Dánia tárgyalásokat kezdeményez az Egyesült Államokkal egy új védelmi együttműködésről - jelentette be Mette Frederiksen miniszterelnök Koppenhágában csütörtökön sajtótájékoztatón, és azt is egyértelműen jelezte, hogy az ország nyitott amerikai katonák állomásoztatására is a területén.
A botrányba keveredő Boris Johnson és tisztviselői "megszegték a lezárásokra vonatkozó törvényeket" a Downing Streeten tartott partik miatt - mondta Sir John Major egykori konzervatív miniszterelnök - számolt be a BBC.
A NATO-főtitkár szerint egy esetleges orosz támadásra vonatkozó reakcióidő csökken, Boris Johnson brit miniszterelnök pedig közölte, hogy még mindig nem világos, hogy Oroszország elkötelezte-e magát a támadás mellett – írja a Politico.
Erik Kurilla, akit arra jelöltek ki, hogy átvegye az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának (CENTCOM) vezetését, kedden arra figyelmeztette a szenátorokat, hogy ha Oroszország megszállja Ukrajnát, ahogyan attól sokan tartanak, az szélesebb körű instabilitást okozhat a Közel-Keleten, beleértve Szíriát is - számolt be az amerikai ABC News.
Jelentős mennyiségű haditechnikát csoportosított át Oroszország az ukrán határ térségébe az elmúlt napokban, még azokon az eszközökön felül is, melyek miatt az elmúlt hetekben már eleve nagy volt a feszültség. Partraszállító hajók jelentek meg a Krím körül, ballisztikus rakéták települtek Fehéroroszországba és hosszú harckocsi-oszlopokról készültek felvételek, ahogy vasúti szállítmányok részeként az ukrán határ körül található orosz városokba robognak. Oroszország a hidegháború óta nem látott volumenű hadgyakorlatot jelentett be és hivatalosan a csapatmozgások ennek a részét képezik, nyugati elemzők viszont tartanak attól, hogy az egésszel csupán egy Ukrajna elleni inváziónak ágyaznak meg.
Litvánia a napokban Stinger légvédelmi rakétarendszereket szállít Ukrajnának a katonai segítségnyújtás részeként – jelentette be csütörtökön Kijevben Ingrida Simonyte litván miniszterelnök, miután tárgyalt ukrán hivatali partnerével, Denisz Smihallal.
Február 10. és 20. között Ukrajna több részén tartanak hadgyakorlatokat párhuzamosan a Fehéroroszágban zajló fehérorosz–orosz gyakorlatokkal – közölte egy tévéműsorban Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter.
Az orosz és az ukrán államadós-osztályzatot is leminősítési felülvizsgálat alá venné orosz katonai akció esetén a Moody's Investors Service. A nemzetközi hitelminősítő szerdán Londonban bemutatott szektorelemzésében hangsúlyozta ugyanakkor, hogy alapeseti előrejelzési forgatókönyve nem valószínűsít nyílt fegyveres konfrontációt Oroszország és Ukrajna között.
Amerikai katonai és hírszerzési tisztviselők úgy vélik, hogy Oroszország nagyszabású nukleárisfegyver-gyakorlatot tervez ebben a hónapban, figyelmeztetésként a NATO-nak, hogy ne avatkozzon be, ha Vlagyimir Putyin elnök úgy dönt, megszállja Ukrajnát – számolt be a brit Financial Times.
Elérte a célját Emmanuel Macron francia államfő moszkvai, kijevi és berlini látogatása, amely lehetővé tette, hogy előrelépést érjenek el az Oroszország és Ukrajna közötti feszültség csökkentésének érdekében - közölte szerdán a francia elnökség, amely korábban annak az álláspontjának is hangot adott, hogy nem számít "azonnali eredményekre".
Kemény válaszlépésekre számíthat Oroszország, ha erőszakra vetemedik Ukrajna ellen, de a lehetséges büntetőintézkedések katalógusát nem hozzák nyilvánosságra - mondta Olaf Scholz német kancellár szerdán Berlinben.
David Roche veterán stratéga szerint az olaj biztosan elérheti a 120 dolláros hordónkénti árat, és a világgazdaság gyökeresen megváltozhat, ha Oroszország lerohanja Ukrajnát.
