Szaúd-Arábia és Irán egymásnak feszülése emeli az olajárat
Emelkedik az olaj ára, elsősorban a közel-keleti feszültségről érkező hírek hatására.
Emelkedik az olaj ára, elsősorban a közel-keleti feszültségről érkező hírek hatására.
Mostanra olyan szintre jutott a válság Venezuelában, hogy a gazdaság alapját jelentő olajiparban dolgozó munkások sorra dőlnek ki, mert az éhezés miatt teljesen legyengültek. Nem ritka, hogy a heti bérből egy kilogramm rizst sem lehet venni, a hús pedig már egyenesen luxuscikknek számít. Durva riporton keresztül mutatja be az országban uralkodó tarthatatlan állapotokat a Bloomberg.
Venezuela, felbuzdulva a napokban kibocsátott kriptovalutájának a sikerén, szerdán bejelentette, hogy a jövő héten újfajta kriptovalutát tervez piacra dobni.
Eredményes volt a venezuelai kriptovaluta keddi debütálása. Az El Petro névre keresztelt kriptovalutából 735 millió dollár értékben adtak el - jelentette be Nicolas Maduro venezuelai elnök.
A gazdasági és pénzügyi csőd szélén álló Venezuela kedden megkezdte saját kriptovalutájának a forgalmazását. Hivatalos közlés szerint ezzel az a célja, hogy "felvegye a harcot az Egyesült Államok által irányított pénzügyi blokáddal szemben".
Az ellenzék részvétele nélkül is megtartják az elnökválasztást Venezuelában - jelentette ki csütörtökön Nicolás Maduro, a dél-amerikai állam elnöke sajtókonferenciáján, amelyet a Telesur latin-amerikai tévécsatorna közvetített.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter csütörtökön felvetette annak lehetőségét, hogy Nicolás Maduro venezuelai elnök hatalmának katonai puccs vethet véget. A Texasi Egyetemen, Austinban beszédet mondó külügyminiszter ugyanakkor hangsúlyozta, nem tudja, hogy ez valóban bekövetkezik-e.
A kormány befolyása alatt álló venezuelai legfelsőbb bíróság kizárta csütörtök este az ellenzéki koalíciót az idei elnökválasztásra való regisztrációból, ami azt jelenti, hogy nem indíthatnak közös jelöltet, aki jó eséllyel fel tudná venni a versenyt az ismét induló Nicolás Maduro államfővel.
Jelentősen csökkent Venezuela olajtermelése decemberben havi szinten és a múlt év egészében is.
Venezueláról valószínűleg minden nap lehetne írni egy esettanulmányt, hiszen az ország szinte követhetetlen tempóban esik szét, az emberek éheznek, a modern értelemben vett gazdaság szinte teljesen megszűnt létezni. Nem csoda, hogy a bolivar újabb és újabb mélypontra zuhan a dollárhoz képest.
Az Európai Unió tagállamainak nagykövetei szankciók bevezetése mellett döntöttek Venezuela hét vezető tisztségviselőjével szemben. Az unió első ízben venne fel természetes személyeket venezuelai szankciós listájára. A döntést várhatóan az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén fogadják el - közölték uniós források csütörtökön.
A venezuelai kormány az olajtermelés növelése révén befolyó plusz összegek felhasználásával kíván enyhíteni a gazdasági és szociális válságon.
Venezuelában globálisan is rekordszintű, 2616 százalék volt a tavalyi infláció, és egyelőre nem sok jele látszik a helyzet stabilizálódásának. Az ország súlyos gazdasági válságból való kilábalásának esélyeit tovább rontja, hogy a legfőbb bevételi forrását jelentő kőolajból egyre kevesebbet termelnek.
Venezuela január elején újból nem rendezte hozamtartozását egyik kötvénye után - közölte az S&P Global Ratings. A hitelminősítő szerint egy újabb fizetéselmaradás valószínűsége 50 százalék körüli a következő három hónapban.
Venezuelában januártól 40 százalékkal nő a minimálbér - jelentette be Nicolás Maduro, az ország államfője.
Nehéz a heylzet Venezuelában, a nagy hitelminősítők részleges csőd katergóriába sorolták az országot, fizetőeszköze pedig szabadesésében van, a túltolt pénznyomtatás következtében az év eleje óta a bolivár több mint 3000 százalékot gyengült a dollárral szemben a feketepiacon. Az ország miniszterelnöke pedig még december elején kitalálta a tutit, hogy kibocsátanak egy új kriptovalutát, amely mögött az ország olajtartalékának egy része fog állni.
Néhány éve még a görög csődtől rettegett Európa, idén azonban a görög állampapírokkal lehetett a legjobban keresni a fejlett piacon - olvasható a Bloomberg összesítésében. Azok viszont, akik a venezuelai gazdaság feltámadásában bíztak, pénzük nagy részét elbukták 2017-ben.
Nehéz a helyzet Venezuelában, a nagy hitelminősítők részleges csőd kategóriába sorolták az országot, fizetőeszköze pedig szabadesésben van, a túltolt pénznyomtatás következtében az év eleje óta a bolivár 3000%-ot gyengül a dollárral szemben a feketepiacon. Az ország miniszterelnöke most kitalálta a tutit, és tegnap bejelentette, hogy egy új, saját kriptovalutát fognak kibocsátani, amely mögött az ország olajtartaléka állna.
Venezuelát a nagy hitelminősítők "részleges csőd" kategóriába sorolták, miután az ország képtelen volt törleszteni adósságát. A venezuelai leminősítés után érdemes megnézni, hogy most a piac melyik országokat tartja a leginkább kockázatosnak.
A titkosszolgálatok tanácsának ellenére tesz így.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.