Egy grafikon, aminek így nincs sok értelme, de nagyon érdekes
Egymásra tették a Tesla és a Volkswagen grafikonját. Érdekes.
Egymásra tették a Tesla és a Volkswagen grafikonját. Érdekes.
Története során először emelkedett 500 dollár fölé a Tesla árfolyama, ezzel már 90 milliárd dollár az autógyártó piaci kapitalizációja. A cég árfolyama több mint 8 százalékot ugrott egy kedvező elemzői értékelés után.
Nagy árat fizethet a Fiat Chrysler azért, hogy a következő években képes legyen teljesíteni a flottaszintű szén-dioxid-kibocsátására vonatkozó előírásokat az Európai Unióban. Az olasz-amerikai autógyártónak ugyanis iparági becslések szerint mintegy 2 milliárd dolláros költséget eredményezhet az a megállapodás, amelyet a Teslával kötött korábban. A dolog érdekessége, hogy Baird elemzője szerint a Fiat Chrysler valójában az első európai Tesla-gyár megépítését finanszírozza majd azért cserébe, hogy az amerikai elektromosautó-gyártó eladott járműveit a flottájába számítsák be.
A Baird elemzője, Ben Kallo eddig kifejezetten optimista volt a Teslára, most azonban vételről tartásra rontotta az ajánlását.
Egy elemzőház rendkívül optimista a Teslával kapcsolatban, az Argus Research 556 dollárra emelte meg a célárát, ami közel 20 százalékkal magasabb, mint a Tesla keddi záróára.
A Tesla elektromos autókat gyártó amerikai társaság évi 500 ezer járművet gyárt majd a Berlinhez közeli üzemében.
A Tesla tavaly a negyedik negyedévben 112 ezer autót szállított le, amiből 92 550-re rúgott a legkeresettebb típus, a Model 3 száma.
A Canaccord Genuit elemzői felfelé módosították a Tesla részvényeinek célárát, az elektromosautó-gyártó papírjai több mint két százalékot emelkedtek a hírre.
Nagyot ment ma az elektromos autókat gyártó kínai vállalat, a Nio árfolyama, a hónapokig tartó lejtmenet után ugyanis ma megduplázódott az árfolyam, mert a cég a várakozásoknál jobb számokat tett közzé, és a menedzsment szerint a vállalat kilátásai is jobbak, mint amire az elemzők számítottak.
Átadta az első Kínában gyártott autóját a Tesla, mindössze egy évvel azután, hogy elkezdték építeni a gyárat. Egy Model 3 elektromos autó gördült le a gyártósorról a 2 milliárd dollárból felépült sanghaji gyárban.
Elképesztően izgalmas éven van túl a Tesla, amelynek végére nem csak azt bizonyították be az amerikaiak, hogy megtanultak elektromos autókat gyártani, hanem azt is, hogy ezzel képesek pénzt is keresni. A befektetők pedig díjazták mindazt, amit Elon Musk és csapata véghezvitt, ma már többre értékelik a Teslát, mint bármelyik másik prémiumautó-gyártót a világon. Ugyanakkor a verseny most válik csak igazán izgalmassá, a Teslának hatalmas erőfeszítéseket kell majd tennie azért, hogy megőrizze részesedését az elektromos autók piacán.
Nemhogy diplomára, de még érettségire sincs feltétlen szükséged ahhoz, hogy Elon Musknak dolgozz – érősítette meg az üzleti mágnás Twitteren.
Történelmet írt a Tesla, amelynek árfolyama korábban soha nem látott szinten, 420 dollár felett is járt hétfőn.
A Rivian hétfőn bejelentette, újabb sikeres tőkeemelést hajtott végre. Ennek keretében 1,3 milliárd dollárt sikerült bevonnia a Tesla riválisaként is emlegetett elektromosautó-gyártó startupnak olyan befektetőktől, mint a T. Rowe Price, vagy éppen a BlackRock.
Kínai bankok konzorciuma összesen 10 milliárd jüan (1,4 milliárd dollár) hitelt nyújt a Teslának, hogy felépítse shanghai gyárát – írja a Reuters. Az ötéves kölcsön egy része a vállalat eddigi hiteleinek továbbgörgetését szolgálja a hírügynökség forrásai szerint.
Németországban 22 éve nem gyártottak olyan kevés autót, mint 2019-ben. Idén 4,67 millió autó gördülhet le a gyártósorokról, 1997-ben 4,68 millió autót gyártottak Németországban.
Még egy hónap sem telt el azóta, hogy a Tesla bejelentette: Németországot, azon belül pedig Berlint választotta első európai gyárának helyszínéül, máris egymás után szivárogna ki az izgalmas információk a beruházásról a német sajtóban.
A Morgan Stanley elemzője szerint akár 500 dollárt is érhet a Tesla, a részvényhez társított optimista forgatókönyv megemelt célárát a szakértő többek között a Tesla Cybertruckjának esetleges sikerével indokolta. De van egy olyan forgatóköyv, amiben csak 10 dollárt érhet egy Tesla-részvény.
A Deutsche Bank autóipari elemzője, Emmanuel Rosner küldött egy rövid elemzést a bank ügyfeleinek, amiben azt írta, hogy a Tesla legújabb modellje, a Model Y gyártása, és így értékesítése is a korábban vártnál jóval hamarabb kezdődhet meg.
Nagyot fordult a világ Jim Cramerrel, aki hosszú időn át kritizálta a Teslát. A CNBC Mad Money című pénzügyi műsorának legendás házigazdája ugyanis bevallotta, fantasztikus volt vezetni egy Model X-et, amelyből valószínűleg vásárol is egyet, mert a felesége ragaszkodik hozzá.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
Európában viszont még így is csúnya mínuszok vannak.
Korábban a forint gyengült a főbb devizákkal szemben, de már pozitív tartományban mozog.
Vadászgépeket is bevetettek.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?