Kedvezőtlen lenne az uniós finanszírozás elmaradása Magyarország számára Fitch szerint, amely péntek este megjelent közleményében azt is megjegyzi, hogy a hazai kohéziós finanszírozás egy részének lehetséges felfüggesztése a növekedést sújthatja, valamint a költségvetési és külső mérlegeket érintő kockázatokra mutat rá.
A német nyersolajimport volumene 13,5 százalékkal nőtt 2022 első hét hónapjában éves összehasonlításban, azt követően, hogy a gazdaság megkezdte a kilábalást a Covid-járványból, emellett pedig a magasabb árak következményeképp a számlák több mint kétszeresükre emelkedtek - írja a Reuters.
A SovEcon elemzőcég szerint az orosz búzatermés elérheti a történelmi 100 millió tonnát az idei szezonban, az áru jelentős része azonban az exportlehetőségek beszűkülése miatt otthon halmozódik fel és nem jut ki a világpiacra.
Üzbegisztán felfüggesztette a Bank of Russia fizetési rendszere (NSPK) által kibocsátott Mir kártyákon keresztül történő fizetések feldolgozását - írja a Reuters.
A Nemzetközi Energiaügynökség vezetője óva intette az európai országokat, szerinte az energiabiztonságért folytatott öncélú hajsza az EU egységének megbomlásával és társadalmi zavargásokkal fenyeget. Fatih Birol egy "vadnyugati forgatókönyvtől" tart, ami akkor következhet be, ha az európai országok korlátozzák saját kereskedelmüket vagy beszüntetik a szomszédokkal való együttműködést. Véleménye szerint az EU egyik alapvető értéke a szolidaritás, ennek sérülése pedig negatívan befolyásolná a tömb súlyát a világban.
Nyilatkozatot adott ki a NATO az oroszok Ukrajnában tervezett „népszavazásával” kapcsolatban. A katonai blokk elítéli az oroszok tervét és nem fogja elismerni ezeket a referendumokat – számol be a hírről a Reuters.
A minap átadott lengyel-szlovák interkonnektorral már Magyarország is hozzá tud férni a Lengyelországba érkező cseppfolyósított földgáz (LNG) szállítmányokhoz, de még ezzel együtt sem lehetséges rövid távon az orosz gáz kiváltása itthon – jelezte a 60. Közgazdász-vándorgyűlés klímasemlegességi témakörű szekciójában tartott összefoglaló előadásában Steiner Attila. A Technológiai és Ipari Minisztérium energetikáért felelős államtitkára megjegyezte, hogy a jelentős orosz gázkitettség csökkentése, illetve az energiahatékonyság és a megújuló energiák terjedése érdekében rövid, közép és hosszabb távú programok is indulnak Magyarországon, amelyek például a mélyfelújításokat fogják segíteni mind a lakossági, mind központi állami épületek körében. Az energetikai kihívások kezelése, illetve a klímavédelmi célok együttes elérése érdekében a minisztériumban egy 30 projektből álló listát állítottak össze, amelynek finanszírozási igénye 16 milliárd euró, és ezt a következő időszakban részben uniós forrásokból, részben kvótaértékesítési bevételekből, részben zöldkötvények kibocsátásából tervezi megvalósítani a kormány.
Az Európai Unió az orosz mozgósítás bejelentésének ellencsapásaként fontolóra veszi az olajárplafon bevezetését, az Oroszországba irányuló csúcstechnológiai export szigorúbb korlátozását és a magánszemélyek elleni további szankciókat - közölték meg nem nevezett képviselők.
Felkérte a kormányt a Fidesz-KDNP, hogy tartson egy nemzeti konzultációt az Oroszország ellen irányuló nyugati szankciókról - jelezte a Telex alapján Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy sajtótájékoztatón, amelyen a párt kétnapos frakcióülésének témáit mutatta be.
Recep Tayyip Erdogan török elnök péntekre egy gazdasággal foglalkozó magas szintű találkozót tervez összehívni, amelyen a Mir orosz fizetési rendszer és az esetleges nyugati szankciók kerülnének megvitatásra - közölte a Reutersnek két, az üggyel kapcsolatban információval rendelkező forrás.
