tőzsde

Nagyágyúval erősít Norbi

Igazi nagyágyút, a Shell Hungary korábbi elnök-vezérigazgatóját szerződtetnék a Norbi Update vezérigazgatói pozíciójába.

Itt a magyarázat az Apple titokzatos zuhanására

Az Apple részvényeiből egyetlen perc alatt 6,7 millió darabot szórtak a piacra, ekkor esett hirtelen több mint 6 százalékot az árfolyam. A rejtélyes eladói hullámot a Morgan Stanley ajánlásának változása okozhatta - írja a CNBC.

Válogatás nélkül adták a részvényeket

Gyenge adatok érkeztek a kínai feldolgozóiparból, és az eurozónából, de az amerikai statisztikák is lassulást jeleztek, aminek nem örültek a befektetők. A részvénypiacok ma kisebb eladói nyomás alatt voltak, mely alól a magyar tőzsde sem volt kivétel.

Rejtélyes esés az Apple-nél

Rejtélyes zuhanással indította a mai kereskedést az Apple. A társaság részvényei a nyitást követő percekben 6,4%-os mínuszban találták magukat hirtelen, pedig fontosabb hír nem látott napvilágot a céggel kapcsolatban. Mostanra valamelyest visszaerősödtek a részvények, 2,4%-os mínuszban jár az árfolyam.

MOL: jut pénz a finomításra Horvátországban

Továbbra is komoly kihívások előtt állnak az európai finomítók, az ágazatban jelentős túlkapacitások vannak, a túlélésre csak a legkorszerűbb egységeknek van esélyük - emelte ki a Napi Gazdaságnak adott interjújában a MOL finomítási üzletágának vezetője, Horváth Ferenc. Hozzátette, az INA-nál a finomítói beruházásokra a tervezett rendkívüli osztalékfizetés után is van lehetőség.

Meddig esik a MOL? - Videó technikai elemzés

Masszív csökkenő trend jellemzi a MOL árfolyamát, bárhogy is állítgatjuk a grafikonrajzolót. Az időszerű kérdés az olajrészvény kapcsán, hogy mely technikai szint vethet véget az árfolyam vesszőfutásának, illetve kényszerleszállás estén hol érhetünk földet? Videónkban a lehetséges forgatókönyveket járjuk körbe.

Pénteken is gyűjtögetett a Richter

Pénteken is vette saját részvényeit a Richter, a gyógyszergyártó 10 ezer darab saját részvényt vásárolt a budapesti tőzsdén, 3795 forintos átlagáron. A Richter vásárlásai a tegnapi piaci forgalom 6 százalékát tették ki.

Így őrültek meg idén az emberek a Fekete Pénteken

Hivatalosan is megkezdődött a karácsonyi vásárlási szezon az Egyesült Államokban múlt héten a Fekete Péntekkel, ami hagyományosan a kiskereskedelmi szektor legforgalmasabb napja. Sok jóról azonban most nem számolhattak be a kiskereskedők, ugyanis az internetes kereskedelem előretörése miatt az üzletekben kevesebbet költöttek a vásárlók. Bár még így is átlagosan 93 ezer forintnak megfelelő összeget hagytak a boltokban csak ezen a hétvégén.

Már ez sem segíthet az aranyon

Nem sikerült maga mellé állítania a svájciakat annak a kezdeményezésnek, melynek keretében mintegy 1500 tonna aranyat vásárolt volna az alpesi ország jegybankja. Az arany részben a technikai pozíciók zárása miatt eséssel reagált a szavazás eredményére, sőt a fundamentumok sem az arany mellett szólnak.

Feldarabolnák az E.On-t

A német közszolgáltató óriás, az E.On a hétvégén radikális átalakulásról szóló terveket közölt, eszerint a vállalatot két részre osztanák és leválasztanák az áramtermelés, az energiakereskedelem és az upstream nagy részét - írja a Reuters. Mindez válasz lenne a cég részéről az európai energiaszektort sújtó súlyos válságra.

Új gumigyár építését tervezi a MOL

Új szintetikus gumigyár létrehozását tervezi a MOL a tiszaújvárosi TVK-nál. A beruházás költsége mintegy 100 millió dollár lehet - számolt be a Reuters.