Rendkívül elhanyagolt állapotban volt az ukrán haderő 2014-ben, amikor a donyeci konfliktus kirobbant, részben ez is vezetett oda, hogy Oroszország gyakorlatilag egy puskalövés nélkül annektálni tudta a Krímet és a Donyec-medencét uraló szakadárok ellen indított "terrorellenes hadműveletek" is befuccsoltak. Az ukrán haderő ütőképességének növelése végett számos nyugati ország öntötte a fegyvereket, katonai felszereléseket Ukrajnába az elmúlt években, az idei vélt vagy valós orosz fenyegetés miatt pedig különösen megugrott a nyugati katonai támogatás volumene. Hiába a nagy összegek, óriási szállítmányok, heves politikai üzenetek, valójában kevés olyan fegyver érkezett Ukrajnába nyugatról, mellyel érdemi elrettentő erőt tudnak állítani egy esetleges orosz invázióval szemben.
Az Európai Unió tagállamai megállapodtak arról, hogy kemény szankciókkal lépnek fel Oroszországgal szemben amennyiben megtámadja Ukrajnát. A részletekről szóban egyeztettek, de írásos javaslat még nem született – írja a Bloomberg.
Február 10. és 20. között tartja a Szövetségi Eltökéltség – 2022 nevű hadgyakorlatát Oroszország és Fehéroroszország. Utóbbiba már mintegy 30 ezer orosz katona érkezett tankokkal, harci repülőkkel és nukleáris robbanófejek célba juttatására is képes rakétákkal. Ukrán és nyugati félelmek szerint amennyiben Moszkva valóban Ukrajna megtámadását tervezi, a 30 ezer főnyi, Fehéroroszországban tartózkodó orosz katona északról támadhatná meg az országot, és onnan könnyen elérné a fővárost, Kijevet. Az orosz csapatok fehéroroszországi jelenléte közvetlen fenyegetést jelent Lengyelországra és a balti államokra is. Időközben megkezdődött amerikai katonák Lengyelországba és Romániába telepítése, Ukrajna pedig az orosz–fehérorosz hadgyakorlatra – ugyanabban az időben – saját hadgyakorlattal válaszol.
Az MI6, vagyis a brit külső hírszerzés korábbi vezetője, Sir John Sawers elárulta, hogy szerinte a szigorúbb gazdasági szankciókkal és az ukrán hadsereg katonai támogatásával meg lehet akadályozni az orosz behatolást Ukrajnába. Sawers emellett az iraki háborúhoz hasonlította Oroszország esetleges invázióját - számolt be a Mail Plus.
Hat orosz hadihajó tart a Földközi-tengerről a Fekete-tenger felé haditengerészeti gyakorlatra – írja a Reuters az Interfax hírügynökségre hivatkozva, amely az orosz védelmi minisztériumot idézte.
Az orosz haderő vezetői, hírszerzői, illetve más, befolyásos orosz döntéshozók is tartanak attól, hogy egy Ukrajna elleni invázió véresebb és nehezebb lenne, mint azt Vlagyimir Putyin elnök és más, Kreml-vezetők elképzelik – állítja a CNN négy amerikai hírszerző információira hivatkozva.
Összhang van Németország és az Egyesült Államok között az "orosz agresszió" megelőzését célzó fellépés megítélésében - jelentette ki hétfőn Joe Biden amerikai elnök, aki a Fehér Házban fogadta Olaf Scholz német kancellárt. Eközben Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök tárgyalása utáni sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a következő napok "döntőek" lesznek az orosz-ukrán konfliktusban.
Korábbi cikkünkben bemutattuk, hogy milyen négy lehetséges forgatókönyvet vázoltak föl a Fitch Solutions elemzői a jelenlegi orosz–ukrán konfliktus kifutásaként. Bár az elemzőcég szerint messze a legvalószínűbb szcenárió az, hogy nem lesz háború, és alapvetően fennmarad a status quo, megnézték azt is, mi történne, ha megindulna az orosz invázió Ukrajna ellen. A Fitch Solutions szerint ilyen esetben súlyos nyugati szankciók jöhetnek, amelyek érzékenyen érintenék az orosz gazdaságot. Az invázió katonai kockázatokkal is járna Moszkva számára, például bennragadhatna egy hosszú és költséges háborúban, amely elvonná a figyelmét más biztonsági kötelezettségeitől, illetve egy jelentősebb orosz véráldozat népszerűségvesztést okozhatna Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is.