tőzsde

Ez biztos fájt a befektetőknek

Durván adták tegnap az amerikai részvényeket, ami több dologgal is magyarázható: rendkívül kedvezőtlen hírek érkeztek a német export teljesítményéről, az amerikai munkaerőpiacról viszont nagyon is pozitív hírek láttak napvilágot. Utóbbi viszont növelte a befektetők az irányú aggodalmát, hogy a Fed jövő nyár körül megkezdi kamatemelési ciklusát. Ráadásul az S&P 500 index esetében tört a hosszútávú emelkedő trend is, ami technikai oldalról is az esést erősítette.

Soha nem volt még ilyen drága a Pepsi

Nagyon jól teljesített a Pepsi a legutóbbi negyedévben, a ma délután publikált jelentése kifejezetten erős számokat tartalmazott, amellyel felültejesítette az elemzők korábbi várakozásait. A jó eredmény részben az amerikai eladásoknak, részben pedig a feltörekvő országok étel eladásainak köszönhető. A jó teljesítmény hatására a cég megemelte az idei évre vonatkozó részvényenkénti adózott eredmény növekedési kilátásait. A részvény pedig még délután új csúcsra futott.

Az OTP nem tudott talpon maradni a végéig

A nyugati tőzsdék esnek részben annak hatására, hogy kiderült: a válság óta nem esett ekkorát a német export. Továbbá az erős amerikai munkaerőpiaci adatok is szerepet játszhatnak abban, hogy a részvénypiacok újra gyengülnek. Az erős munkahely-teremtési képességre utaló friss adatok ugyanis erősíthetik azokat a félelmeket, hogy a Fed jövő nyár körül megkezdi kamatemelési ciklusát. Ebben a nemzetközi környezetben a magyar tőzsdén is alábbhagyott a kereskedés első szakaszában tapasztalható lendület. Ez elsősorban az OTP számlájára volt írható, a bankpapír árfolyama hiába erősödött közel 2 százalékot a nap elején, végül eséssel zárta a kereskedést.

Ez már a vihar előszele?

A közelmúltban láthatóan lejtőre kerültek a részvények Amerikában, a hét elején pedig igen látványos volt már az esés mértéke, így sokakban felmerülhet a kérdés, hogy vajon most már a régóta várt nagy korrekció kezdetét látjuk, vagy ez is csak átmeneti megingás, amit ugyanúgy meg kell venni, mint a korábbiakat. Az alábbiakban összegyűjtöttük, melyek azok a figyelmeztető jelek, amik a befektetőket már óvatosságra inthetik, ugyanis a kockázatos eszközöktől elvárt prémiumok várható emelkedését jelezhetik. Ez utóbbi pedig azért baj, mert jellemzően nem szépen, fokozatosan megy vége, hanem hirtelen, nagy ugrásokkal, ami komoly piaci turbulenciákat okozhat.

Ez fűtheti tovább a tőzsdéket

Kedvező negyedéves jelentéssel örvendeztette meg a befektetőket tegnap este az Alcoa, ami azonban ennél sokkal lényegesebb, az az, hogy a múltbeli tapasztalatok alapján a jelentési szezon egésze erős lehet, mármint ami a részvénypiaci várható elmozdulásokat illeti. Amikor a múltban az Alcoa az egy részvényre jutó eredmény tekintetében felülteljesítette a várakozásokat, a szezon alatt az amerikai indexek 2 százalék körüli emelkedést produkáltak, ez tekintettel a jelentési időszak hosszára (durván 1 hónap) igencsak jó eredmény.

Álomautó vagy kishaszon, esetleg csak sufnituning - Mire készül a Tesla?

Elon Musk múlt csütörtökön bombát robbantott, Twitteren diszkréten jelezte, hogy éppen itt az ideje a "D"-ről beszélni, mert október 9-én le fogja leplezni a Tesla Motors legújabb dobását. Nem is kellett ennél több, a média sorra gyártotta az erről szóló szalagcímeket, a cég árfolyama száguldani kezdett az amerikai nyitás előtt, a Tesla-fanatikusok ujjai alatt füstölt a billentyűzet, ahogy egymást túllicitálva bocsátkoztak találgatásokba a különböző fórumokon és sok milliomos szíve szorult össze, hogy megint hónapokat kell várnia arra, hogy igazán trendi legyen a nagyvilág előtt. A témára persze mi is rögtön lecsaptunk és most megragadjuk az alkalmat arra, hogy alaposabban megnézzük mik is a legnépszerűbb várakozások a Tesla "D"-vel kapcsolatban.

Merre tovább, OTP? - Videó technikai elemzés

Kivárás jellemzi az OTP grafikonját, mely már jó két éve oldalazó mozgást végez. Az összenyomott rugó előbb-utóbb elpattan, így a bankpapír esetében heves árfolyammozgásokat hozhat a közeljövő. Mikor érdemes OTP vétlen gondolkozni? Mely feltételek esetén várható nagyobb zuhanás? Videó elemzésünkből megtudhatja a részleteket.

