tőzsde

Erste: idén durván veszteséges lesz az OTP

Átdolgozta OTP modelljét az Erste, most már számolnak a devizahiteles csomag negatív hatásaival és az ukrán goodwill leírással is. Ennek alapján idén nagy veszteségre számítanak az OTP-nél, de a devizahitelek forintosítása a jövő évi profit nagy részét is elviheti. Korábbi felhalmozás ajánlását tartásra rontotta az Erste.

Több mint 200 pontot esett a Dow

Jelentősebb esésekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken és az egész nap folyamán kitartottak a mínuszok. Végül másfél százalék körüli csökkenésekkel zárták a napot az irányadó indexek.

Megint riogat a jósprofesszor

Hiába a geopolitikai kockázatok erősödése, a tőzsdéket ez még nem viselte meg különösebben, sőt, a befektetők még mindig lelkesek. Úgy tűnik, hogy az optimizmus töretlen, de ez gyorsan megváltozhat - fejtette ki ma véleményét "Dr. Balsors", vagyis Nouriel Roubini.

Kimondták: illegális állami támogatásokat kapott az Apple

Illegális állami támogatást kapott az Apple Írországtól az adómegállapodásokon keresztül - határozott az Európai Bizottság. Európa versenyjogi hatósága az Apple elmúlt 20 évi adózását vizsgálta és a döntés fényében az is megtörténhet, hogy több milliárd dollárt kell majd a cégnek visszafizetnie.

Zsákolták a Richtert

Csendes kereskedés jellemezte a délelőttöt a nyugat-európai tőzsdéken, az amerikai börzék nyitásához közeledve azonban elromlott a hangulat, miután többek között az első amerikai kamatemelés, vállalati hírek és a hongkongi tüntetések miatt is aggódtak a befektetők. A BUX ugyanakkor emelkedni tudott, miután a Richter részvényeinek árfolyama közel 2 százalékos pluszban zárta a napot.

Dzsihádisták foglalták el az INA olajmezőit

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter folyamatosan konzultál Hernádi Zsolt MOL elnök-vezérigazgatóval a Szíriában kialakult helyzetről - írja az MTI. Egy horvát lap ma azt közölte, hogy az Iszlám Állam nevű szervezet elfoglalta az INA két szíriai olajmezőjét.

Jó híreket közölt a MOL kurdisztáni partnere

Ismét tájékoztatást adott a MOL kurdisztáni partnere, a Gulf Keystone a térségben végzett tevékenységéről, a vállalat ismételten megerősítette az idei évi kitermelési előrejelzéseit a Shaikan mező esetében. A hírt kedvezően fogadták a befektetők, a papírok 10% feletti pluszba ugrottak, jelenleg pedig 9%-os erősödést mutatnak.

Nyeresége alig van, de már most milliárdokat ér

Az üzleti modell nem egyedi, a nyereség egyelőre minimális, mégis megőrülnek a cégért a befektetők. Az amerikai lakossági napenergia-piac második legnagyobb szereplője, a Vivint Solar részvényeit szerdán vezetik be a tőzsdére. A szektor növekedési kilátásait és a pár éve tőzsdére vitt SolarCity sikerét tekintve a piaci szereplők érdeklődése érthető, de vajon indokolt lehet az ilyen mértékű optimizmus. Lent ennek néztünk utána.

Késik a BTel kötvény-kifizetése

A BTel egyik kötvénybefektetőjét később fizeti ki, erről azonban nem tett közzé rendkívüli közleményt a cég, ezért szabott ki 2 millió forintos büntetést a társaságra a Budapesti Értéktőzsde. Most végre megérkezett a BTel közleménye is.

Itthon tőzsdézel? Nagyon nem mindegy, mire fogadtál!

Kedden újabb negyedév ért véget, aminek az apropóján azt vizsgáltuk, hogy hogyan szerepeltek az elmúlt három hónapban a magyar tőzsde nagyágyúi, illetve megnéztük az idei teljesítményüket is. Kiderült, hogy a negyedév során a CIG, a PannErgy és az ANY Biztonsági Nyomda befektetői örülhettek a legjobban, míg az elmúlt három hónapban a Btel és a Synergon részvényesei érezhették a legrosszabbul magukat.

Kiderült, hogy mennyit keresett a Yahoo az Alibabán

9,4 milliárd dollárt keresett nettó szinten a Yahoo az Alibaba tőzsdére lépéséből - tette közzé tegnap este az amerikai internetes cég. A hírre nem mozdult jelentősen a Yahoo árfolyama, fél százalékos eséssel fejezte be a zárás utáni kereskedést.

