Üzent Von der Leyen: Ukrajna támogatása nagy árat követel, de a szabadság "megfizethetetlen"
Ukrajna támogatása nagy árat követel, de a szabadság "megfizethetetlen" - mondta Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője csütörtökön.
Ukrajna támogatása nagy árat követel, de a szabadság "megfizethetetlen" - mondta Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság vezetője csütörtökön.
A G7-országok az orosz olaj árának korlátozásán dolgoznak, reményeik szerint ezzel végre megtörhetik az orosz gazdaság ellenállóképességét a nyugati szankciókkal szemben. A korlátozás célja, hogy megpróbálja csökkenteni Oroszország energiahordozók exportjából származó rekordbevételeit, amelyekből Vlagyimir Putyin az ukrajnai háborúját finanszírozhatja. Az ársapka azonban olyan országokat is súlyos döntés elé állít, akiket eddig a konfliktus földrajzi távolsága semlegességre késztetett.
A Rosznyeft orosz olajipari vállalat csütörtökön 13 százalékos nettó profitnövekedésről számolt be az első félévből, amihez a vállalat szerint hozzájárult a szigorú költségkontroll - írja a Reuters.
Elsöprő többséggel fogadta el az Európai Parlament (EP) Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő azon jelentését, amely kimondja, hogy Magyarország nem tekinthető teljes értékű demokráciának. A jelentés elfogadásával az EP a Bizottságra és a Tanácsra is nyomást kíván gyakorolni, hogy lépjen fel határozottabban a Magyarországon zajló tendenciákkal szemben.
Az USA és az EU fokozza a nyomást Törökországra, hogy lépjen fel az orosz szankciók kijátszása ellen, mivel aggályos, hogy az ország bankszektora potenciális kiskaput jelent Oroszország számára, számol be róla a Financial Times.
Olyan bizalmi válság van kialakulóban Oroszországban a Kremllel szemben, amely nem csupán Vlagyimir Putyin hatalmi helyzetét teszi bizonytalanná, hanem akár az Orosz Föderáció végét is jelentheti – véli Ben Hodges, nyugalmazott amerikai tábornok, aki a Telegraph hasábjain osztotta meg gondolatait.
Minden eddig megjelent információnál is sokkal több EU-pénz blokkolására tehet javaslatot Magyarország kapcsán az Európai Bizottság a vasárnapi döntéskor – jelezte két névtelen forrás a Reutersnek a testület háza tájáról. A hírre a forint újabb ütést kapott a délutáni kereskedésben.
Nem elégedett az Európai Bizottság a magyar kormány által eddig felajánlott Integritás Hatóság és Korrupcióellenes Munkacsoport függetlenségi kereteivel, valamint a közbeszerzési szabályok szigorával, ezért vasárnap este tovább lépteti a szankciós szakaszba a jogállamisági eljárást és a 2021-2027-es felzárkóztatási pénzek mintegy 30-40%-ának megvonását javasolhatja a tagállamokat tömörítő Tanácsnak, amely karácsonyig még adhat időt a pénzvesztés elkerülésére – rajzolódik ki a napi.hu brüsszeli információk alapján írt cikkéből.
A Kreml szóvivője nemrég az általánosan véltnél kisebb jelentőségűnek tulajdonította a kieső európai gázeladások hatását az orosz gazdaságra, mondván, hogy más országok is hajlandóak orosz energiát vásárolni.
A brit védelmi minisztérium szerda reggel is közzétette hírszerzési jelentését az ukrajnai háború alakulásáról.
Minden lehetséges eszközzel és formában támogatni kell Ukrajnát, és még több szankciót kell kivetni Oroszországra - jelentette ki Sanna Marin finn kormányfő Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén kedden.