Kipukkant a Bitcoin-lufi, de ez senkit nem érdekel

Tavaly decemberben, a csúcson még 1150 dollárt is ért a Bitcoin egyetlen egysége, jelenleg pedig már csak 360 dollárért cserél gazdát a Bitstampen. Ez azonban nem vette el a kockázatitőke-befeketetők kedvét attól, hogy egyre több millió dollárt fektessenek Bitcoin-startupokba.

Tudod, melyik a világ 5 legnagyobb számítógépgyártója?

A nagy piackutató cégek becslései alapján a harmadik negyedévben is csökkentek a globális számítógép-eladások, de a nagy gyártók összességében nem panaszkodhatnak, piaci részesedést szereznek és egyre inkább kiszorítják a kisebb szereplőket, derül ki az IDC és a Gartner számaiból.

Közel 1,5 milliárd dollárba került a vezér távozása

A GAP árfolyama jelentős zuhanást szenvedett el azt követően, hogy a cég vezére bejelentette távozását. Glenn Murphy feje azt követően hullott a porba, hogy szeptemberben ismét stagnált csak az amerikai ruhaipari óriás értékesítése. Murphy helyét az az Art Peck veszi át, aki évek óta sikerrel vezeti a társaság e-kereskedelmi részlegét.

Ha ilyen lesz a szezon, akkor csak jóra számíthatunk (2.)

Az Alcoa a szerdai zárást követően tette közzé a harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben a vállalat bevétel és egy részvényre jutó eredmény soron is felülteljesítette a Reuters elemzői konszenzusát.

Újabb INA-részvények kerülnek a MOL-hoz?

Újabb INA-részvényeket vásárolhat meg a MOL a Poslovni Dnevnik horvát lap szerint. Az újabb részvényekkel a hazai olajtársaság igen közel kerülne az 50 százalékos küszöbhöz.

Hónapok óta nem zárt ilyen jó napot az S&P 500

Európában nagyot estek az indexek, az amerikai tőzsdéken azonban oldalazással indult a szerdai kereskedés. A Fed jegyzőkönyvének közzététele után azonban kilőttek a benchmarkok. A jegyzőkönyvből többek között az derült ki, hogy az első kamatemelésre nem kell idejekorán számítani, ez pedig láthatóan megnyugtatta a befektetőket.

Már megint valami különlegesre készül az Apple

Igaznak bizonyult a Re/Code technológiai blog értesülése, mely szerint az Apple október 16-ára újabb rendezvényt tervez. A cupertinói vállalat szerdán hivatalosan is bejelentette az új "különleges eseményt".

Nagyot kapott az OTP

Rossz volt a hangulat ma az európai tőzsdéken, a részvénypiacok napok óta eladói nyomás alatt állnak, melyben az orosz-ukrán válság, az amerikai jegybank szigorítása és az ebola-járvány súlyosbodása is szerepet játszhat. A BUX szerdán együtt mozgott a nyugati társaival, miután az OTP részvényei végig gyengén teljesítettek.

A DAX piacán hamarosan összecsapnak a nagyok

Az elmúlt napok esését követően a DAX index értéke ismét elérte a rendkívül fontos 9 000 pontos technikai és lélektani szintet. A technikai elemzés segítségével éppen ezért azt vizsgáltuk, hogy mire számíthatunk rövidtávon.

Vége a nyugalomnak, most minden kiderül!

Az orosz-ukrán válság, az amerikai jegybank szigorítása és az ebola-járvány súlyosbodása miatt már így sincsenek nyugodt napjaik a befektetőknek, ráadásul most, hogy véget ért a harmadik negyedév, a vállalati gyorsjelentések miatt is aggódhatnak. Ma, az amerikai tőzsdék zárását követően nem hivatalosan megindul a negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, miután az Alcoa közzéteszi a június-szeptemberi időszakra vonatkozó számait.

Visszatér a kraft a német tőzsdére - Videó elemzés

A német tőzsdeindex emelkedő tendenciája megtörni látszik, és oldalazó mozgás vett át a bikák helyét. Jó kereskedési lehetőséget természetesen a sávozó mozgásban is találunk, a DAX-index például fontos támaszzónát közelít. Hol vannak a meghatározó technikai szintek a DAX indexen? Videó elemzésünkből megtudja a részleteket.

Újabb lendületet vehet a napenergia-őrület

A korábbiaknál még kedvezőbb és olcsóbb megoldást kínál a SolarCity most bejelentett új szolgáltatása azok számára, akik napenergia-rendszer telepítésén gondolkoznak. A társaság által kínált szolgáltatásnak köszönhetően az ügyfelek már nemcsak lízingelhetik a rendszert, hanem tulajdonossá is válhatnak. A termék elemzők szerint újabb lökést adhat az amerikai lakossági napenergia-piacnak.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Itt a friss GDP-adat: visszaesett a magyar gazdaság!
Kiszámoló

CSOK csapda

Gábor írt egy tanulságos levelet. A meglévő gyerekük mellé úton volt a második, s úgy gondolták, hogy ideje lenne...

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.