Jön a nyár, közös európai szabályokat sürget a turizmus újraindítására Olaszország
A nyár közeledtével a tagállamokban közös szabályrendszerre van szükség a turisták fogadására Massimo Garavaglia idegenforgalomért felelős olasz miniszter szerint.
A nyár közeledtével a tagállamokban közös szabályrendszerre van szükség a turisták fogadására Massimo Garavaglia idegenforgalomért felelős olasz miniszter szerint.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) egyelőre nem támogatja az oltási útlevél megkövetelését az utazásokhoz, egyrészt a bizonytalanság miatt azzal kapcsolatban, hogy az oltás véd-e a vírus terjesztése ellen, másrészt pedig méltányossági okokból - közölte kedden Genfben az ENSZ egészségügyi szervezetének szóvivője.
Rábólintott az EU az Air-France-KLM feltőkésítésére, a francia állam 4 milliárd euróval járulhat hozzá a tőkeemeléshez és megduplázza a részesedését a járvány miatt nehéz helyzetbe került légitársaságban, amivel a legnagyobb tulajdonosa lesz – írja a Reuters.
Az egyik legnagyobb közel-keleti légitársaság, a Qatar Airways vezérigazgatója szerint valószínűleg a légiközlekedésben trend lesz, hogy a repüléshez szükséges lesz az oltás, legalábbis a pandémiás időszakból való kilábalás elején – írja a CNBC. A cégvezető apropóját a világ első "100 százalékban vakcinázott" járatának elindítása adta, amely Dohából szállt fel ma délelőtt.
„Utazási buborékot” alakít ki két járványkezelésben sikeres ország, Ausztrália és Új-Zéland, április 19-től karanténkötelezettség és teszt nélkül beutazhatnak az ausztrálok Új-Zélandra. Ez az intézkedés mérföldkő a két ország életében, amelyeknél az egyik nagy védekezési eszköz a határok lezárása volt az elmúlt egy évben. A lépés kedvez a régióban működő légitársaságok kilátásainak, ennek megfelelően emelkedtek a részvényárfolyamok a ma reggeli kereskedésben - írja a Reuters.
Sokan tervezik, hogy a vakcinázottság előrehaladásával elmenjenek külföldre nyaralni, és egyre többen vannak, akik kerülnék a nagy tömegeket vonzó városokat, miközben keresik a szabadidős tevékenységre lehetőséget adó desztinációkat is. Nekik jó hír, hogy vannak olyan úti célok, amelyek amellett, hogy gyönyörűek, nem vonzanak nagy turistatömeget. Ezekből gyűjtött össze a CNBC hetet.
A tomboló koronavírus-járvány és a terveknél lassabban haladó oltási programok közepette bizonytalan még, hogy hova utazhatunk a nyáron, milyen nyaralásokkal tervezhetünk karanténkötelezettség nélkül. Mindenesetre a több mint egy éve jelentősen csökkentett kapacitásokkal üzemelő légitársaságok már készülnek a turizmus remélt fellendülésére, a Wizz Air a héten több új járat elindítását is bejelentette a nyárra. Összeszedtük, hogy a három nagy diszkont légitársaságnál hova lehet jelenleg foglalni Magyarországról a nyári hónapokra, hogy milyen célállomások és járatok szerepelnek jelenleg az easyJet, a Ryanair és a Wizz Air menetrendjében.
A szlovák állampolgárok számára szombattól tilos lesz külföldi utazás céljából elhagyni az országot - közölte a pozsonyi kabinet döntésére hivatkozva a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség csütörtökön.
Az egységes uniós oltásigazolást azok is megkaphatják, akik az uniós gyógyszerügynökség által (még) nem engedélyezett orosz és kínai vakcinát kapták – szivárogtatta ki a magyarok számára az egyik legfontosabb részletet a március 17-én bemutatandó európai bizottsági javaslatból egy illetékes a Bloombergnek.
A brit közlekedési minisztérium pénteken ismertetett rendelete alapján hétfőtől csak írásos indoklással lehet Angliából külföldre utazni.
Néhány országból korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra - közölték hétfő este a kormány honlapján.
