Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A párt már régen nem az amerikai munkások otthona, miután az a digitális diszrupciót, a globalizációt, a jelentős bevándorlást és a „woke” eszméket támogatja. Manapság azok szavaznak leginkább a demokratákra, akik magasan képzettek, nem pedig kétkezi munkások. Az Egyesült Államokban, ahogy máshol is, a demokrácia meg fogja sínyleni, ha a balközép pártok nem válnak a munkások érdekeit jobban figyelembe vevő politikai erőkké.
Bár a demokraták megnyertek néhány korábbi választást a Szilícium-völgy, a kisebbségek, a szakszervezeti munkavállalók egy részének és a nagyvárosok magasan képzett munkavállalóinak támogatásával, ez a modell soha nem volt fenntartható. Egy ilyen koalíció elidegeníti a munkásokat és a középosztályt az ország nagy részén, különösen a kisebb városokban és délen.
Ez a probléma már 2016 után is nyilvánvaló volt, részben ezért is fogadta el Biden 2020-ban a munkásokat támogató ipari stratégiát.
Biden gazdaságpolitikája a munkahelyteremtéssel és az amerikai ipari bázis megerősítésével valóban hozott eredményeket a munkásosztály számára. A bérek az alsó jövedelmi szegmensben gyorsan emelkedtek, és a politika kezdett egy kicsit az amerikai munkások nézetei felé mozdulni a bevándorlás, a protekcionizmus, a szakszervezetek támogatása és az állami beruházások terén. A párt establishmentje – különösen az ország északkeleti és nyugati partjának prosperáló városaiban koncentrálódó, magasan képzett aktivistái – azonban soha nem azonosult a munkások kulturális és gazdasági aggályaival. Ehelyett gyakran úgy tűnt, hogy a demokraták kioktatják vagy becsmérlik őket.
Íme a saját tesztkérdésem a demokraták és az amerikai munkások közötti kapcsolat megértéséhez: ha a demokrata elit egy tagja egy ismeretlen városban ragad, vajon a következő négy órát szívesebben töltené-e egy középnyugati, középiskolai végzettségű amerikai munkással, vagy egy mexikói, kínai vagy indonéz származású egyetemi végzettségű szakemberrel való beszélgetéssel? Valahányszor felteszem ezt a kérdést kollégáimnak és barátaimnak, mindannyian az utóbbira tippelnek.
Kezdetben úgy tűnt, hogy Harris a középosztályra és a hazafiságra helyezett hangsúlyokkal, kész arra, hogy foglalkozzon ezzel a problémával. Ha hiteles, a munkások visszahódítására tett valódi erőfeszítésekkel talán meg is nyerte volna a választást. De végül a választási kampány a szavazóbázis számára legfontosabb kérdések köré összpontosult. A legnagyobb kísérlete a választói bázisának kiszélesítésére Liz Cheney (egy republikánus volt kongresszusi képviselőnő, akit kitaszítottak pártjából) felhasználásával történt, hogy az abortusz kérdésében megszólítsa az elővárosi nőket. A szülés kérdésével kapcsolatos szabadság lehet fontos kérdés, de a munkásosztályt soha nem tudta volna megnyerni ezzel, különösen nem a munkásosztálybeli férfiakat.
Ami a gazdaság kérdését illeti, a demokraták megállás nélkül beszélhetnek a gazdasági lehetőségekről és a munkahelyekről, de ha nem tartanak kellő távolságot a technológiai és globális üzleti elittől, akkor az ilyen üzenetek nem fognak valódi munkásbarát programmá válni – és a munkások átlátnak ezen.
Most, hogy (ironikus módon) még a Szilícium-völgy is kezdi elhagyni a demokratákat, nincs jobb alkalom az irányváltásra.
Az irányváltás azonban nehéz lesz most, hogy Trump és J.D. Vance republikánus pártja a munkások – különösen a feldolgozóiparban dolgozók és a kisebb városokban élők – fő otthonává vált, és a demokrata elit kulturálisan ennyire elszakadt a munkásoktól és a középosztály nagy részétől.
A nagy tragédia az, hogy míg Biden programja elkezdett kifizetődni a munkások számára, a következő adminisztráció politikája szinte biztosan a plutokratákat fogja támogatni. A Kínából érkező importra kivetett magas vámok nem fogják visszahozni a kivitt munkahelyeket az országba, és biztosan nem fogják segíteni az infláció kordában tartását sem. Bár Bidennek a Covid időszakában alkalmazott politikája (amely Trump saját élénkítő intézkedéseit követte) valóban táplálta az inflációt, a Fednek azonban sikerült helyreállítania az árstabilitást.
