 17%-os szintekről - jelezte az Inforádió Aréna című műsorában Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója, aki az új, lakosságnak szóló kötvényekről is részletesen beszélt.
Brüsszel nyolc bankot gyanúsít azzal, hogy 2007 és 2017 között összejátszottak az eurózónabeli államkötvényekkel való kereskedésben. A bankok nevét nem közölték, de ha a vádak igaznak bizonyulnak, akkor a pénzintézetek globális bevételük 10%-áig terjedő bírságot is kaphatnak.
A pénteki fejlemények alapján nagyon úgy tűnik, hogy egyelőre dacol a brüsszeli deficitcsökkentő elvárásokkal az olasz kormány, azaz továbbra is jócskán növekvő költségvetési hiánnyal akar nekivágni 2019-nek. Ezt viszont nem nézi jó szemmel sem az Európai Bizottság, amely ma már túlzott deficit eljárás megindítását is belengette az ország ellen, sem a kötvénybefektetők. Utóbbiak ugyanis a hírek szerint hatalmas összegű short pozíciókat kezdtek felvenni a határidős olasz állampapírok piacán arra spekulálva, hogy tőkekivonás lesz az országból és még tovább emelkednek a hozamok. Egyre nő tehát a piaci nyomás is az olasz kormányon, hogy váltson irányt, de ha ez megtörténne, az meg akár előrehozott választásokhoz is elvezethet.
Az alapkamat 610 bázispontos csökkentése 2012 augusztusa és 2017 vége között 1600 milliárd forint kamatmegtakarítást eredményezett a költségvetés számára - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden a Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén. Matolcsy beszélt arról is, hogy jó lenne ha a háztartások a készpénzükből állampapírt vásárolnának. Az MNB elnöke szerint az lenne kívánatos, ha nullára csökkenne a devizaadósság.
Az Európai Bizottság a mai napon négy területet érintő intézkedéscsomagot terjesztett elő a tőkepiaci unió és a bankunió kiépítésének előmozdítása céljából. Eszerint az EU fejlesztené az államkötvény-fedezetű értékpapírokat, segítené az ökológiai szempontból fenntartható finanszírozási formákat, könnyítené a kkv-k tőkepiaci finanszírozáshoz jutását, illetve szigorítaná a gépjármű-biztosítások szabályait.
Az Európai Központi Bank felé ne kelljen visszafizetnie az olasz államnak azt a mintegy 250 milliárd eurónyi olasz államkötvényt, amit a jegybank a saját kötvényvásárlási programja keretében felvásárolt, azaz legyen részleges adósságelengedés - többek között ezt a meredek javaslatot tartalmazta az a május 14-i dátumú olasz kormánykoalíciós szövegtervezet, amelyet még tegnap este szivárogtatott ki a Huffington Post Italy.
Miközben 25 éve a legnagyobb tőkekivonás zajlott le az amerikai piacokra fókuszáló részvényalapokból a héten, aközben a feltörekvő kötvénypiacokon még minimális tőkebeáramlás zajlott, igaz ez csak a helyi devizás alapok jó teljesítményének köszönhető. Utóbbi egyébként a magyar állampapírpiac számára is megnyugtató fejlemény.
Az egyre alacsonyabb kamatok ellenére az állampapírok továbbra is a kockázatkerülő befektetők kedvencei, hiszen szinte ez az egyetlen kockázatmentes befektetési eszköz, amely képes az infláció fölötti hozamot elérni. Megnéztük, melyik állampapírba érdemes most fektetni.
Három forintalapú államkötvény aukcióját tartotta ma délelőtt az Államadósság Kezelő Központ és az összesen meghirdetett 50 milliárd forintnyi mennyiségre közel 115 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett be, amelyből végül 54 milliárd forintnyit fogadott el a kibocsátó. A 15 éves kötvénynél 2,8%-os átlaghozam alakult ki, amire még nem volt példa a leghosszabb futamidejű forintalapú aukciók történetében.
Több millió dollárt is bukhat a Goldman Sachs alapkezelője a tavasszal vásárolt venezuelai kötvényeken, miután a venezuelai kormány bejelentette, hogy átstrukturálja adósságait - számol be a hírről a Financial Times.
Az összesen 40 milliárd forintos meghirdetett mennyiségre 103 milliárd forint feletti vételi ajánlatot nyújtottak be az elsődleges állampapír forgalmazók, és az 5 éves kötvény kapcsán az Államadósság Kezelő Központ meg is emelte az elfogadott mennyiséget, így végül összesen 47,5 milliárd forintnyi kötvényt adott el a délelőtti aukciókon.
Rekordszintre emelkedett a külföldi tulajdonban lévő orosz államkötvények aránya.
A nemzetgazdasági miniszter szerint kedvező piaci környezetben érdemes devizakötvényt kibocsátania Magyarországnak.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.