tőzsde

Kezdődik az amerikai gyorsjelentési szezon (QUAESTOR)

Két hét esés után pénteken hónapok óta nem látott megugrást mutattak az amerikai részvényindexek a jó foglalkoztatási adatokra, a jó hangulat pedig a hét elején is kitarthat. Érdemi makrogazdasági adat a héten nem fogja befolyásolni a befektetők kedvét, egyedül a Fed szeptemberi ülésének jegyzőkönyvét érdemes megemlíteni, melyet szerdán publikálnak.

Hogyan tovább a Norbi-részvényekkel?

Sikeresen zárult a Norbi Update Lowcarb Nyrt törzsrészvényeinek nyilvános értékesítése október 3-án, áll a társaság közleményében. A lejegyzett mennyiség a sáv alján alakult, ami egyrészt azt is jelenti, hogy a maximálisnál (840 millió forint) kevesebb forrás áll majd a társaság rendelkezésére a nemzetközi terjeszkedéshez, másrészt a Schóbert házaspár is a lehetségesnél jóval kisebb összeget tehet zsebre.

Itt dőlhet el az arany sorsa

Az arany fontos technikai szinthez érkezett, ahol eldőlhet a sárga nemesfém árfolyamának alakulása, hosszútávon az esésnek van nagyobb valószínűsége, míg rövidtávon a vételre spekulálók járhatnak jól.

Jövő héten kiderül, milyen lesz az új iPad

Alighogy véget ért az új iPhone-ok körüli felhajtás, újabb eseményt tervez az Apple. Az amerikai technológiai cég jövő hétre hívja össze ismét a közönségét, amikor pedig a legújabb táblagépéről ránthatja le a leplet.

Goldman: venni kell az OTP-t!

Csökkentette célárát, de továbbra is vételre ajánlja az OTP részvényeit a Goldman Sachs.

Kettészakadhat a Hewlett-Packard

Folytatódik a cégfeldarabolási láz a világban. Az eBay múlt héten közölte, hogy két külön cégre válik szét, most pedig a hírek szerint a Hewlett-Packard tervez hasonló lépést, amit ma jelenthet be. Az ilyen intézkedések mögött az a megfontolás áll, hogy ha kevesebb dologra kell figyelnie a cégnek, akkor fókuszáltabb lehet.

Elnapolva az internet forradalmasítása - Nehéz helyzetben a BTel

Sikersztorinak indult a BTel, az internet forradalmasítását, nemzetközi terjeszkedést ígértek. Ezzel szemben egyre döcögősebben alakul a vállalat finanszírozása szempontjából kulcsfontosságú kötvények visszafizetése, a vállalatnak állítólag NAV tartozása is van, a rossz nyelvek szerint a nemrég végrehajtott ügyfélállomány eladásra is a likviditási helyzet javítása miatt volt szükség, és akkora a baj, hogy állítólag több helyen már a BTel szolgáltatása is akadozik. Csak hab a tortán, hogy még a BÉT is megbüntette a céget (ilyen nem sűrűn fordul elő), ez sem tett jót a részvényárfolyamnak, amely idén már több, mint 60 százalékot esett. Sokan a következő E-Start látják a BTelben, egy nagy ívű, sikeresen induló, de szörnyű véget érő magyar történetet. Takács Krisztiántól, a vállalat elnök-vezérigazgatójától kérdeztük meg, mi történik a cégnél.

Fájni fog az erős dollár

Jelentős erősödésen van túl az amerikai dollár, ez elsősorban azokra az amerikai vállalatokra hat negatívan, amelyeknek jelentős a tengerentúli kitettségük, írja a Reuters. Az amerikai vállalatok vártnál gyengébb teljesítménye azonban összességében a világ tőzsdéire is kihathat.

Maguktól eltűnő fotók - Mi ér ezen milliárdokat?

A Yahoo részesedést szerezne a Snapchat-ben, tudta meg a Wall Street Journal. Amennyiben létrejönne a tranzakció, az 10 milliárd dollárra értékelné a 2011-ben alapított, néhány másodpercen belül eltűnő képek és videók küldésére szolgáló platformot.

295 alá eshet az euró

Szeptemberben erősödött a forint az euróval szemben, és bár pár hónapos időtávon a Portfolio által megkérdezett alapkezelők véleménye nem változott érdemben a hazai fizetőeszköz kilátásait illetően, a 12 hónapos kilátásokkal kapcsolatban nyolc hónapja nem látott mértékben nőtt az optimizmus. A kötvények piacán a profik szerint 1 éven belül már jöhet a hozamemelkedés, azaz véget érhet a MAX-index értékének emelkedése.

