Boris Johnson brit miniszterelnök szerint a kormányzó Konzervatív Párt az előrejelzésekből következtethetően erőteljes új felhatalmazást kapott az előrehozott parlamenti választáson a brit EU-tagság megszűnési folyamatának (Brexit) végigvitelére. A konzervatívok a pénteken kora reggelig beérkezett eredmények szerint elérték az abszolút többséghez minimálisan szükséges alsóházi mandátumszámot, de a prognózis ennél is jóval nagyobb tory többséget valószínűsít.
A legfrissebb felmérés továbbra is azt mutatja, hogy a kormányzó brit Konzervatív Párt többségi kormányt alakíthat a csütörtöki előrehozott parlamenti választás után, de a konzervatívok támogatottsági előnye érezhetően csökkent az eggyel korábbi hasonló felmérés óta.
Ahogyan arról beszámoltunk, elsöprő sikert arattak a demokrata párti jelöltek vasárnap a hongkongi helyhatósági választáson, amelyen a fél éve zajló kormányellenes demonstrációk közepette rekordszámú szavazó adta le voksát. Már az előzetes eredményekből is látszott, hogy nagy fordulatról van szó, a végleges eredmények pedig még meggyőzőbbek.
Elsöprő sikert arattak a demokrata párti jelöltek vasárnap a hongkongi helyhatósági választáson, amelyen a fél éve zajló kormányellenes demonstrációk közepette rekordszámú szavazó adta le voksát - olvasható a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán.
Donald Tusk volt lengyel miniszterelnököt, az Európai Tanács leköszönő elnökét választotta meg elnökének az Európai Néppárt (EPP) szerda esi tisztújító kongresszusán, Zágrábban.
Vizsgálatot indított a Scotland Yard azoknak a bejelentéseknek az ügyében, amelyek szerint a legradikálisabb EU-ellenes brit erő, a Brexit Párt képviselőjelöltjei állásajánlatokat és felsőházi tagságra szóló ígéreteket kaptak a kormányzó Konzervatív Párttól annak fejében, hogy ne induljanak a december 12-ére meghirdetett előrehozott parlamenti választáson.
Koalíciós kormány létrehozásáról állapodott meg a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) baloldali párttömörülés kedden Madridban.
Evo Morales lemondott bolíviai elnök helyi idő szerint vasárnap este közölte a Twitteren, hogy "törvénytelen" elfogatóparancsot adtak ki ellene, a házát pedig "erőszakos csoportok" támadták meg. Nem sokkal később a bolíviai rendőrség hivatalosan cáfolta Morales állítását, s közölték: nincs érvényben elfogatóparancs a volt elnök ellen. Egyre súlyosabb a belpolitikai válság Bolíviában.
Az Evo Morales elnökre nehezedő nyomás fokozását ígérte kedden a bolíviai tüntetések egyik vezetője, miközben Morales ismét elutasította az ellenzék követelését, hogy mondjon le az október 20-i elnökválasztás vitatott eredménye miatt.
A brit miniszterelnök szerint ha a kormányzó Konzervatív Párt megnyeri a decemberi előrehozott parlamenti választást, már december közepére véghezviszi a Brexitet.
A brit EU-tagság megszűnését (Brexit) ellenző választók nem egészen egyharmadának átgondolt taktikai szavazásával elérhető, hogy a decemberi előrehozott nagy-britanniai parlamenti választásokon többséget szerezzenek a londoni alsóházban a Brexit-folyamat leállítását, illetve az újabb referendum kiírását pártoló politikai erők - áll a legnagyobb népszavazáspárti brit kampánycsoport szerdán ismertetett tanulmányában.
A legnagyobb eddigi kormánypárt, a posztkommunista Baloldal (Die Linke) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Türingia tartományban vasárnap tartott helyi törvényhozási (Landtag-) választáson, a jobboldali, bevándorlás ellenes Alternatíva Németországnak (AfD) pedig megelőzte a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) az este közölt eredménybecslések szerint.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök Kanadai Liberális Pártja nyerte az előző napi parlamenti választásokat, de a megszerzett voksok csak a kisebbségi kormányzáshoz elegendőek - derült ki a kanadai választási bizottság kedden közzétett előzetes eredményeiből.
A jobboldali, EU-ellenes Svájci Néppárt (SVP) kapta a legtöbb szavazatot, és előretörtek a zöldpártok a Svájcban vasárnap tartott parlamenti választáson a helyi közszolgálati televízióban közölt előrejelzések szerint.
Karácsony Gergely, Budapest új főpolgármestere sajtótájékoztatón jelentette be, hogy milyen intézkedésekkel kezdi meg munkáját a fővárosi közgyűlésben. Karácsony többek közt zöld és szabad Budapestet szeretne, átláthatósági csomagot vezet be, és Budapest legértékesebb telkét nem fogják parkolóként használni. Ingyenek közösségi közlekedést biztosítana a fiataloknak, valamint az álláskeresők is térítés nélkül használhatnák a BKV-t. Az új főpolgármester nem szeretne több stadiont, hanem zöld területeket fog biztosítani.
A főváros képe a következő 100 évre meghatározódik azokkal a fejlesztésekkel, amelyek most folyamatban vannak, ennek része a Liget projekt is, ami nemcsak az új, vagy felújított kulturális intézményeket, parkot öleli fel, hanem megváltoztatja a környék megítélését, a közlekedést, átalakíthatja a VI. és VII. kerület külső és a XIII., XIV. kerületek egyes részeinek az arculatát. Hogyan maradhat meg a Liget liget jellege, miközben a legújabb technológiák minden mozgásunkat követni fogják a parkban, vagy a múzeumokban? Milyen átalakítások várhatóak a közlekedésben? Hogyan segítheti a Ligetben való parkolást a Waze navigációs app használata? Vajon teljesen átalakul a környék szolgáltatási palettája és a tehetősebb turisták igényeire lesz szabva a kínálat? Ezekről beszélgettünk újfent Gyorgyevics Benedekkel, a Liget projekt megvalósításáért felelős Városliget Zrt. vezérigazgatójával.
Az interjú még az önkormányzati választások előtt készült, az utolsó kérdést azonban már a választást követően tettük fel.