Ebola-járvány: itt vannak a nagy nyertesek

Az ebola vírus kezelésével foglalkozó biotechnológiai vállalatok masszív emelkedésbe kezdtek a tegnapi kereskedésben, sajnálatos módon ugyanis a járvány tovább terjed a világban, az amerikai járványügyi központ pedig megerősítette az első tengerentúli megbetegedést. A legnagyobb mozgást a kanadai Tekmira mutatta, melynek már van klinikai vizsgálati fázisban lévő készítménye az ebola vírusra.

Nagy bejelentések a K&H anyabankjától

Lezárta németországi érdekeltsége, a KBC Bank Deutschland értékesítését a KBC - közölte a társaság. A tranzakcióval teljesítette a pénzügyi csoport összes kötelezettségét az Európai Bizottság felé. A társaság azt is bejelentette, hogy 5 év alatt mára teljesen leépítette egykor még 25 milliárd euróra rúgó (sok galibát okozó) adósságfedezetű értékpapír (CDO) állományát.

Egyiptommal szövetkezik a MOL nagytulajdonosa

A Dana Gas együttműködési megállapodást írt alá az egyiptomi állami olaj ás gázipari vállalatokkal az egyiptomi szénhidrogén kitermelés növelése érdekében. A Dana kitermelésének várható növekedése mellett lényeges, hogy a megállapodás értelmében a cég kintlévőségei is csökkennek. Ez azért lényeges, mert a Dana jelenleg is a MOL egyik nagytulajdonosa.

Továbbra is jó sztori a Richter

Közzétette az Erste legfrissebb régiós gyógyszeripari elemzését, melyből többek között kiderül, hogy a Richter részvényeivel kapcsolatban továbbra is optimisták, változatlanul felhalmozásra javasolják őket. A célárat pedig enyhén megemelték, ami így már közel 20%-os felértékelődési potenciált tartalmaz.

Több száz gyógyszer ára csökken mától

Mától ismét változnak a hazai gyógyszerárak, az OEP tájékoztatása szerint több mint 300 gyógyszer ismét olcsóbb lesz. Mint ismeretes idehaza félévente kerül sor az ún. vaklicitre, melyen célja a generikus gyógyszerkészítmények árainak csökkentése. A legutóbb lezajlott vakliciten a Richter ismét több termék esetében volt kénytelen árcsökkentést végrehajtani, melynek mértéke átlagban 8,4 százalék volt.

Csúnyán búcsúzott a Wall Street szeptembertől

Kedden esést produkáltak a vezető részvényindexek a Wall Streeten, amivel alapvetően egy gyenge hónapot zártak mindnyájan. Túl nagy aggodalomra ugyanakkor semmi ok, hiszen a negyedéves teljesítményük még így kedvezőnek mondható, az S&P 500 0,6, a Dow 1,3 míg a technológiai túlsúlyos Nasdaq majdnem 2 százalékot emelkedett az elmúlt három hónapban.

Tovább erősödik a Posta-FHB szövetség - Megvette az MP az FHB Kereskedelmi Bank 49%-át

Tovább erősödik a Magyar Posta - FHB Jelzálogbank stratégia szövetsége, 2014. szeptember 29-én a Magyar Posta megvásárolta az FHB Kereskedelmi Bank 49%-át. A Magyar Posta egy befektetői szokásoknak megfelelő átvilágítási és értékelési folyamat után 28,5 milliárdot fizet a hitelintézet 49%-áért. A tranzakcióval a Posta tulajdonosi szerepet kap a 20 milliárd készpénzes tőkeemeléssel és 4 milliárd saját részvény kivásárlással előzetesen már feltőkésített kereskedelmi bankban, amely az FHB csoport magjának számít. A Magyar Posta két főt delegál a kereskedelmi bank ötfős igazgatóságába, s két munkavállalói képviselő mellett két helyet kap a társaság felügyelőbizottságában is.

Nagyot ment az OTP

Nincs egységes irány Nyugat-Európában azt követően, hogy nem változott érdemben az eurózónában az infláció mértéke és a korábbival megegyező szinten alakult a munkanélküliségi ráta. A magyar tőzsde ebben a környezetben szerény mértékben erősödött, ez elsősorban az OTP jó szereplésének volt köszönhető

Feldarabolják az eBay-t!

Miután szinte az egész évet annak magyarázatával töltötte az eBay, hogy miért is kell egyben maradnia, mégis úgy döntött a cég, hogy leválasztja a PayPalt, az online fizetési megoldásokat kínáló üzletágát. Ezzel teljesül a milliárdos befektető, Carl Icahn célja, aki már hónapok óta nyomást gyakorolt a menedzsmentre. A jövő év közepére külön cég lesz a PayPal és az aukciós-és e-kereskedelmi üzletág, az eBay.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.