Fehéroroszország katonai egységeket vezényelt a nyugati határára válaszul külföldi kormányok fehérorosz belpolitikai helyzettel kapcsolatos nyilatkozataira - jelentette be Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök kedden az állami televízióban közvetített beszédében.
Nem hajlandó új választások kiírására a tüntetők nyomása ellenére sem Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök, de új elemként azt jelentette be hétfőn az MZKT traktorgyárban a munkások előtti gyűlésen, hogy kész megosztani a hatalmát és ennek érdekében hajlandó módosítani az alkotmányt – tudósított a Reuters a fehérorosz állami hírügynökségre hivatkozva. A tit.by független fehérorosz hírportál beszámolója szerint Lukasenka azt mondta, hogy a népszavazásra vitt alkotmánymódosítással kész átadni (nem megosztani) a funkcióit, és a néptől függ, hogy ez mikor lesz a következő években. A feszült hangulatú eseményen egyébként azt skandálták a beszélni próbáló elnöknek a munkások, hogy "mondjon le!", míg az elnök azt mondta, hogy addig nem lesznek újabb elnökválasztások, "amíg meg nem öltök". A portál szerint számos nagy fehérorosz állami vállalat munkásai sztrájkba kezdtek a mai naptól, illetve csatlakoznak az egyre nagyobb tüntetésekhez és az elnök lemondását, a bebörtönzött foglyok szabadon bocsátását, illetve új, független megfigyelők által ellenőrzött elnökválasztások kiírását követelik. Hétfőn délelőtt egyébként a fehérorosz főügyészség azt közölte, hogy szinte az összes olyan embert szabadon bocsátották, akiket az elnökválasztások óta bebörtönöztek, azaz a tüntetők egyik fő követelése teljesülhetett.
Új-Zélandon a kormány egy hónappal elhalasztotta a parlamenti választásokat a koronavírus-járvány második hullámának kitörése miatt - jelentette be Jacinda Ardern miniszterelnök hétfőn.
Kamala Harris kaliforniai szenátor lesz Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltjének alelnökjelöltje - jelentette be kedden délután Delaware-ban kiadott közleményében Biden kampánycsapata.
Jelentős vereséget szenvedne Donald Trump, ha most lenne az elnökválasztás. Azok közül a tagállamok közül, ahol a republikánus elnök 2016-ban nyert, többen ma már egyértelmű Biden-fölényt mérnek, és a hagyományosan republikánus tagállamok közül sok csatatér-állammá vált.
Nagyszabású kormányátalakítás várható Lengyelországban röviddel a nyári szünet után, de Mateusz Morawiecki kormányfő nem távozik a posztjáról - jelentette be Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnöke vasárnap egy rádióinterjúban.
Szoros versenyben a kormányzó szociáldemokrata szövetség nyerte az észak-macedóniai parlamenti választásokat, így az albán etnikai pártokon múlhat majd, hogy ki vezeti a következő négy évben a nyugat-balkáni országot - derült ki az állami választási bizottság csütörtök hajnalban közzétett adataiból.
Vezet az eddig koalícióban kormányzó, jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (SDP) szemben a vasárnapi előrehozott parlamenti választásokon a leadott szavazatok 30 százalékos feldolgozottságánál - közölte a horvát választási bizottság.
Gudni Jóhannesson jelenlegi államfő egyértelműen diadalt aratott a szombati izlandi elnökválasztáson, a részeredmények szerint a voksok több mint 90 százalékát tudhatja magáénak.
Nem gondolom, hogy lenne olyan cég, bármekkora is, aki megteheti, hogy ne fizessen adót, miközben dollármilliárdokat keres – mondta a CNBC-nek Joe Biden az Amazonra utalva. A demokrata elnökjelölt világossá tette, hogy a technológiai óriásnak is itt az ideje elkezdeni adót fizetni.
