Az IDEA Intézet 2021. november 29. és december 13. között készített reprezentatív adatfelvétele szerint a magyar társadalom nincs egyértelműen elutasító állásponton a kötelező oltás „intézményével” kapcsolatban.
Több olyan döntés is született a napokban, ami alapvetően befolyásolja a közeljövőben a háziorvosok munkáját és leterheltségét. Ezt nem hagyta szó nélkül a Magyar Orvosi Kamara Háziorvosi Csoportja és csütörtökön közleményt adtak ki.
Nem várhatunk arra, hogy megérkezzen az omikron-specifikus koronavírus elleni oltás Magyarországra, hiszen sokaknak már most is nagyon alacsony a védettsége a vírussal szemben. „Akik két Sinopharm vakcinát kaptak tavasszal és egy emlékeztető oltást nyáron, azoknak lehetővé kell tenni a 4. oltás felvételét” – mondta a Portfolio-nak Sinkó Ottó, a Videoton társ-vezérigazgatója a vállalat munkavállalóinak tesztelési eredményeire alapozva. Szerinte a kormánynak januárban biztosítani kell a hozzáférést a 4. oltáshoz, aminek a felvételét azoknak is érdemes megfontolniuk, akik négy-öt hónapja kapták meg a 3. dózist, hiszen jelentősen mérséklődhetett mostanra az ellenanyag-szintjük. Sinkó beszélt az oltások hatékonyságáról, a vakcinamixekről és az oltások nyújtotta halálozás elleni védelemről is.
A tegnapi nap után a mai nap sem csitul a koronavírus-járvány a világban, a Bloomberg számai szerint már második napja haladja meg globálisan az egymillió főt az új esetek száma.
A helyi adottságoknak megfelelően szervezik majd a háziorvosi praxisokban a hétvégi oltási napokat, rugalmas keretek között - mondta a háziorvosok országos kollegiális szakmai vezetője az M1 aktuális csatornán szerdán.
A delta és az omikron variáns egyidejű cirkulálása cunamit hozhat a koronavírusos esetszámokban – mondta el Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezetője egy mai sajtótájékoztatón a The Guardian tudósítása szerint.
A magyar kormány százezer koronavírus elleni vakcinát adományozott Örményországnak - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán szerdán.
Amellett, hogy a koronavírus elleni vakcinák emberek millióinak életét mentik meg, új kutatások szerint a depresszió és a szorongás csökkentésében is segítenek – számol be a hírről a MarketWatch.
3005 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 249 694 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 115 beteg, így az elhunytak száma 39 009 főre emelkedett - derül ki a friss adatokból.
Oroszország EU-s nagykövete bizakodó azzal kapcsolatban, hogy az EU elfogadja a Szputnyik vakcinát, de arról továbbra sincsenek hírek, hogy ez mikor történik meg – számol be a hírről a Reuters.
A tudóstársadalom és a gyógyszergyártók megfeszített munkájának köszönhetően a koronavírus-járvány kirobbanását követően rekordsebességgel, egy éven belül lett hatásos koronavírus elleni vakcinája a világnak. Kis biotechnológiai vállalatok emelkedtek fel szinte a semmiből, őrületes hozamokat biztosítva a befektetőiknek. Idén, ahogy elkezdődtek az oltási programok, a cégek eredményeiben is megjelentek már az oltások, kirajzolva, hogy kik eddig a vakcinaverseny nyertesei. De ezzel együtt megkezdődtek a profitrealizálások is, jelentős korrekciót hozva több vakcinarészvénynél.
Legalább egy januári hétvégén oltást kell vállalnia az összes háziorvosnak – derül ki a hétfői Hivatalos Értesítőben megjelent határozatból. Az országos tisztifőorvos előírását megsértő szolgáltatók akár 5 millió forintos bírságot is kaphatnak.
Magyarországon a friss adatok alapján is lefelé tart a negyedik járványhullám, de közben már az omikron miatt az esetszám újbóli felfutására számítanak a kórházi szakemberek. Közben egyre valószínűbb, hogy a negyedik oltásra is szükség lesz a koronavírus féken tartásához.
Rusvai Miklós és több virológus is egyetért abban, hogy az ötödik járványhullám úgy indul majd el Magyarországon, hogy a negyedik gyakorlatilag véget sem ért. Rusvai szerint ez január végén jöhet majd – számol be róla az ATV Híradóban.
Egy éve érkezett meg a koronavírus elleni védőoltás Magyarországra - mondta a kormány közösségi oldalára vasárnap feltöltött videójában a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.