A tervezett 30 milliárd forint összegben értékesített 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket csütörtökön az ÁKK, a papírokra viszonylag erős volt a kereslet, aminek köszönhetően a hozam továbbra is alacsony.
A tervezett 20 milliárd forint összegben értékesített három hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK kedden, a hozam pedig 0,4%-on tovább stagnált, így immár harmadik hete nem mozdul.
Meglepetésre a hároméves kötvényekre kimondottan gyenge volt a kereslet az ÁKK csütörtöki aukcióján, így nem is sikerült eladni az összes papírt. Szerencsére azonban az öt- és tízéves kötvények jól szerepeltek, így összességében a tervezett 45 helyett 50,5 milliárdnyi kötvény talált gazdára.
Kifejezetten unalmas aukción van túl ma az ÁKK, a tervezett 20 milliárdos tételt sikerült eladni a 3 hónapos diszkont kincstárjegyekből, és a hozam is stagnált.
Az utóbbi években megszokottnál is jobban áll az adósság elleni harcban idén a magyar kormány. Korábban is használt modellünk szerint gyakorlatilag a kérdés csak az, mennyire akarja a kormány leszorítani az adósságot. Akár az is lehet, hogy a 2018-as választások miatt most a lehetségesnél kisebb csökkentést hajtanak végre, hogy aztán nagyobb mozgástér maradjon a következő két évre.
A tervezett 30 milliárdos mennyiség alig felé sikerült értékesítenie az ÁKK-nak a 12 hónapos diszkont kincstárjegyekből csütörtökön. A papírokra szokatlanul alacsony volt a kereslet, az újra meghirdetett hároméves változó kamatozású papírokat viszont mind egy szálig elvitték.
Sikerült értékesíteni kedden újabb 20 milliárd forintnyi három hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK aukcióján, ráadásul a hozamok is tovább tudnak még olvadni, már 0,4% feletti hozamot senkinek sem fizetett az állam.
Az előzetesen tervezett 45 milliárd forint helyett 66,5 milliárd forint értékben adott el csütörtökön állampapírokat az ÁKK, vagyis mindössze egymilliárd forinton múlt a maximális rábocsátás. A hozamok ráadásul tovább tudtak csökkenni, a jelek szerint a hosszú papírokra is jó hatással van a jegybank legutóbbi lépése.
Több mint háromszoros túljegyzés volt a három hónapos diszkont kincstárjegyek keddi aukcióján, az ÁKK azonban csak az eredetileg meghirdetett 20 milliárd forintos mennyiséget adta el. A hozam közben tovább olvadt, már 0,4 százalék alatt is vettek a papírokból.
Átlépve az ezermilliárdos határt, 1024,4 milliárd forintra emelkedett július végére a lakossági állampapírok állománya, mely csaknem 30 százalékos növekedés az év eleje óta. A júliusi 64,8 milliárd forinttal összesen 4541,7 milliárd forintra nőtt a belföldi kisbefektetők számára értékesített forint állampapírok teljes mennyisége - írja az ÁKK közleményében.
Újabb sikeres kötvényaukciót bonyolított csütörtökön az ÁKK, hiszen a tervezett 45 helyett 53 milliárd forint értékben keltek el a papírok. A hozamos is tovább tudtak csökkenni, különösen az ötéves futamidő esetében volt látványos a folyamat.
Sikerült eladni a tervezett 20 milliárd forintnyi 3 hónapos diszkont kincstárjegyet kedden is az ÁKK aukcióján, bár az adósságkezelő érezhetően visszafogta a kínálatot az első féléves sikerek után. A hozam így is tovább csökkent, már fél százalék alatt volt a maximum is.
Több mint öt éve követhetjük nyomon a Franklin Templeton magyar befektetéseinek alakulását, bár az utóbbi időben jelentősen megcsappant a cég kötvényállománya. A második negyedév végére kevesebb mint 50 millió dollár maradt az egykor még 12 milliárd feletti magyar portfólióból, vagyis már nem túlzás kijelenteni, hogy ha nem is végleg, de egy jó időre búcsút inthetünk annak, akit sokan a megmentőnknek tartottak az utóbbi években. Ez a mentőakció egyébként kifejezetten jól jövedelmezett az amerikai alapkezelőnek, számításaink szerint a kockázatos magyar befektetések jócskán az átlag feletti éves hozamot produkálhattak a cégnek, ezzel pedig hozzájárultak az alapjaik kimagasló teljesítményéhez.
A tervezett 30 milliárd forintnyi három hónapos kincstárjegyet értékesítette kedden az ÁKK, a hozam pedig elérte az újabb lélektani határt, a fél százalékot.
Újabb sikeres aukciót zárt összességében az ÁKK csütörtökön, az adósságkezelő a tervezett 45 milliárd forint helyett 58,5 milliárdért adott el kötvényeket. Ha azonban a részleteket is megvizsgáljuk, akkor az látszik, hogy csak a hároméves papírok aukciója volt igazán sikeres, az ötévesek hozama már alig csökkent, a tízévesből pedig el sem sikerült adni a tervezett mennyiséget.
Tovább csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy hozama az ÁKK keddi aukcióján, így már csak egy lépés a fél százalékos átlagos jegyzés. Pedig a kereslet nem volt kiemelkedő, azonban a jelek szerint az MNB múlt héten bejelentett lépései a rövid állampapírok felé terelik a befektetőket.
Évek óta a kormány egyik legfontosabb háborúját az államadósság ellen vívja többnyire szoros győzelmeket aratva, hiszen csak minimálisan tud csökkenni a GDP-arányos adósságráta. Az viszont dicséretes, hogy az adósságon belül egyre kisebb a deviza részaránya, ennek köszönhetően csökkent jelentősen az ország sérülékenysége, amit tavasszal a három nagy hitelminősítő közül elsőként a Fitch is felminősítéssel jutalmazott.
Hatalmas siker volt a csütörtöki 12 hónapos kincstárjegy aukció, ami elsősorban az MNB kedden bejelentett újabb lépéseivel függhet össze, könnyen lehet, hogy máris elmozdultak másfelé a bankok. Erre utal, hogy tegnap már érezhetően csökkent az irányadó eszköz volumene.
A tervezettnél tízmilliárd forinttal több 3 hónapos diszkont kincstárjegyet tudott eladni kedden az ÁKK, ráadásul a hozamok is tovább olvadtak, így tavaly december óta nem látott szintre estek.
Kifejezetten sikeres kötvényaukción van túl csütörtökön az ÁKK, bebizonyosodott, hogy két hete valóban csak átmeneti volt a kereslet csökkenése a brit népszavazás miatt. Összességében az előzetesen meghirdetett 47 milliárd forinttal szemben 68,5 milliárdnyi állampapírt sikerült eladni, amit még délután megfejelhetnek.