részvénypiac

Itt van, kik voltak a tőzsde legjobbjai 2023-ban

Itt van, kik voltak a tőzsde legjobbjai 2023-ban

Idén is megrendezésre került a BÉT Legek díjátadó, amely során elismerésben részesültek a tőkepiac elmúlt évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó szereplői. A gálán többek között Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Virág Barnabás, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója is beszédet mondott.

Újabb rekordévet zárt az AutoWallis

Újabb rekordévet zárt az AutoWallis

2023-ban is rekord árbevételt és nyereséget ért el az AutoWallis Csoport. A tavalyi növekedést is akvizíciók támogatták az organikus bővülés mellett, így a már döntően régiós jelenlétű vállalat 366 milliárd forintos árbevételt és 20 milliárd forintos EBITDA-t ért el, az egy részvényre jutó nyeresége pedig 21 forint fölé emelkedett.

Bőséges osztalékfizetés jöhet a Duna House-nál

Bőséges osztalékfizetés jöhet a Duna House-nál

Nem alakult jól a tavalyi év vége a Duna House számára, az árbevétel szempontjából legjelentősebbnek számító olasz tevékenység kapcsán értékvesztés és céltartalékolás történt, így az olasz operáció EBITDA-ja gyakorlatilag eltűnt, ami a csoportszintű eredményekre is rányomta a bélyegét. Jó hír azonban, hogy az éves eredményen felül további tételeket is kifizet osztalékként a cég a részvényeseknek, akik így 131 forintos részvényenkénti osztalékra számíthatnak. Ez 18,7 százalékos osztalékhozamot jelent a szerdai záróár alapján.

Nagyot vert Európára ma a magyar tőzsde

Nagyot vert Európára ma a magyar tőzsde

Mérsékelt elmozdulások mellett inkább a negatív tartományban mozogtak ma vezető európi részvényindexek, ehhez képest a magyar piac jelentősen felülteljesítő volt. 

Az irányt keresi a magyar tőzsde

Az irányt keresi a magyar tőzsde

Iránykereséssel indult a mai kereskedés a magyar tőzsdén, a blue chipek vegyesen teljesítenek a nyitás után.

Nagyot esett a Mol

Nagyot esett a Mol

Elsősorban a Mol rossz teljesítményének köszönhetően 0,8 százalékos esésben zárta a mai napot a magyar tőzsde, de az OTP is közel 1 százalékkal lejjebb került ma.

Vissza 1995-be: az időgép megmondhatja, mi fog most történni a piacokon!

Vissza 1995-be: az időgép megmondhatja, mi fog most történni a piacokon!

Jelenleg a befektetők a puha landolás (soft landing) forgatókönyvet árazzák Amerikában, amikor az infláció recesszió nélkül marad kordában. Ez viszonylag ritka: legtökéletesebb formájában 1995-ben valósult meg Amerikában, és az akkori jegybankelnököt Alan Greenspant a „halhatatlanok”, de legalábbis a „legendák”  közé emelte. Az akkori és a mai helyzet között több hasonlóság is látszik, így érdemes - persze kitérve a különbségekre is – párhuzamot vonni és megvizsgálni, hogy az egyes eszközosztályok akkor hogyan teljesítettek, és mi lehet ebből releváns a jelenre nézve is.

Emelkedik a Tesla, esik a Google anyacége

Emelkedik a Tesla, esik a Google anyacége

Minimális elmozdulások látszanak az amerikai tőzsdéken a nyitás után, a Dow Jones 0,2 százalékos pluszban áll, a S&P 500 és a Nasdaq is stagnál.

Nincs meg az irány a tőzsdén

Nincs meg az irány a tőzsdén

A hazai blue chipek közül továbbra is a Mayar Telekom a legrosszabbul teljesítő részvény.

A Magyar Telekom volt a nap sztárja a magyar tőzsdén

A Magyar Telekom volt a nap sztárja a magyar tőzsdén

A BUX index a tegnapi záróértékétől csak néhány pontra zárt, azonban a blue chipek között kiemelkedően jól teljesített a Magyar Telekom, miután a vállalat erős negyedéves számokat közölt és az osztalékkal, valamint a részvény visszavásárlásokkal kapcsolatban is jó híreket hozott a befektetőknek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.