tőzsde

Ezek a tuti tippek jövőre?

Kevésbé bizakodóak a részvényekkel kapcsolatban a Societe Generale elemzői, de azért lehet még jó lehetőségeket találni -derül ki a 2015-ös stratégiájukból. Az amerikai tőzsdén turbulenciákat várnak a Fed kamatemelése miatt. Viszont az európai tőzsdéket felülsúlyozásra javasolják, pedig a világban elég nagy az egyetértés azzal kapcsolatban, hogy az európai kilátások gyengék. A fejlődő piacok közül Kína az elemzők kedvence, ami olcsó és ahol a döntéshozók nem fogják hagyni, hogy összezuhanjon a gazdaság.

A Bitcoin is tarolt a vásárlási lázban

A fekete pénteken és az azt követő kiberhétfőn a Bitcoin a kilencedik legtöbbet használt fizetési módozat volt - írja a Finextra.com. Bár viszonylag lassan, de egyre szélesebb körben elfogadottá válik a Bitcoin.

Már a Pradának sem megy

Már a luxuscikkek sem fogynak jól. A Prada közzétette harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben arról számolt be, hogy a nyeresége a felére zuhant. A menedzsment indoklása szerint az értékesítések felfuttatására tett lépések rontottak a profitabilitáson.

Az S&P és a Dow most biztos szédül

Az amerikai részvényindexek szerény mértékben erősödtek annak ellenére, hogy egymást érték pénteken a kedvező makrogazdasági bejelentések. Igaz ezek az elmozdulások is elegek voltak ahhoz, hogy a Dow Jones és az S&P 500 is új csúcsra erősödjön.

Vettek mindent, amit értek

Nem lehetett ma csillapítani a befektetők kockázati étvágyát, az irányadó részvényindexek egész nap jól teljesítettek. Az optimista hangulatot az EKB terveiről tegnap kiszivárgott hírek alapozták meg, de az amerikai munkaerőpiacról is érkezett egy jó adat. A budapesti börze sem volt kivétel, a nagypapírok kivétel nélkül jól szerepeltek.

Jöhet-e a 322 feletti euró?

Bár a forint következő néhány havi kilátásaival kapcsolatban optimistábbak lettek az alapkezelők, 12 hónapos időtávon már borúsabban látják a jövőt, ám 322 feletti euróval senki nem számol. A kötvénypiac megítélésével kapcsolatban nem történt jelentős változás az előző havi felméréshez képest, rövid távon szerény mozgást valószínűsítenek a profik, és a többség hosszabb távon is legfeljebb 5 százalékos erősödést vár a MAX értékében.

MOL-ra váltható kötvényt vett a cég pénzügyi igazgatója

A MOL bejelentette, hogy Simola József, a társaság pénzügyi vezérigazgató helyettese 1 darab Magnolia kötvényt vásárolt 99,1391 százalékos nettó átlagárfolyamon. Ezzel tulajdonában már 4 darab Magnolia értékpapír van.

Jól átverte a bank a kisbefektetőket?

A spanyol feljebbviteli bíróság csütörtökön hozta nyilvánosságra jelentését a 2012-ben államosított nagybank, a Bankia IPO-járól. A dokumentum szerint az elsődleges részvénykibocsátás tájékoztatójában rengeteg hibát találtak, amelyeket az auditor Deloitte-nek is észre kellett volna vennie - írja a Financial Times.

Nem történt fordulat Amerikában

Az EKB csütörtöki döntése, majd az azt követő értesülések határozták meg a befektetők hangulatát, az Egyesült Államokra részvénypiacain sem jött el azonban a felüdülés.

Új opciós szerződést kötött a MOL

A MOL megállapodott a Credit Agricole Corporate and Investment Bank-kal a tavaly decemberben kötött opciós szerződés elszámolásáról és új szerződés kötéséről.

Betett Draghi a tőzsdéknek - Zuhant a DAX

Enyhén optimista hangulatban telt az európai tőzsdéken a kereskedés első fele. Mario Draghi az EKB ülését követő sajtótájékoztatón azonban nem jelentett be újabb eszközvásárlásokat, melyre jelentős eséssel reagáltak a nyugat-európai indexek. A magyar tőzsde ugyanakkor erős maradt, melynek hátterében az állt, hogy az összes hazai blue chip erősödni tudott.