Az Európai Parlament már lefújta az eheti üléseit, és az olasz alkotmányos népszavazást is elhalasztották a koronavírus miatt, nem csak ezek lehetnek viszont a politikai következmények. A következő három hónapban számos parlamenti és helyhatósági választást tartanak a világon, köztük sok érintett országban is, amelyeket a járvány terjedése miatt akár le is fújhatnak majd. Közben a demokrata előválasztás is most zajlik, és a járvány az Egyesült Államokban is gyorsan terjed.
A Demokrata Párt progresszív szárnyához tartozó Elizabeth Warren tegnap bejelentette a visszalépését, és egyben időt kért arra, hogy megnevezze, melyik fennmaradó jelöltet támogatja. Warren ugyan ideológiailag sokkal közelebb áll Sandershez, a köztük feszülő személyi ellentét miatt azonban nem kizárt, hogy Warren később Biden mögé áll be.
Az Európai Parlament szokásával ellentétben nem utazik el Strasbourgba hétfőn, és Brüsszelben ülésezik a koronavírus miatt. Olaszországban elhalasztják a népszavazást, Franciaországban pedig alacsony részvételre lehet számítani.
A befektetők és az elemzők jobboldali gazdaságpolitikai fordulatra számítanak Szlovákiában, miután az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek nevű párt jobboldali koalíciót hozhat létre. Ha csak az ideológiát és a programokat nézzük, akkor valóban okkal számíthatunk vállalkozóbarát, piacpárti intézkedésekre. A politikai ellentétek és a pártrendszer töredezettsége miatt viszont nem valószínű, hogy a gazdaság szerkezetének átalakítására az új kormánynak lesz kapacitása. Szemléletváltásra pedig szükség lenne: a szlovák gazdaság erősen kitett a külső sokkoknak, a munkatermelékenység pedig nem nő olyan mértékben, mint az általános bérszínvonal.
Az előzetesen vártnál nagyobb arányú győzelmet aratott az ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) párt a szlovák parlamenti választáson az exitpoll adatok szerint. A kisebb megszakítással 2006 óta hatalmon levő, Robert Fico vezette Smer mindössze 15%-ot szerzett. Magyar párt nem került be a törvényhozásba. A hivatalos eredményekre egyelőre várni kell.
Szlovákiában holnap parlamenti választást tartanak, és egyelőre megjósolhatatlan, hogy milyen összetételű lesz a kormány. Az új kabinetnek rögtön nehézségekkel kell szembenéznie: a szlovák gazdaság növekedési kilátásai rövid távon romlottak, hosszú távon pedig a strukturális reformok hiánya képezhet akadályt a fejlődés előtt. A gazdaság szerkezete extrém módon egészségtelen: az egyenlőtlenség kirívó, a túlságosan nyílt gazdaság pedig fokozottan ki van téve a külső sokkoknak. Szlovákia potenciális GDP-növekedése 3%, ezt a szintet pedig csak a humántőkébe, a kutatásfejlesztésbe történő beruházásokkal lehetne áttörni. Erre eddig sem volt politikai akarat, az új kormány pedig vélhetően annyira heterogén lesz, hogy esélye sem lesz átfogó reformokat véghezvinni.
Marjan Sarec szlovén miniszterelnök hétfőn rendkívüli sajtótájékoztatón bejelentette lemondását, és új választások kiírását kezdeményezte - közölte a helyi sajtó.
Michael Bloomberg akár egymilliárd dollárt is áldozna saját pénzéből arra, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen. Ezt az eshetőséget a sokszoros milliárdos egy szombati texasi kampányrendezvényen jelentette be. Vasárnap újságíróknak tovább emelte a tétet: mint mondta, vagyonának nagyon nagy részét is hajlandó arra költeni, hogy többé ne Donald Trump legyen az Egyesült Államok elnöke. Bloomberg vagyonát a Forbes magazin 58,4 milliárd dollárra becsüli.