tranzakció

25 százalékos tulajdonos lett az MVM az E.ON Hungáriában

25 százalékos tulajdonos lett az MVM az E.ON Hungáriában

Az MVM Energetika Zrt. december 15-én sikeresen lezárta az E.ON Hungária Zrt. kisebbségi tulajdoni hányadát érintő részvényadásvételt, amellyel az MVM Zrt. 25 százalékos közvetlen részesedést szerzett az E.ON Hungária Zrt.-ben - közölte az MVM a Budapesti Értéktőzsdén.

Beindult a magyar felvásárlási piac: 16 milliárd forint egy negyedév alatt

Beindult a magyar felvásárlási piac: 16 milliárd forint egy negyedév alatt

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület alapkezelői 2021. július-szeptember folyamán 53 tranzakció keretében összesen 15,8 milliárd forintot fektettek be hazai vállalkozásokba, ami szinte elérte az első félév befektetési adatait.

Vajon meglesz a kerek szám? - Ennyi lakást vásároltunk az év első 11 hónapjában

Vajon meglesz a kerek szám? - Ennyi lakást vásároltunk az év első 11 hónapjában

A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2021 novemberében, országosan 11 022 ingatlan-adásvétel bonyolódott. Ez a tavalyinál mintegy 3 százalékkal gyengébb adat, az idei évben megkötött tranzakciók száma azonban így is a 140 ezret közelíti. Ha a december is hasonló hónap lesz, akkor elérheti a 150 ezret az idei évi tranzakciók száma.

Gazdát cserélt a varsói Mercedes-székház

Gazdát cserélt a varsói Mercedes-székház

Megvette a varsói Mercedes Benz székházat a kelet-közép-európai fókuszú ingatlanbefektetési alapkezelő, az Adventum. A székház az alapkezelő Penta ingatlanalapjának portfólióját fogja erősíteni.

Nagyot ugrottak a magyar kockázati- és magántőkések befektetései

Nagyot ugrottak a magyar kockázati- és magántőkések befektetései

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) jelentése szerint az egyesület befektető tagjai 61 tranzakció keretében összesen 19,8 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba az első fél évben; ez több mint duplája a tavalyi azonos időszakban tapasztaltnak, és jelentősen megközelítette a 2019 első hat hónapjában befektetett 20,8 milliárd forintot.

Már megint az Evergrande borzolja a kedélyeket, erre nem sokan számítottak

Már megint az Evergrande borzolja a kedélyeket, erre nem sokan számítottak

A kínai ingatlanfejlesztő-óriás Evergrande-nál kitolták egy kötvény visszafizetési határidejét, jelentette ma egy pénzügyi szolgáltató. Mielőtt azonban hátradőlhettek és fújhattak volna egyet a befektetők, érkezett egy kimondottan rossz hír is a vállalat háza tájáról: bár már a célegyenesben volt és úgy tűnt, hogy akadály nélkül végbemehet a tranzakció, az utolsó pillanatban meghiúsult a cégcsoport 2,6 milliárd dolláros ingatlanszolgáltatási egységének eladása.

Fontos tranzakció valósult meg a budapesti irodapiacon

Fontos tranzakció valósult meg a budapesti irodapiacon

Gazdát cserélt a Késmárk utca 11-13. szám alatt található IN15 Office Park. Az üzletkötés során az eladói oldalt a CBRE támogatta. A gazdát cserélő 19 000 négyzetméternyi iroda mutatja, hogy a járvány ellenére is van aktivitás a piacon.

Eladja a PepsiCo több üdítőmárkáját is

Eladja a PepsiCo több üdítőmárkáját is

Eladja Tropicana, Naked és más üdítőital-márkáit is a PepsiCo a francia PAI Partners magántőkealapnak. A tranzakció 3,3 milliárd dollárt hoz a Pepsi anyacégének konyhájára – írja a Bloomberg.

Jelentős cégfelvásárlás a hazai ingatlanpiacon

Jelentős cégfelvásárlás a hazai ingatlanpiacon

Megvásárolja a BNP Paribas Real Estate Magyarország Tanácsadó és Ingatlankezelő Zrt.-t a Robertson Hungary Kft. Előbbi az ingatlankezelés, projekt- és pénzügyi menedzsment területén nyújt szolgáltatásokat ügyfeleinek, utóbbi pedig egy irodai, kiskereskedelmi, hotel, ipari és logisztikai ingatlanok bérbeadásával, eladásával, illetve értékbecslésével foglalkozó magyar cég.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ügyfélkapu-mizéria: egy újabb szolgáltatás kiesése fenyeget ügyintézési káosszal
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.