Az orosz-ukrán háborúnak köszönhetően energiaválság alakult ki a világban, a fogyasztók világszerte igyekeznek minél nagyobb mértékben a fölgáz alternatíváira támaszkodni, számos egyéb tényezővel karöltve ez egyfajta tökéletes vihart alakíthat ki az európai dízelpiacon. A sosem látott aszályhelyzet, a rekordalacsony tartalékok, a kínai dízelexport visszaesése, az amerikai finomítók karbantartásai és a rövidesen életbe lépő orosz importtilalom egyes elemzők szerint valószínűvé teszik a dízelpiac összeomlását. Adódik a kérdés, hogy ebben a szélsőséges helyzetben honnan jöhet a megoldás, ki pótolhatja érdemben az Oroszország felől kieső importot és mentheti meg az öreg kontinenst a dízelpiaci összeomlástól? Elemzésünkben többek között ennek a kérdésnek járunk utána.
A Kreml hétfőn kijelentette, hogy nem tudja megjósolni, hogy milyen következményekkel jár az orosz gáz Európába történő szállítására az ukrán Naftogaz által kezdeményezett új választottbírósági eljárás - írta meg a Reuters.
Az 5100 milliárd forintnyi programblokkolással és a közérdekű vagyonkezelő alapítványoknak megtiltandó EU-forrásokkal kapcsolatos kemény brüsszeli fenyegetések után mozgásba lendültek Budapesten a dolgok, hiszen több, mint száz javaslatot küldött ki a magyar kormány az Európai Bizottságnak és ezek után „hirtelen olvadás következhet be Budapest és Brüsszel között a korábban hűvös jogállami vitában” – írja vasárnap esti cikkében a német Der Spiegel. Ennek egyik jeleként az Európai Bizottságtól olyan választ kapott a lap, hogy bár "Nem állítjuk le az eljárást, de mi sem ragaszkodunk a kiindulási helyzetünkhöz”. Közben az Európai Parlament felől továbbra is adott a nyomás, hogy ne kössön rossz kompromisszumot Ursula von der Leyen Orbán Viktor kormányfővel, mert egy ilyen a bizottsági elnökasszony újraválasztásának is keresztbe tehet.
Joko Widodo indonéz elnök fontolgatja, hogy csatlakozik Indiához és Kínához, és orosz olajat vásárol, hogy ellensúlyozza az emelkedő energiaköltségek növekvő nyomását - írta meg a Reuters.
Át kell gondolni az Oroszország elleni szankciós politikát - mondta Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója szombaton a Somogy megyei Kötcsén, a Polgári Magyarországért Alapítvány Polgári Piknik elnevezésű rendezvényének helyet adó Dobozy-kúria előtt újságíróknak. Orbán Balázs jelezte: Orbán Viktor miniszterelnök idei előadását az orosz-ukrán háború és annak Európára gyakorolt hatása fogja meghatározni.
Németország és Európa felkészült arra, hogy átvészelje a következményeket, ha Oroszország úgy dönt, hogy teljesen leállítja a gázszállításokat - mondta Olaf Scholz kancellár szombaton egy nyilatkozatban.
A második negyedévben az orosz gazdaság bruttó hazai kibocsátása (GDP) 4,1 százalékkal csökkent éves összevetésben, de 0,6 százalékkal emelkedett az első negyedévhez viszonyítva. Az orosz statisztikai hivatal pénteki közlése szerint a kibocsátás értéke 69,3 ezer milliárd rubel (1,14 ezer milliárd dollár) volt az első fél évben, amely 0,4 százalékos visszaesés az előző év azonos időszakához képest.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség arról számolt be, hogy Irán továbbra is elzárkózik a kritikus vizsgálatok elől, miközben fokozza urándúsítását. A tárgyalások megrekedése komoly kihatással lehet a teheráni atomalkura - írta meg a Bloomberg.
Volt idő, amikor Nyugat-Európa volt az orosz turisták kedvenc desztinációja, de az EU által bevezetett beutazási szigorítások miatt az oroszok is kénytelenek voltak más úti célokat választani – számol be a hírről a CNBC.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?