Ebben a pillatanban Elon Musk számít a világ leggazdagabb emberének, a Tesla-részvények csütörtöki szárnyalásának köszönhetően ugyanis Elon Musk vagyona 185 milliárd dollárra nőtt, amivel megelőzte az Amazon alapítóját, Jeff Bezost.
Kevesebb, mint 3 milliárd dollár kell ahhoz, hogy a Tesla vezére, Elon Musk megelőzze vagyonával Jeff Bezost és ezzel ő legyen a világ leggazdagabb embere – írj a Bloomberg.
Bill Gross, a világ egyik legismertebb kötvénybefektetője szerint kimondottan túlértékeltek az amerikai piacok, a tőzsdék év végén tapasztalt ralija leginkább az intenzív spekulációnak és annak a körülménynek köszönhető, hogy nulla közeli szinten vannak a reálkamatlábak. A guru szerint többek között a Tesla is egyértelműen a túlértékelt vállalatok közé tartozik, a részvényárfolyam szárnyalása leginkább a Robinhoodosoknak köszönhető - végül azt is megosztotta a guru, hogy a jelenlegi környezetben melyik szektor papírjait tartja jó vételnek.
Megérkeztek a Tesla és kínai riválisok, a Nio, az Xpeng és a Li Auto negyedéves és decemberi értékesítési számai, amelyek túlteljesítették az elemzői várakozásokat. A három kínai autógyártó értékesítési volumene masszív növekedést mutat, de a Tesla is reagál a folyamatosan erősödő versenyre, a Model Y-t a tervezetthez képest rendkívül alacsony áron dobja a kínai piacra.
2020 utolsó negyedévében soha nem látott mennyiségű autót szállított ki a Tesla, és az egész évre kitűzött félmilliós cél is majdnem teljesült - számolt be a Bloomberg.
Bár késő tavasszal és a nyár elején még csak optimista célkitűzésnek tűnt, de a Tesla képes lehet elérni az 500 ezer eladott járműről szóló célját, hála az erős kínai piacnak és az év végi hajrának Európában és az USA-ban – írja Dan Ives, a Wedbush elemzője.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a Reuters információi szerint előrehaladott autóipari fejlesztések zajlanak az Apple-nél, a világ egyik legnagyobb tech cége a tervek szerint akár már 2024-ben megjelenhet saját elektromos autójával. A hír persze alaposan megmozgatta a tőzsdei árfolyamokat, akadnak azonban olyan elemzők, akik szkeptikusak az Apple elektromos autójával kapcsolatban.
Az év egyik legnagyobb tőzsdei sztorijának az elektromosautó-gyártó részvények számítottak, ami nem véletlen, hiszen sokan már az elektromos járművekben látják a jövőt. Az iparági trendek is ezt támasztják alá, hiszen a teljes autóértékesítésen belül egyre nagyobb arányban szerepelnek az elektromos autók, és ez a trend várhatóan a következő években még inkább fel fog erősödni. Mindennek hatására gombaként szaporodnak az olyan elektromosautó-gyártó startupok, akik szeretnének egy szeletet lehasítani az EV-tortából, a befektetők pedig alaposan belehisznek ezekbe a sztorikba, annak ellenére, hogy az ígéreteken kívül az olyan kézzel fogható tények, mint a gyártási volumen, vagy a profitabilitás, még sok esetben nincs meg. Mindenesetre a trend tisztán látszik, és várhatóan a következő években sem fog alábbhagyni az elektromosautó-piac lendülete.
Nem is olyan régen még akár az is megtörténhetett volna, hogy az Apple felvásárolja a Teslát, erre azonban Elon Musk szerint azért nem került sor, mert az Apple első embere egyszerűen elutasította a találkozót.
A Reuters úgy tudja, hogy előrehaladott autóipari fejlesztések zajlanak az Apple-nél, a világ egyik legnagyobb tech cége akár már 2024-ben megjelenhet saját elektromos autóval. A téma egyelőre nagyon képlékeny, nem tudni, hogy pontosan milyen ambíciói vannak az Apple-nek, a hír azonban alaposan megmozgatta a tőzsdei árfolyamokat.
A héten került be a Tesla a S&P 500-ba, az indexbe kerülés rekordmagas, 625 milliárd dolláros piaci kapitalizáció mellett valósult meg. A részvények múlt pénteken újabb csúcsot döntöttek, mivel az intézményi befektetőknek kényszerűen meg kellett venniük a cég részvényeit, ezzel további veszteséget okozva a cég kitartó shortosainak.
Az idei év eleje az emelkedő tőzsdékról és tőzsdei rekordokról szólt, azonban a koronavírus járvány mindent felülírt, ez mozgatta az árfolyamokat, mert a járvány kitörése után a világ gyökeresen megváltozott, az emberek az otthonaikba kényszerültek, és ez hatással volt a gazdaság működésére, végső soron pedig a tőzsdén jegyzett cégek árfolyamára is. A vállalatok egy része profitálni tudott a változásból, hihetetlen bevétel - és profitnövekedéssel is találkoztunk, de volt ellenpélda is, ahol a pandémia csúnya profitvisszaesést okozott, sokszor még a cégek üzleti modellje is sérült. Mutatunk három olyan céget, amelyet az év elején még imádtak a befektetők, aztán egy hír vagy leleplezés hatására nagyon megbüntette őket a piac.
Az Apple a célok szerint már 2024-től hozzálátna az autógyártáshoz, amely a saját maguk által kifejlesztett akkumulátortechnológiát használná fel. Egyelőre még sok a bizonytalanság a konkrétumokat illetően, hiszen az autógyártás még az olyan hatalmas cégek számára, mint az Apple is komoly kihívást jelentene.
Elon Musk megint egy Twitter-üzenettel lendített hatalmasat egy eszköz árfolyamán: ezúttal a Dogecoin nevű paródia-kriptopénz árfolyama emelkedett mintegy 20%-ot, miután a Tesla-vezér annyit írt ki a közösségi oldalra, hogy „Egy szó: Doge.”
Elérkezett a várva-várt pillanat, ma kerül be a Tesla a világ egyik legfontosabb részvényindexébe, az S&P 500 indexbe. Mi sem mutatja jobban a várakozást mint az, hogy a pénteki kereskedésben újabb rekordot döntött Elon Musk vállalatának részvényárfolyama – ehhez persze nagy mértékben hozzájárult az is, hogy az indexkövető alapok rendesen bevásároltak a papírból a múlt hét végén, több, mint 90 milliárd dollár értékben vették a részvényeket.
Még november közepén érkezett a hír, hogy a Teslát beválasztották az S&P 500 tagjai közé, ez azonban nem jelentette azt, hogy már másnap a részei lennének az indexnek. Valójában ez majd csak jövőhét hétfőtől lép a gyakorlatban is érvénybe, azaz december 21-től. Ennek egyik praktikus következménye, hogy azok a befektetési alapok, amelyek az S&P 500-at passzívan követik, azok már most jól bevásárolnak Elon Musk cégének részvényeiből, a becslések szerint mintegy 80 milliárd dollár értékben.
A Volkswagen árfolyama több mint 5 százalékot emelkedett ma, miután sikerült megállapodnia a konszern vezetőinek a vezérigazgató jövőjéről és az autógyártó átalakításáról.
Hónapok óta tartó belső hatalmi harc után a Volkswagennél döntést hoztak a vezérigazgató, Herbert Diess sorsáról, további költségcsökkentésekről és az autóipari vállalat átalakításáról.