Újabb botrány a Tescónál!

Több mint 50 millió dollár értékű vezetőségi repülőgép érkezett a Tescóhoz, közvetlenül azután, hogy a társaság nyilvánosságra hozta számviteli hibáit, miszerint 250 millió fonttal felülbecsülték a profitot - írja a Financial Times. A Gulfstream 550 típusú gépet még 2013 elején rendelte meg a társaság.

Nagy volt az öröm az amerikai parketten

A vártnál jobb munkaerőpiaci adat jött ki Amerikában, a 6% alá csökkenő munkanélküliség hatására a tengerentúli vezető részvényindexek nagyobb - 1-1,2%-os - emelkedést mutattak a pénteki kereskedésben. Szakértők szerint kedvezőek az amerikai gazdaság kilátásai, még nem látható inflációs nyomás, így attól sem kell tartani, hogy a vártnál korábban emel a jegybank kamatot. Ilyen formában végre tényleg lehet örülni a jó híreknek.

Lefordult az arany árfolyama

Bő négy éve nem volt ilyen alacsonyan az arany árfolyama, a pénteki kereskedésben 1200 dollár alá esett a kurzus. Szakértők úgy vélik, hogy a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat miatt voltak eladások a piacon, az aranyból inkább kifelé jönnek a befektetők. Még akkor is igaz ez, ha a világgazdasági növekedés azért nem olyan fényes - írja a Reuters.

Kifakadt Buffett: "nagyot hibáztam a Tescóval"

Warren Buffett, a világ talán leghíresebb befektetője bevallotta, óriási hibát vétett azzal, hogy a Tescóba fektetett - írja a Reuters. A Tesco az utóbbi hónapokban sok rossz hírt közölt a befektetőknek, az év elejétől fogva így a részvényár már több mint 40 százalékos leértékelődést mutat.

Az amerikai adatoknak örülnek a tőzsdék

Nem indult jó a kereskedés ma az európai tőzsdéken, de napközben folyamatosan emelkedtek az indexek Európa-szerte. Délután az amerikai munkaerőpiacról a vártnál sokkal jobb adatok érkeztek, amelyek még egy utolsó lendületet adtak a piacoknak a hét zárása előtt.

Kevesebbért adja a hőt Miskolcon a PannErgy

Kihirdették a PannErgy leányvállalataira vonatkozó október 1-től érvényes távhőtermelői hatósági hődíjakat, mely szerint a PannErgy Miskolcon a tavalyinál mintegy 20 százalékkal kevesebbért szállítja a hőt.

Air France-sztrájk: az easyJet a nevető harmadik

Az Air France-pilóták két hétig tartó sztrájkjának legnagyobb nyertese végül úgy néz ki, hogy az easyJet lett. A diszkont légitársaság ma megemelte az idei évre vonatkozó profitvárakozását, amit részben a versenytársnál folyó sztrájkokkal indokolt. De segítettek az alacsonyabb üzemanyag-költségek és a kedvező devizaárfolyam-mozgások is. Az easyJet árfolyama ugrott ma a hírre.

Ezen múlhat a brazil tőzsde sorsa? - Jönnek a választások

A hétvégén választások lesznek Brazíliában, amit a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a piacbarát politikát képviselő elnökjelölt nyerhet. A fejlődő piacokon a parlamenti választásoknak igen nagy jelentőségük van tőkepiaci szempontból (is), tekintve, hogy a részvényindexekben szereplő cégek nagy része állami kontroll alatt működik. Amennyiben a jelenlegi brazil elnököt Marina Silva váltja, az a legutóbbi elnökválasztások tapasztalatai alapján könnyen lendületet adhat majd az utóbbi hetekben sokat eső brazil részvényeknek.

Tetemes bírságot fizethetnek a ballépésért

A UBS az amerikai adóhatósággal már évekkel ezelőtt elszámolt, most a franciák következnek, itt viszont jóval nagyobb bírságot is kaphatnak. A bíróság már júliusban felszólította a bankóriást, hogy helyezzen letétbe 1,4 milliárd dollárt a bírság fedezetére, de a Le Temps svájci lap szerint legrosszabb esetben akár 6,3 milliárd dollárt is fizethetnek az adóelkerülési botrány miatt - írja a Reuters.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.