Ha azonban Trump további kamatcsökkentésekre kényszeríti a Fed-et (saját népszerűségének növelése érdekében), akkor az infláció visszatérhet.
Ráadásul az, hogy Trump a kriptoszektort támogatja, valószínűleg még több átverést és buborékot tesz lehetővé, miközben azzal semmit sem tesz az amerikai munkavállalókért és fogyasztókért. Az általa ígért adócsökkentések elsősorban a nagyvállalatokat és a tőzsdét fogják segíteni, és az ebből eredő beruházásnövekedés nagyrészt a technológiai szektor és az automatizáció területére fog irányulni.
Tágabb értelemben a következő négy év technológiai politikája katasztrófát jelenthet a munkások számára. Bár Biden kiadott egy fontos rendeletet a mesterséges intelligenciáról, ez csupán az első szükséges lépésnek számít. Ha nem szabályozzák megfelelően, akkor a mesterséges intelligencia nem csak számos iparágat fog feldúlni, hanem a fogyasztók és a polgárok széles körű manipulálásához is vezet (elég csak a közösségi médiára gondolni), és a benne rejlő valódi potenciál, vagyis a munkavállalókat segítő eszköz kiaknázatlan marad. A Szilícium-völgyi nagyvállalatok és kockázatitőke-befektetők támogatásával a Trump-kormányzat a munkaerőt helyettesítő automatizáció irányába mutató tendenciákat fogja fűteni.
Trumpnak az amerikai intézményekkel szembeni fenyegetése szintén nagy kockázatot jelent a munkások számára. Nem titok, hogy tovább fogja gyengíteni a demokratikus normákat, bizonytalanságot visz a politikai döntéshozatalba, elmélyíti a polarizációt, és aláássa az olyan intézményekbe vetett bizalmat, mint a bíróságok és az igazságügyi minisztérium (amelyet megpróbál majd fegyverként felhasználni). Ez nem fog azonnal gazdasági összeomláshoz vezetni, sőt, rövid távon még ösztönözheti is az általa támogatott cégek (köztük a fosszilisüzemanyag-ipar) bizonyos beruházásait. Középtávon (mondjuk úgy tíz év múlva) azonban a gyengébb intézmények és a bíróságokba vetett közbizalom csökkenése a beruházások és a hatékonyság rovására fognak menni.
Az ilyen intézményi gyengeségeknek gazdaságilag mindig megvan az áruk, és valóban katasztrofálisnak bizonyulhatnak egy olyan gazdaságban, amely az innovációtól és az összetett, fejlett technológiáktól függ, amelyek a jogi környezet nagyobb támogatását, a felek közötti, illetve a jogállamiságba vetett bizalmat igénylik. Szakemberek által felügyelt szabályozás nélkül a gazdaság nagy részét – kezdve az egészségügytől és az oktatástól az online vállalkozásokon át a fogyasztói szolgáltatásokig – inkább silány termékek, mint minőségi megoldások fogják jellemezni.
Ha a gazdaság nem tudja tovább ösztönözni az innovációt és a termelékenység növekedését, akkor a bérek stagnálni fognak.
Sok munkás azonban még egy rossz helyzetben sem fog visszatérni a demokratákhoz, amíg a párt valóban nem képviseli az érdekeiket. Ez nemcsak azt jelenti, hogy olyan intézkedéseket kell elfogadni, amelyek növelik a munkások jövedelmét, hanem azt is, hogy a nyelvükön kell beszélni, bármilyen idegen is lehet az az ország északkeleti és a nyugati partjának elitje (coastal elites) számára, amely a pártot zátonyra futtatta.
Copyright: Project Syndicate, 2024.
Daron Acemoglu
Az MIT (Massachusetts Institute of Technology) Nobel-díjas közgazdászprofesszora. Kutatásai többek között a politikai gazdaságtan, a gazdasági fejlődés és növekedés, a technológiai fejlődés, a jövedelmi egyenlőtlenség kérdéseire vonatkoznak. A Nobel-díjat 2024-ben kapta.
Címlapkép forrása: Portfolio