Ők is sírhatnak Putyin miatt

Sorban érkeznek a kommentek a Déli Áramlat lefújásával kapcsolatban a projektben részt vevő cégektől, a legtöbben jelezték, Moszkva nem tájékoztatta őket a döntésről. A legfrissebb becslések szerint a vezeték megépítésében részt vevő európai vállalatok közvetlenül 2,5 milliárd eurót veszíthetnek, ha nem épül meg a gázvezeték. A legnagyobb vesztes az olasz Eni lehet, ami a részvények elmúlt napokban mutatott teljesítményén is látszik, a papírok 2 kereskedési nap alatt 11 százalékot zuhantak.

Elszállt a Ryanair

Szárnyalással indította a mai kereskedést a Ryanair árfolyama azt követően, hogy a légitársaság megint megemelte profitvárakozását. A részvények jelenleg 8%-os erősödét mutatnak, de ma már 10%-os pluszban is jártak.

Nagy a nyugalom, de lesz-e ebből baj?

Október közepe óta gyakorlatilag megállás nélkül erősödnek az amerikai részvények, így kezd túlvetté válni a piac. Bár az AAII felmérése csökkenő optimizmust jelez, a pesszimistáknál továbbra is lényegesen többen vannak a bullish válaszadók. A VIX és a VStoxx indexek ráadásul szintén nyugalomról árulkodnak. Mindezek pedig óvatosságra inthetik a befektetőket.

Vége a kínai okostelefon-sztorinak?

Drámaian lassulnak az eladások a világ legnagyobb okostelefon-piacán, Kínában - derül ki az IDC adataiból. Lassan már mindenki okostelefonra váltott és a mobilgyártók egyre kisebb kedvezményeket adnak a vásárlóknak. A nagy különbség Kína és a többi "érett" piac között, hogy a távol-keleti országban leginkább az alsó-kategóriás készülékek iránt erős a kereslet.

Reagált Norbi a 15 milliós büntetésre

Megtévesztő Update hirdetések miatt bírságolt a GVH, 15 millió forint bírságot szabtak ki Schóbert Norbert korábbi cégére, a Foodorgany ugyanis több olyan állítást is megfogalmazott az Update termkekkel kapcsolatban, amelyek valótlannak bizonyultak. A Schóbert házaspár reagált, véleményük szerint a hazai előírásoknak megfelelő klinikai vizsgálat eredményei őket igazolják, csak még hiányzik róluk a brüsszeli bürokrácia pecsétje.

Kíváncsi vagy, hogy jöttek be a nagy guru 2014-es jóslatai?

Byron Wien, a BlackStone Advisory Partners vezetője régóta híres arról, hogy minden év elején megfogalmazza az adott évre vonatkozó várakozásait, így volt ez 2014 januárjában is. Alábbi cikkünkben annak jártunk utána, hogy hogyan alakultak a neves elemző előrejelzései, miben volt igaza, illetve miben tévedett.

A világ legnagyobb cementgyártója jön létre

Az ügyhöz közeli források szerint zöld utat kaphat a Lafarge és a Holcim építőipari alapanyag-gyártó vállalatok egyesülése. A tranzakció zárását követően a világ legnagyobb cementgyártó vállalata jöhet létre - írja a Reuters.

Kézzelfogható eredmények a fenntarthatósági teljesítmények mögött

A nagyvállalatok működésében mára már nem csak önkéntes vállalássá, de alapkövetelménnyé is vált a fenntartható működés. Több jó példa mutatja, hogy már nem csak megfoghatatlan kritériumok, de számszerű és számon kérhető mutatószámok alapján értékelhetők a vállalatok fenntarthatósági tevékenységei. Az alábbiakban három jó példát gyűjtöttünk össze, ez a három vállalat egyébként a nemzetközileg elismert Oekom Research által készített jelentésben fenntarthatósági szempontok alapján az első három helyet szerezte meg a világ telekommunikációs vállalatai között.

Jön a Google-adó!

"Google-adónak" elkeresztelt új adót vezet be az Egyesült Királyság. George Osborne, a brit kincstár kancellárja bejelentette, hogy 25%-os adót vet ki a multinacionális cégek brit tevékenységeire. A cél, hogy felvegye a harcot a nagy amerikai technológiai vállalatok adóelkerülése ellen - írja a The Verge.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Egész életében minimálbérre volt bejelentve? Akkor ennyi nyugdíjra számíthat
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.