Titkos tárgyalások a Vodafone és a UPC között

Akvizíciós lehetőségeket fontolgat a Vodafone, a potenciális felvásárlási célpontok között lehet a kábelszolgáltató Liberty Global is, mely a magyar UPC anyavállalata - írja a Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Az akvizíciós tárgyalások az utóbbi napokban élénkültek fel a Vodafone-nál, azt követően, hogy kiderült, a BT Group egyeztetéseket folytatott az EE vagy az O2 esetleges felvásárlásáról.

Összejátszottak a légitársaságok - Perel a vasút

Légitársaságok sorát pereli be a német vasúttársaság, a Deutsche Bahn, mert kartellezéssel gyanúsítja őket. A becslései szerint 1,76 milliárd eurós kárt okoztak neki 1999 és 2006 között a teherszállítási üzletágában - írja a Wirtschafts Woche. A perek legnagyobb vesztese a Lufthansa lehet.

Felmentik a BTel vezetését

2014. december 19-én tartja rendkívüli közgyűlését a BTel, ahol többek között döntenek a korábbi cégvezetés felmentéséről, a könyvvizsgáló visszahívásáról, és saját részvény vásárlásról.

Német finomítóba vásárolnak be az oroszok

Az orosz olajipari mamut, a Rosznyeft megállapodott a Total-lal egy németországi finomítóban lévő, közel 20 százalékos részesedés vásárlásról. Az ügyletet akkor hozták tető alá, amikor a Total újonnan kinevezett vezérigazgatója először Oroszországba látogatott - írja a Reuters.

Sok vállalat mehet csődbe a zuhanó olajár miatt

Jókora zuhanást váltott ki az olajpiacon, hogy a Kőolaj-exportáló Országok Nemzetközi Szervezete (OPEC) múlt héten nem csökkentette kitermelését. Egyes elemzők kiemelik, a jelenlegi árszinteken az amerikai palaolaj kitermelésben használt eszközök többségének működtetése már nem gazdaságos. A szektorban megnőtt a vállalati csődök bekövetkezésének valószínűsége, amit a kötvény és CDS-piaci árazások is jól tükröznek - írja a CNBC.

Mivel kereshetünk sokat jövőre?

Alacsony hozamú időszak köszönthet ránk - vélik a Nomura elemzői, akik a 2015-ös évre vonatkozó befektetési stratégiájukban osztják meg véleményüket a világról. Ilyen környezetben nagyon fontos, hogy hogyan válogatjuk össze a portfóliónkat. Különösen az európai részvények esetén, amelyeknél sem az értékeltségi szintek, sem a befektetői hangulat nem támogatja az emelkedést jövőre. A ciklikus szektorok az elemzők kedvencei most, viszont a távközlési részvényektől óva inti a befektetőket.

Erre a 10 dologra figyelj 2015-ben!

Amikor elkezdődött az év, nem sokan merték felvállalni azt a jóslatot, hogy a részvénypiacok új csúcsokat fognak döntögetni idén. Most, hogy közeleg az év vége, a nagy elemzőházak ismét sorra publikálják a 2015-re vonatkozó várakozásaikat. A Goldman Sachs is megosztotta a közönséggel ötleteit, amelyek jövő év legfontosabb befektetési témáiról.

A Goldman Sachs szakértője szerint a következő hónapokban folytatódhat az eltérő monetáris politika az amerikai és az európai jegybank között. Míg az Egyesült Államokban inkább már szigorítás várható, addig Japánban és Európában kitarthat a laza monetáris politika, amellyel a cél a gazdaság stimulálása. A legtöbb eszközosztály alacsony hozamokat biztosít majd és a deviza-hedge egyre fontosabb szerepet tölt majd be a befektetési döntésekben.

Itt vannak a várva várt számok Norbitól

Közzétette első negyedéves gyorsjelentését a Norbi Update. A tavalyi év eredményével való összehasonlítás értelmetlen, mivel a társaságnak nincsen teljes 2013-as lezárt pénzügyi éve, tevékenységét tavaly április 18-an kezdte meg. A most közzétett beszámoló nem auditált, független könyvvizsgáló nem vizsgálta.

Eldurvult a helyzet az OPEC miatt

Amerikában alig mozdultak a részvényindexek. Ez a kép viszont nagyon csalóka, ugyanis nem arról volt szó, hogy a Hálaadás miatt távol maradtak a befektetők, hanem arról, hogy az olajkapcsolt vállalatok gyenge teljesítményét ellensúlyozni tudta a kiskereskedelmi szektor részvényeinek jó szereplése.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.