Időjárás hétfőn
Meleg levegőt fúj fölénk a nagy területen megerősödő, főként az Északnyugat- Nyugat-Dunántúlon viharossá is fokozódó szél
- írja a HungaroMet.
Ezzel egyidejűleg a felhőzet is tovább szakadozik délnyugat felől,
de az Északi-középhegység tágabb térségében tartósan borult maradhat az ég, ott néhol gyenge eső sem zárható ki.
Veszélyjelzések
A meteorológiai szolgálat aktuális veszélyjelzései alapján széllökés miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Zala megyékre adtak ki első szintű (sárga) figyelmeztetést.
Ónos eső miatt jelenleg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében van érvényben sárga figyelmeztetés.
Hótérkép
Az Időkép friss hótérképe szerint az enyhülés miatt most sehol sem várható havazás.
Holnapi időjárás
Kedden a meteorológiai szolgálat időjárás-előrejelzése szerint a változó vastagságú felhőzet mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk, majd a déli, délutáni órákban nyugat, északnyugat felől
frontális felhő- és csapadékzóna érkezik, amely kelet, délkelet felé haladva egyre többfelé okoz esőt, záport.
Kisebb záporos csapadék már a front előterében is előfordulhat néhol. A szél északnyugatira fordul, amelyet élénk, néhol erős széllökések kísérnek. A maximum-hőmérséklet általában 10 és 15 fok között várható, de északkeleten több fokkal alacsonyabb, míg a déli határvidéken magasabb értékekre is számíthatunk.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images