Továbbra is a vakcina a legolcsóbb és a leghatékonyabb megoldás a koronavírus ellen - mondta Duda Ernő virológus, immunbiológus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Péntek reggelre a világszerte hivatalosan nyilvántartott koronavírus-fertőzöttek száma 60,97 millióra, a halálos áldozatok száma 1,432 millióra nőtt a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. Vagyis közel 628 ezerrel nőtt egy nap alatt az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, és több mint 12 ezren hunytak el egy nap alatt. A legfertőzöttebb ország továbbra is az Egyesült Államok. Több nyugat-európai országban lazítanak a korlátozásokon, és már egy-egy pozitív várakozás is érkezik az esetszámok várható csökkenéséről. A karácsonyi időszakról egyelőre vegyes a kép az európai országokat tekintve, Magyarországon Orbán Viktor a péntek reggel adott interjújában még nem tudta megmondani, hogy mire számíthat a lakosság, de 8-10 nap múlva már kidolgozhatnak egy tervet erre vonatkozóan az Operatív Törzs segítségével. Mindeközben az oltóanyaggal szembeni pozitív várakozások erősödnek, az országok kormányfői már az oltási terven dolgoznak. Spanyolországban a tervek szerint 3 fázisban lesznek oltások, az elsőben a lakosság 5 százalékát tudják beoltani.
"Jövő héten és az azt követő héten megkezdődik az oltóanyag szállítása" - mondta el Trump, amerikai elnök. Elsőként a "frontvonalban" dolgozókat, az orvosokat, nővéreket, időseket fogják beoltani. Az is ígérte, hogy gyorsak lesznek, hogy minél hamarabb mindenki megkaphassa az ellenszert.
Salvador Illa, spanyol egészségügyi miniszter további részleteket közölt a koronavírus elleni oltási kampányról, ami jövő év januárjában kezdődik Spanyolországban. 15 kategóriába sorolnák a spanyol lakosságot, az elsőbe tartozók kaphatnák meg legelőször az oltásokat. A lista élén az idősek, illetve a fogyatékkal élők és az őket gondozók állnak, valamint az egészségügyi dolgozók.
Enyhe és többnyire egy napon belül elmúló mellékhatásokról számoltak be a Pfizer és a Moderna tesztalanyai a koronavírus-vakcinák klinikai vizsgálatai során. Egy kaliforniai professzor szerint az első dózis után az emberek 25-50 százaléka tapasztalhat valamilyen mellékhatást, míg a második dózis után még többen, de az amerikai hatóságok szerint ez nem gond, mert azt jelzik, hogy épül ki az immunitás.
Kedvező eredményeket mutat a szingapúri tudósok által fejlesztett koronavírus-vakcina, ami a várakozások szerint 2021 elején lehet elérhető – írja a CNBC. A vakcinát az amerikai biotechnológiai cég, az Arcturus Therapeutics fejleszti a szingapúri Duke-NUS orvosi egyetem tudósaival közösen.
A védőoltásoknak lesz köszönhető, ha visszatérünk a normalitásba, a háborút nem a lélegeztetőgépek és a kórházi ágyak fogják megnyerni, hanem a vakcináció – mondta el egy mai, a Facebookon közvetített eseményen Constatin Tamás, a Semmelweis Egyetem docense. Jakab Ferenc virológus a vakcinafejlesztések folyamatát és a különböző technológiákat mutatta be. Véleménye szerint ha minden jól megy, akkor néhány hónap múlva eljön az az idő, amikor csak besétálunk a patikába és kiválasztjuk a koronavírus-vakcinát, amit szeretnénk.
A bevezetett járványügyi korlátozásoknak lassanként már kezdjük látni a hatásait, a fertőzés exponenciális növekedése lassul és nemsokára stagnálás jöhet – mondta el a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének főigazgatója, Vályi-Nagy István az Index tudósítása szerint.
Irán mintegy 40 millió adag, koronavírus elleni vakcina beszerzését tervezi 20 millió ember számára - jelentette be Szaíd Namaki egészségügyi miniszter szerdán Teheránban.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Moderna covid-19 (mRNA-1273) elleni vakcina 80 millió adagjára vonatkozó előzetes adásvételi szerződését – jelentette be a vállalat.
„Elrendelte, hogy mindenkinek, kicsinek és nagynak, gazdagnak és szegénynek, szabadnak és rabszolgának jelöljék meg a jobb karját vagy a homlokát, és hogy senki ne adhasson-vehessen, ha nem viseli a vadállat jelét: nevét vagy nevének a számát.”
A legtöbb koronavírus-vakcinát két dózisban kell majd beadni és már az első dózisnál jelentkezhetnek kellemetlen mellékhatások, így külön kihívás lehet meggyőzni az embereket arról, hogy szükséges a második dózis beadása is – nyilatkoztak egészségügyi szakértők az NBC-nek.
Az özönlő kedvező brit és amerikai vakcinafejlesztési hírek hallatán Oroszország közölte, hogy 1 milliárd adagot legyártana jövőre a Szputnyik V vakcinájából és kevesebb mint 10 dollárért adná dózisonként. Többek között Magyarországon is gyárthatják az oltóanyagot.
Megállapodott az EU az egyik hatékonynak bizonyult koronavírus-vakcina fejlesztőjével, az amerikai Modernával – tudta meg a Reuters. A megállapodás a következő napokban válhat hivatalossá.
Amikor nagyon bizonytalan egy társaság jövőbeli sikeressége, akkor a részvényeit sokszor árazzák úgy a befektetők, mintha egy opció lenne. A jövőbeli sikerességre vonatkozó opció. A technológiai vállalatok esetében már évtizedek óta megfigyelhető ez a jelenség. A befektetők magabiztossá válása és elbizonytalanodása az ilyen részvénytársaságok esetében extrém árfolyammozgással jár együtt. Az idei évben ennek a sikeropciós árazási mechanizmusnak kiváló példáit mutatták be a vakcinafejlesztő gyógyszercégek.
Kifejezetten jó ma a hangulat Európa börzéin, szinte minden ország tőzsdéje pozitívan teljesít, 1 százalék felett a portugál, a belga és a francia index. Szekorszinten kiemelkedően jó a helyzet a légitársaságoknál, valósággal tépik a papírokat a befektetők. Az emelkedést közel 10 százalékos pluszával az Air France vezeti.
Az elmúlt napokban kedvező hírek érkeztek több koronavírus-vakcinával kapcsolatban, aminek köszönhetően egyre magasabbra emelkedtek a világ vezető részvényindexei, egyre optimistábbak a befektetők a koronavírus-helyzettel kapcsolatban. A normalitáshoz való visszatérés apropóján Jim Cramer, a CNBC megmondóembere is megszólalt tegnap, összegyűjtött néhány vállalatot, melyek jelentősen profitálhatnak a vírushelyzet enyhüléséből.
Ahhoz, hogy minél többen beadassák majd maguknak a koronavírus elleni védőoltást, ismertetni kell az emberekkel, miként hatnak oltások, mi történik a szervezetükben a vakcina hatására - közölte a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az elmúlt három hétben több kedvező hír is érkezett a különböző koronavírus vakcinákkal kapcsolatban, amelyeket rendre pozitívan reagáltak le a tőzsdék, azonban a Pfizer bejelentéséhez képest sokkal mérsékeltebb volt már a tegnapi reakció az AstraZeneca eredményeire, így felmerül a kérdés: a piac már beárazta a koronavírus vakcinát?
A harmadik ígéretes kísérleti oltóanyag bejelentésével egyre több a fény a "hosszú, sötét alagút végén" - jelentette ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója hétfő este.