Szép csendben román páncélosokat kaptak az ukránok
Valamikor a közelmúltban nem bejelentett módon román gyártmányú TAB-71M páncélozott szállító harcjárműveket kaptak az ukrán fegyveres erők.
Valamikor a közelmúltban nem bejelentett módon román gyártmányú TAB-71M páncélozott szállító harcjárműveket kaptak az ukrán fegyveres erők.
Az elmúlt napokban több videó is felkerült a herszoni orosz visszavonulásról, illetve az ezt követő összecsapásokról, amik azt jelzik, hogy az orosz morál és logisztika korántsem működik annyira jól, mint ahogy az orosz védelmi minisztérium jelentéseiben többször is állította.
Nagyon úgy tűnik, hogy az ukrán fegyveres erők egy nem modernizált, 1960-as évek óta lényegében változatlan állapotban lévő T-62-est zsákmányoltak az oroszoktól.
Elsősorban az orosz katonák életének védelme a fontos, ezért adja fel Oroszország Herszon várost és vonul vissza a Dnyeper keleti partjára – mondta el Szergej Szurovikin tábornok, az Ukrajna elleni inváziós erőket vezető főparancsnok a TASzSz hírügynökségnek.
Az ukrán hadsereg azzal vádolja Oroszországot, hogy a Dnyeper folyó partján, a megszállt déli Herszon régióban, amelyet a kijevi erők megpróbálnak elfoglalni, nagymértékben megsemmisítette a kikötött civil hajókat. A kijevi hatóságok a korábban elképzelhetetlenre készülnek: arra, hogy a teljes energiaellátás megszűnik az ukrán fővárosban, ami a 3 millió, még ottmaradt lakos evakuálását tenné szükségessé. Cikkünk folyamatosan frissül.
Colm Kelleher, a UBS elnöke szerdán a hongkongi Global Financial Leaders' Investment Summiton arról beszélt, hogy az ESG-befektetésekkel kapcsolatos jelenlegi kihívások nem fogják megállítani a befektetőket abban, hogy a környezeti, társadalmi és irányítási szempontokra összpontosítsanak, ez a mozgalom megállíthatatlan – számol be a hírről a Bloomberg.
Jeff Bezos, az Amazon alapítója hosszú időn keresztül a világ leggazdagabb embere volt, most viszont jó úton halad afelé, hogy a dollármilliárdosok körében látott egyik legnagyobb vagyoncsökkenést könyvelje el egy nap alatt - írja a Bloomberg.
A Credit Suisse csütörtökön az elemzői becsléseknél rosszabb negyedéves veszteségről számolt be, miközben nagyszabású stratégiai átalakítást is bejelentett - írja a CNBC.
A Credit Suisse a közelmúltban elindított egy eljárást, amely során eladhatja amerikai vagyonkezelési üzletágát - nyilatkozta egy, az ügyet ismerő forrás hétfőn a Reutersnek. A lépés része annak a folyamatnak, amelyben a botrányokkal terhelt svájci bank az üzleti tevékenységét igyekszik átalakítani.
A Credit Suisse svájci belföldi banki eszközeinek eladásával teremtene kellő pénzt ahhoz, hogy 4,5 milliárd svájci frankos tőkehiányát lefaragja – írja az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva a Financial Times.
Újabb jelentős nyugati cég jelentette be a kivonulását az orosz piacról. A francia Danone óriási veszteségeket volt kénytelen ezzel a döntésével elszenvedni - közölte a Reuters.
800 T-62-es harckocsit reaktivál és modernizál az orosz haderő a következő három évben – írja a Drive haditechnikai melléklete, a War Zone.
A Moody's arra számít, hogy a Credit Suisse veszteségei az év végére 3 milliárd dollárra duzzadnak, és ezzel az alapvető tőkéje a kulcsfontosságú 13%-os szint alá csökkenhet - mondta a Moody's vezető elemzője a Reutersnek.
Több mint két hónap lehet, mire az ukrajnai műveletekben részt vevő, frissen mozgósított újoncok segítségével sikerül ismét átvenni a kezdeményezést és egy nagyobb offenzívát lebonyolítani Ukrajnában – mondta Alekszander Szladkov orosz haditudósító az orosz állami Rosszija 1 televízió műsorán. Ennek ellenére hozzáteszi: Kijevet és Harkivet valószínűleg nem fogja tudni elfoglalni Oroszország, de a négy annektált megyét bőven tudja majd biztosítani.
Történelmi veszteséget ért el az első félévben az MNB, a jegybank eredménye több mint 200 milliárd forintos mínuszt mutatott. Ez persze nem meglepő, hiszen már 2021 második felében látszott, hogy az emelkedő kamatok az eredmény szempontjából rosszul jönnek, azonban még az előző félévhez képest is több mint háromszorosára hízott a veszteség. Ha pedig nem lett volna ismét jelentős profit a devizaváltáson, akkor még ennél is sokkal csúnyább lehetett volna a féléves beszámoló.
Herszon megyében visszavert ukrán támadásról, valamint súlyos áldozatokat okozó Harkiv és Donyeck megyei orosz katonai csapásokról számolt be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.
A tavalyi minimális nyereség után az első félévben 200,9 milliárd forintos vesztesége volt az MNB-nek – derül ki a jegybank pénteken megjelent féléves jelentéséből. A jelentős bukás a kamateredmény romlásának tudható be, ahogy már a tavalyi második félévben is látszott, a magasabb kamatok kedvezőtlenek a jegybanki eredmény szempontjából.
Az orosz jegybank közlése szerint az orosz bankok 1500 milliárd rubelt vesztettek el az orosz-ukrán háború következtében – számol be a hírről a Reuters.
Az elmúlt napokban több felvétel is kikerült az ukrajnai háború különféle frontvonalairól megsemmisült vagy orosz kézre került, amerikai gyártmányú M113-as páncélozott szállító harcjárművekről vagy ezek holland variánsairól. Az ukrán ellentámadásban ezek a járművek fontos szerepet játszanak, de nagyon úgy tűnik, hogy pár nap alatt a korszerűnek nem éppen mondható M113-asok és a holland YPR-765-ösök az ukránok egyik legnagyobb arányban elvesztett nyugati fegyverrendszereivé váltak.
Alapvetően igaz, hogy a háború első napjai óta rendszeresek nyugati és ukrán forrásokból azok a jelentések, melyek szerint az orosz haderőt már csupán egy hajszál választja el a totális összeomlástól: a leggyakrabban a precíziós csapásmérő eszközök és az élőerő hiányát emlegetik a szakértők. Bár ezeknek a jelentéseknek egy része egészen biztosan túlzó, most először a háború folyamán valóban úgy tűnik, hogy komoly problémákkal küzd az orosz haderő, melynek hatása van már Oroszország belső és regionális politikai dinamikájára is.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.