Vegyes érzelmeket kelt az emberben a Lucent Technologies ma publikált negyedéves gyorsjelentése, amely bár tartalmaz pozitív dolgokat, azonban a negatív tényezők is markáns szerepet kapnak benne.
Nehéz idők járnak az utóbbi időben az amerikai távközlési szektorra, a mobil távközlésben fennálló bizonytalanságok, illetve a hagyományos helyi távközlési szolgáltatók gyengélkedése után, a sokat szenvedett távolsági szolgáltatatók is gondoskodtak a rossz hírekről.
A csütörtöki piaczárás után tette közzé első negyedéves gyorsjelentését a Sun Microsystems, melynek papírjai 7.4%-os erősödéssel fejezték be a pénteki kereskedést, bár a nyitás előtt még csökkent a részvények ára.
Pont kerül minden idők egyik legnagyobb felvásárlásának végére, a világ legnagyobb mobilcége, a Vodafone ugyanis teljesen kivásárolja német leánycégéből a kisebbségi részvényeseket. Mint ismeretes, a Vodafone 2000-ben szerezte meg a német Mannesmann-t, amellyel csaknem megduplázta addigi méretét.
A mai nappal átrendeződött a DRAM piac, miután a december óta tartó tárgyalások után végre megállapodás született ara vonatkozóan, hogy az amerikai Micron megveszi a koreai Hynix DRAM gyártó részlegét.
Vitai Attila, a Vodafone magyarországi vezérigazgatója az econews-nak adott interjújában, saját társasága növekvő súlyával és a Westel csökkenő piaci részesedésével számol az elkövetkező időszakban. A vezérigazgató az év végére 65%-os mobil penetrációt vár.
Négy negyedévi csökkenés után az idei esztendő első három hónapjában kismértékű növekedést mutat az eladott PC-k száma az egy évvel korábbi hasonló adathoz képest mind a világon, mind pedig az Egyesült Államokban - jelentette az IT piackutató Gartner Dataquest.
Nem tudott kibújni a szektor rossz gazdálkodási környezete alól a 3. legnagyobb amerikai helyi távközlési szolgáltatónak számító Bellsouth sem, és bár a profitja terén nem okozott nagy csalódást, az árbevételi oldal igen gyenge lett. A társaság egy részvényre jutó rendkívüli tételektől tisztított eredménye 54 cent lett, amely 2 centtel marad el az előzetes elemzői várakozások értékétől.
Megérkeztek az első elemzői reakciók és vélemények a Microsoftról azután, hogy a szoftverfejlesztő társaság a tegnapi piaczárás után közzétette első negyedéves eredményszámait, melyek elmaradtak a várakozásoktól, és még meg is fűszerezte őket a cég egy kis profit-warning-al.
A WAP kudarca után úgy néz ki, hogy a GPRS sem tud áttörő sikert elérni, legalábbis ezt tanúsítják a tények. A GPRS-re képes telefonok bár szép számmal fogynak, de az ügyfelek egyenlőre nem hajlandóak fizetni a gyorsabb adatátvitelért.
A Vivendi cégcsoporthoz tartozó társaságok a vezetékes vonalról a mobilhálózatra indított hívásokért a mobilszolgáltatók által felszámított végződtetési díjak mértékét és azok jogellenes mivoltát 2002. január 22-én kelt kérelmükben a Hírközlési Döntőbizottság előtt kifogásolták - tájékoztatta a portolio.hu-t a Vodafone.
Nem sikerült teljesítenie a Sun Microsystems-nek a piaci prognózisokat, a cég első negyedéves egy részvényre jutó nettó eredménye azonban kedvezőbb lett az elemzői várakozásoknál. Az elmúlt háromnegyed év vesztesége után azonban a társaság a második negyedévben már a pozitív eredmény elérését tűzte ki célul. A részvények mégis esésnek indultak a zárás utáni kereskedésben, mivel a cég csak kismértékű növekedést vár az árbevétel tekintetében a folyó negyedévre.
Csupán az eredmény lett jobb a vártnál, az árbevétel megegyezett vele. Ezen teljesítményt 3%-os csökkenéssel büntették a befektetők. A nem szokványos reakció az EBay esetében zajlott lett. Az internet fenegyerekénél már megszokták a befektetők, hogy mindig minden várakozást felül teljesít és ezzel párhuzamosan emeli a tervszámait. Ez most csak kétharmad részben bizonyult igaznak és a túlfeszített árazás, felfokozott várakozás az eladói oldalt erősítette.
Ismét várakozások feletti eredményt tett közzé a Hewlett-Packard-al a közeljövőben egyesülő Compaq, mely az árbevétel tekintetében is felülmúlta az előzetes elemzői várakozásokat. A cég azonban nem tett közzé előrejelzést a folyó negyedévre vonatkozóan, a részvények pedig kismértékű csökkenést produkáltak a zárás utáni kereskedésben.
Nemrég közzétett profit és árbevétel warningjának megfelelő eredményt tett közzé zárás után a világ egyik legnagyobb távközlési felszerelésgyártója, a kanadai Nortel Networks. A társaság 1. negyedéves működése teljesen belepasszolt az iparági környezetbe: a csökkenő árbevétellel veszteséges működés jár karöltve.
Ismét nem sikerült hoznia a várakozásoknak megfelelő árbevételt és eredményt a világ legnagyobb szoftverfejlesztő vállalatának, a Microsoftnak, mely a tegnapi piaczárás után tette közzé első -pénzügyileg harmadik- negyedéves gyorsjelentését. Ez azonban még nem volt elég nagy hideg zuhany a befektetőknek, hiszen a társaság mind az éppen folyó negyedévre, mind pedig a 2003-as pénzügyi évre profit-warningot tett közzé, így nem csoda, hogy esésnek indultak a cég részvényei a zárás utáni kereskedésben.
A Bankmonitor videósorozata, a Pénzügyi fröccs az elmúlt hét érdekes történéseit, híreit dolgozza fel. Tarts velünk...
Korábbi cikkemben bemutattam, hogy nyilvános forrásokból, mit érdemes megnézni egy ingatlanon. Most pedig azt járom...
Elindult a "KKV Technológia Plusz Budapest Hitelprogram" (GINOP Plusz-1.4.4-24) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése....
Egy viselkedéses közgazdaságtan területén végzett kutatás során arra voltak kíváncsiak a kutatók, hogy a reptéri...
A családjogi kérdéseket feldolgozó blogsorozatunkban a házasság és annak megromlása, a válás, a válóper, a vagyonjogi...
Érdekel, hogyan kezeljük a pénzed a HOLD-nál? Nem tudod, kik választják ki a neked megfelelő portfóliót? Megértenéd...
Az elmúlt bő másfél évben, mióta a ChatGPT széles körben elérhetővé vált, a nagy nyelvi modelleken (Large Language...
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?
Hirsch Gábor IT biztonsági szakértőt kérdeztük a Checklistben.