Az ukrajnai harctéri tapasztalatok alapján Oroszország módosítja a Kalasnyikov gépkarabély-család legújabb variánsát, az AK-12-est - írja a RIA Novosztyi.
Az Európai Unió tagállamai megállapodtak szerdán New Yorkban, az ENSZ Közgyűlése alkalmával tartott találkozójukon, hogy újabb szankciókat vezetnek be Oroszországgal szemben, és növelik az Ukrajnának nyújtott támogatást - jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője.
A romániai finomítók, köztük az orosz Lukoil tulajdonában lévő finomító is talált alternatív üzemanyag-ellátást decembertől, amikor az orosz importtilalom életbe lép - írta meg a Reuters.
Örményország, Vietnam és Kazahsztán felfüggesztette a MIR fizetési rendszert használó bankkártyák használatát, közölte az orosz állami tulajdonban lévő Izvestiára hivatkozva a Kyiv Independent.
Az orosz részvények a háború kitörése, azaz február óta nem látott mértékben zuhantak kedden, miután az úgynevezett Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok, valamint a Herszon és Zaporizzsja régiók bejelentették, hogy szeptember 23-27. között tartják a szavazásokat Oroszországhoz való csatlakozásukkal kapcsolatban, emellett pedig Vlagyimir Putyin ma reggel bejelentette, hogy részleges mozgósításra kerül sor az országban. Putyin megszólalását követően ismételten kilőtt a gázár, és az európai részvényindexek is esésben nyitottak.
Semmin sem változtat az, hogy Oroszország "népszavazásokat" készül rendezni az általa megszállt ukrán területeken, Ukrajna folytatja azok felszabadítását - jelentette ki Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter kedden a Jevropejszka Pravda hírportál szerint.
A már több mint fél éve tartó orosz-ukrán háborúnak köszönhetően energiaválság alakult ki a világban, az EU-s szankciók rövidesen életbe lépnek és az európai országoknak egyre égetőbb lesz, hogy megtalálják az orosz energiatermékek és szállítás alternatíváit. Az egyik legkézenfekvőbb megoldás erre a cseppfolyósított földgáz, azaz az LNG kapacitások minél széleskörűbb kiépítése lehet, ezzel kapcsolatban már számos beruházás és bejelentés történt. Az orosz gáztól való függetlenedés harcában a legfrissebb adatok alapján kifejezetten jól áll a kontinens, az ellátásbiztonság elérése érdekében vélhetően a továbbiakban is egyre nagyobb hangsúly fog kerülni az LNG-technológiára. Rövid távon a kereslet megugrása mellett az üzembezárások okozta kínálati nehézségek is felfelé hajtották az LNG-piac globális árait, illetve hosszabb távon is kifejezetten pozitívak az iparág kilátásaival kapcsolatban a szakértők.
A Uniper, Németország legnagyobb orosz gázimportőre a múlt héten közölte, hogy a kormány irányító többséget szerezhet a vállalatban, ami előkészíti az utat a cég teljes államosításához. Két, az ügyet jól ismerő forrás kedden azt mondta, Berlin számára világossá vált, hogy az ország legnagyobb gázimportőrének instabil helyzete az állam erejét, garanciáit és pénzügyi támogatását igényli - írja a Reuters.
Három programnál javasol 65%-os arányú felfüggesztést az Európai Bizottság, ez visszaszámolva mintegy 7,4 milliárd eurós összeg. Bár a magyar költségvetéshez hasonlítva ez nem tűnik jelentős összegnek, mivel azonban célzott felhasználású támogatásról beszélünk, a megvonásuk nem lenne elbagatellizálható – egyebek mellett erről beszélt Weinhardt Attila, a Portfolio Makro rovatának elemzője a Portfolio Checklist keddi adásában.
Oroszország gazdasága 2022-ben 5%-6%-kal bővülhetett volna, de a nyugati szankciók évekre kisiklatják a növekedést, és elhozzák a stagnálás időszakát - mondta Oleg Vjugin, veterán közgazdász a Reutersnek.