Irán elutasítja az ország ellen elrendelt büntetőintézkedések fokozatos feloldását - jelentette szombaton a Press TV angol nyelvű iráni hírtelevízió a teheráni külügyminisztérium által közzétett állásfoglalást idézve.
Az Egyesült Államok esetleges visszatéréséről tanácskoztak a 2015-ös atomalkut aláíró Kína, Oroszország, Németország, Franciaország és Nagy-Britannia képviselői Iránnal egy virtuális konferencia keretében pénteken. A felek megegyeztek, hogy kedden Bécsben folytatják a megbeszéléseket - mondta el egy iráni külügyi szóvivő. Az értesülést európai források is megerősítették.
Gazdasági szankciókat jelentett be hétfőn Joe Biden amerikai elnök kormányzata a mianmari vezetéssel szemben, válaszul a demokráciapárti tüntetőkkel szembeni, halálos áldozatokat követelő fellépésre.
Elfogadhatatlan az erőszak fokozódása Mianmarban, a súlyos emberi jogi jogsértések elkövetőitől számon kell kérni szégyentelen cselekedeteiket - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője a mianmari puccs ellen tiltakozókkal szemben a hétvégén alkalmazott katonai erőszakra reagálva.
Az Egyesült Államok és más nyugati országok pszichológiai hadviselést folytatnak Vlagyimir Putyin orosz elnök aláaknázása céljából – mondta Andrej Ilnyicki, az orosz védelmi minisztérium tanácsadója a Reuters beszámolója szerint.
Az Európai Unió és Kína közötti feszültség éleződése már a két fél között nemrég megkötött beruházási megállapodást is megfúrhatja, miután az Európai Unió hétfőn szankciókat vetett ki 4 kínai tisztviselőre és egy intézményre a Hszincsiang tartományban elő kisebbségekkel szembeni elnyomó bánásmódért, a kínaiak pedig hasonló válaszlépésekkel éltek - írja a CNBC.
Az Európai Unió hétfőn elfogadott, az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni elnyomó bánásmódért felelős magas rangú kínai hivatalnokokkal szemben bevezetett szankcióira adott kínai válaszintézkedések, amelyek szerint Peking uniós diplomatákat és intézményeket sújt megszorító intézkedésekkel, sajnálatosak és elfogadhatatlanok - jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) összesen 4,5 millió forintos közigazgatási bírságot szabott ki négy emberre a március 15-ei jogellenes demonstrációk szervezése, illetve megtartása miatt - közölték a rendőrség honlapján pénteken.
Miután perrel fenyegeti a főnökét az Európai Parlament, Vera Jourová hangos figyelmeztető lövésnek is beillő üzenetet küldött Magyarország és Lengyelország felé pénteken a jogállamiság és az EU-pénzek témájában. A Bloomberg-interjúban megfogalmazott üzenet lényege az, hogy akár már ősztől elindulhat az EU-pénzek blokkolását/vágását célzó jogállamisági eljárás a két ország ellen, ha fogást talál a Bizottság a két tagállam igazságszolgáltatási és közbeszerzési rendszerén és nem utólag, a pénzek brüsszeli kifizetésénél lenne a szankció, hanem már előzetes jelleggel. Így akár már idén "eredményt" tudna felmutatni a Bizottság a Parlament felé, éppen a magyarországi parlamenti választások előtti hónapokban.
Ellenlépésekre kell számítania az Európai Uniónak (EU), ha szankciókat vezet be kínai tisztségviselők ellen a muszlim vallású ujgur kisebbséggel szembeni bánásmód miatt - írta vezércikkében a China Daily című kínai pártlap szerdán este.
Az Európai Unió tagállamai megállapodtak abban, hogy szankciókat vezetnek be kínai tisztségviselők ellen a pekingi vezetésnek az ujgur muszlim kisebbséggel szembeni elnyomó bánásmódja miatt - közölték szerdán Brüsszelben uniós források azt követően, hogy a tagországok kormányait képviselő diplomaták megvitatták a témát.
Keményen kritizálta az Egyesült Arab Emírségek külügyminisztere az Egyesült Államokat, amiért szerinte a szír kormányra kirótt szankciók gátolják a békefolyamatot Szíriában – írja az Al-Jazeera.
Irán üzembe állította IR-2m típusú, új generációs centrifugákból álló harmadik urándúsító kaszkádját is a natanzi földalatti atomlétesítményben - áll a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) által a tagállamoknak hétfőn megküldött jelentésében.
Nem csak az okostelefonok piacán, de a cég számára kiemelten fontos hálózati eszközök piacán is teret veszített a Huawei tavaly a nyugati riválisokkal szemben Kínán kívül egy friss iparági elemzés szerint, ami azt jelzi, hogy az amerikai szankciók és a kínai vállalat elleni hadjárat kezdi éreztetni hatásait.
1 milliárd dollárt próbált meg kiutalni magának a New York-i Fednél vezetett számlájáról a mianmari hadsereg a február 1-jei katonai puccs után, de az Egyesült Államok befagyasztotta a pénzt – értesült bennfentes források alapján a Reuters.
Újabb szankciókat jelentett be Washington a mianmari junta ellen csütörtökön, a büntetőintézkedéseket a katonai hatalomátvétel ellen tüntető civilek elleni erőszakos fellépéssel indokolta.
Moszkva reméli, hogy Washington nemcsak a szavak szintjén, de a gyakorlatban sem fog mások belügyeibe beavatkozni - jelentette ki csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő.
Moszkva "ellenséges oroszellenes kirohanásnak" nevezte kedden a Washington által a Navalnij-ügyben bejelentett szankciókat, és felszólította az Egyesült Államokat, hogy "ne játsszon a tűzzel".
Bár az amerikai külpolitikát általában egyfajta folytonosság jellemzi, Irán kérdésében a korábbi és a jelenlegi adminisztrációk között kifejezett nagy váltások követik egymást. Az Obama-kormányzat „kinyújtott kéz” politikáját Donald Trump „maximális nyomás” politikája váltotta. Majd a 2021 elején hivatalba lépő Joe Biden visszalépne az iráni nukleáris megállapodásba. Az elemzés az iráni nukleáris megállapodás lehetőségeit, bel- és külpolitikai, valamint regionális vonatkozásait veszi számba.