Amerikai elnökválasztás: visszalépésre szólították fel Joe Bident, reagált az elnök
Globál

Amerikai elnökválasztás: visszalépésre szólították fel Joe Bident, reagált az elnök

Portfolio
Joe Biden amerikai elnök a kongresszusi demokrata politikusokhoz intézett levelében határozottan kijelentette, hogy folytatni fogja elnökjelölti kampányát. A 81 éves elnök arra is felszólította párttársait, hogy "fejezzék be" a demokratákat megosztó belharcot arról, hogy lecseréljék-e Bident a június 27-i vitán nyújtott teljesítménye tükrében - írja az AP.

Joe Biden kétoldalas levelet hozott nyilvánosságra hétfőn, amelyben úgy fogalmazott, hogy "a hogyan tovább kérdése már több mint egy hete alaposan körül lett járva. És itt az ideje, hogy lezárjuk." Hangsúlyozta,

a pártnak "egyetlen feladata" van, mégpedig az, hogy novemberben legyőzze a republikánusok várható elnökjelöltjét, Donald Trumpot.

"42 napunk van a demokrata jelölőgyűlésig és 119 napunk a választásokig" - írta Biden, majd úgy fejezte be levelét:

Az elszántság bármilyen megrendülése vagy az előttünk álló feladat tisztázásának hiánya csak Trumpnak segít és nekünk árt. Itt az ideje, hogy összefogjunk, egységes pártként haladjunk előre, és legyőzzük Donald Trumpot.

Levelében az elnök kiemelte, hogy a párt vezetőivel, tisztviselőivel, tagjaival és szavazóival tartott széleskörű egyeztetésen van túl, így "meghallotta az aggályaikat", és tisztában van a választás tétjeivel. Emellett kifejezte háláját azoknak, akik tiszteletükről és szeretetükről tettek tanúbizonyságot, hiszen nagy erőt merített a mellette kiállók elszántságából.

Úgy folytatta:

Nem indulnék újra, ha nem hinném azt teljes mértékben, hogy én vagyok a legjobb ember arra, hogy legyőzzem Donald Trumpot.

Az elnök ezután a demokrata előválasztás eredményének tiszteletben tartását hangsúlyozta, amelyen a szavazatok 87 százalékát szerezte meg, és csak hárman hívták ki. Biden azt írta, nem hajlandó szembemenni a szavazók akaratával, hiszen ez az ő döntésük volt, és "nem a sajtóé, nem a kommentátoroké, nem az óriásadományozóké." Az elnök szerint nem állhatnak ki a demokrácia mellett, és egyszerre mehetnek szembe a szavazóik akaratával.

Biden ezután sikereit sorolta fel az infrastruktúra-fejlesztés, a gazdaságpolitika és az egészségügy területén, majd kiemelte az elkötelezettségét a demokrácia és az abortuszhoz való jog garantálása mellett.

Az elnök ma az MSNBC reggeli műsorának is telefonos interjút adott, amely során úgy fogalmazott:

A lényeg az, hogy nem megyünk sehová. Én nem megyek sehová.

Biden egyúttal kihívást is intézett a benne kétkedők felé: "Induljanak ellenem. Hívjanak ki a jelölőgyűlésen!"

Címlapkép: Joe Biden amerikai elnök a CNN által szervezett június 27-i elnökjelölti vitán. Címlapkép forrása: Getty Images

Kiszámoló

Kezdődnek a megszorítások

Lementek a választások, úgyhogy ma reggel bejelentette a kormány, hogy a hozzá nem értő, ostoba gazdaságpolitikája miatt a háborús helyzet miatt adóemelések lesznek, hogy a költségvetésen

Kasza Elliott-tal

McDonald's Corporation - elemzés

Két hónapja van a Top10-ben. Júniusban nem tudtam elemezni, mert a roic.ai valami fejlesztés miatt változtatott a letölthető adatok formátumán, azt ígérték, hogy javítják, de a végén én al

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Különadó-bejelentést tett a kormány - Minden, amit tudni kell az új védelmi hozzájárulásról
Díjmentes előadás

Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez

Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Sustainable World 2024
2024. szeptember 4.
Private Health Forum 2024
2024. szeptember 26.
Future of Finance 2024
2024. szeptember 17.
REA 2024 SUMMIT – Powered by Pénzcentrum
2024. szeptember 18.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
m142 himars public domain