A koronavírus elleni küzdelem jegyében az Európai Unió prioritása az oltóanyagok gyártásának és elosztásának felgyorsítása - közölte Charles Michel, az Európai Tanács elnöke az uniós tagállamok vezetőinek informális videokonferenciájának első munkanapját követően csütörtökön.
Napról napra nő a foglalások száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján. A foglalások azt mutatják, hogy a legnépszerűbb időszak a közelgő húsvéti szünet, de az elmúlt hetekben elkezdődött a májusi és a nyári előfoglalási hullám is, ezekre a hónapokra a szállásadók egyre több foglalást rögzítenek - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség.
A fiatalokért is felelős uniós biztos, Mariya Gabriel tegnap azt jelentette be egy egyeztetésen, hogy idén 60 ezer uniós fiatal fog ingyenes vonatjegyet nyerni, hogy beutazhassa az Európai Uniót - közölte Twitter-üzenetében Újhelyi István EP-képviselő.
Bár most még a legtöbb országba az utazási korlátozások miatt nem vagy csak nehezen lehet eljutni, a vakcinázottság növekedésével lehet bízni abban, hogy nyárra helyreáll valamelyest az élet. Bizonyára sokan szeretnék bepótolni az utóbbi évben elmaradt nyaralásukat, és a jó hír az, hogy erre nem csak repülős utazási lehetőségeket találni.
Mark Carney, aki korábban a brit jegybank elnöke volt, most pedig az ENSZ klímaváltozásért és pénzügyekért felelős biztosa, arról beszélt, hogy az évszázad közepétől évente halhatnak meg annyian a klímaváltozásba, ahányan most a koronavírusba, ha a világ sürgősen nem tesz valamit ennek megakadályozására – írja a BBC.
Habár egyelőre tetszhalott állapotban van a turizmus, várhatóan rekordsebességgel tér magához, mihelyt elérhető lesz széles tömegek számára a koronavírus elleni vakcinák valamelyike (igaz, sokan nem várták meg az oltóanyagot, negatív PCR-tesztekkel is nekivágtak a nagyvilágnak). De mi várható az árak tekintetében, számíthatunk-e radikális zuhanásra, filléres szállásokra ezen a nyáron? - erre a kérdésre Karsai Árpád, a Turisztikai Fejlesztők és Tanácsadók Szövetségének alelnöke válaszolt a Pénzcentrumnak.
Egyre több olyan egzotikus nyaralóhely nyit ki, amelynek szinte a teljes gazdasága a turizmusból él. Jellemzően szigetországokról van szó, ahol változatos járványügyi előírások, kijárási korlátozások is bonyolíthatják a kikapcsolódni vágyók életét. Mivel azonban Európában gyakorlatilag bezártak a síközpontok, sokan itt próbálják meg kiheverni a koronavírus-helyzet által okozott fásultságot. 400-600 ezer forinttól kezdődnek a 7-10 napos ajánlatok, de akár 1 millió forint fölötti összeget is elkérhetnek az utasoktól fejenként. Kötelező elem a beutazáshoz az előzetes szállásfoglalás, a teljeskörű utasbiztosítás és számos esetben a negatív PCR-teszteredmény.
Belgiumban jövő szerdától a koronavírus-járvány és a vírusmutációk terjedésének visszaszorítása céljából március 1-ig megtiltanak minden olyan utazást, amely nem elengedhetetlen célból történik - írta pénteken a helyi sajtó.
A tagállamok közötti határokat nyitva kell tartani, hogy ne ismétlődjön meg a tavaszi közlekedési káosz, de közben szükség esetén korlátozni kell a nem létfontosságú utazásokat a vírus terjedésének fékezésére – ez lett csütörtök esti EU-csúcs egyik fő döntése. Az esemény utáni sajtótájékoztatón Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke még jobban ráerősített erre az üzenetre, hiszen konkrétan kimondta azt is, hogy nemcsak az országok közötti, hanem az országokon belüli nem létfontosságú utazásokat is korlátozni kell szükség esetén.
A Gázai övezet déli részét támadja a zsidó állam.
A zivatarok kíséretében alakulhatnak ki.
A vezérigazgató már utalt erre egy hétvégi interjújában.
Érdemes mielőbb oltatni.
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.
Turbulens heteken vagyunk túl, de van még öt és fél hónap.