Folytatódik a Tesla őrület, rekord közelben a részvény
Emelkedik a Tesla árfolyama pénteken a nyitás előtti kereskedésben, miután két elemzőház is frissített az ajánlását a cégre. A mai emelkedéssel a Tesla megdöntheti a korábbi zárócsúcsát.
Emelkedik a Tesla árfolyama pénteken a nyitás előtti kereskedésben, miután két elemzőház is frissített az ajánlását a cégre. A mai emelkedéssel a Tesla megdöntheti a korábbi zárócsúcsát.
A Volkswagen konszern júliusban már csaknem annyi járművet szállított értékesítőinek, mint egy éve, ez világszerte 885,7 ezer járművet jelentett, csak 0,2 százalékkal kevesebbet, mint tavaly júniusban - derült ki a cég pénteken kiadott tájékoztatásából.
Nem változtatott a Graphisoft Park-célárán a tegnap esti negyedéves gyorsjelentést követően a Wood és továbbra is tartásra ajánlja a részvényeket – derül ki a friss elemzéséből.
Az első negyedévben még relatíve jól teljesítettek a tőzsdén jegyzett hazai nagyvállalatok, hiszen a koronavírus-járvány és a korlátozó intézkedések negatív hatásai lényegében március utolsó heteiben jelentkeztek, a második negyedévben azonban már lényegesen nehezebb iparági környezettel szembesültek a vállalatok, ez pedig több esetben az eredményükön is meglátszott. Hogy mennyire fontos téma most a járvány, jól mutatja, hogy a négy blue chip, az OTP, a Mol, a Richter és a Magyar Telekom első féléves beszámolójában közel 140-szer szerepel a koronavírus, a járvány vagy a Covid kifejezés, az üzleti folyamatok alakulásának nagy részét az epidémiával magyarázták a cégek, amelyek nagyon eltérő pályát futottak be az év első hat hónapjában. Miközben a Richter még a válság egyik nyertesének is mondható, a gyógyszercég bevételei és profitja is emelkedett, a Mol eredménye jelentősen csökkent, a vállalat masszívan veszteséges lett. Az OTP bevételein és hitelportfóliójának minőségén már kezd látszani a válság hatása, profitját alaposan megütötte a magas céltartalékolás, a Magyar Telekom operációja pedig eddig relatíve rezisztensnek mondható, a fontosabb eredménysorokon nem látszik érdemi romlás. Megnéztük, hogyan teljesítettek a magyar blue chipek az első félévben.
Tegnap a magyar tőzsde legjobb teljesítményt mutató részvénye volt az Opus, ma azonban jelentősebb esést szenvedett el a papír. A friss esemény a céggel kapcsolatban, hogy ma tartották a 25 százalékban az Opus által tulajdonolt CIG Pannónia közgyűlését, ahol egyébként az Opus szempontjából az ideális forgatókönyv valósult meg.
Tegnap tette közzé legfrissebb számait a Graphisoft Park, ezzel kapcsolatban beszéltünk a vállalat igazgatótanácsának elnökével, Bojár Gáborral, akivel a vártnál jobb eredményről, a home office jövőjéről, a Park részvényárfolyamának alakulásáról, Bojár politikai megnyilatkozásairól és a tavaly felvett hitel fel nem használt részének felhasználásáról is beszéltünk.
Új 5 százalék feletti tulajdonosa van a Richternek – tette közzé a társaság a BÉT-en.
Óriási rali indult a Next Digital részvényiben, miután Jimmy Lai demokrácia párti média mogult letartóztatták a hongkongi nemzetbiztonsági törvény értelmében. A részvényárfolyam nagyot emelkedett, miután a kisbefektetők támogatásukat akarták kifejezni, ennek viszont megvannak a maga veszélyei, Lai pedig figyelmeztette a befektetőket, hogy hagyják abba a részvények vásárlását, ez viszont csak olaj volt tűzre.
Szombattól 14 napos karanténba kell vonulniuk azoknak, akik Franciaországból Nagy-Britanniába érkeznek, ráadásul a britek több országot is a karantén-listájukra tettek, köztük Hollandiát és Máltát is. A hírre nagyot esett a légitársaságok, utazásszervezők, hotelláncok, reptérüzemeltetők árfolyama.
Az MNB negyvenmillió forint bírságot szabott ki egy magánszemélyre a piaci manipulációt tiltó rendelkezések megsértéséért. A Set Group stratégiai igazgatója vételi ügyleteivel mesterségesen állította be a SET részvény záróárát, arról így manipulatív jelzést adva a tőkepiaci szereplőknek.
Tegnap is tovább vásárolta részvényeit az OTP, 45 ezer darabot vett a bank, idén már 65,7 milliárd forintot költött részvényvásárlásra.
Mínuszba fordultak az irányadó európai indexek a csütörtöki kereskedésben, a BUX sem lógott ki a sorból, kismértékű csökkenéssel zárt a hazai index. Az Egyesült Államokból érkezett egy vártnál jobb munkaerőpiaci adat, ez adott némi lendületet délután az amerikai tőzsdéknek, a kereskedés vége felé közeledve azonban mínuszban fordultak az indexek és úgy tűnik, hogy az S&P 500 indexnek sem jön össze a csúcsdöntés.
A Wizz Air új bázist nyit a Doncaster Sheffield repülőtéren, amely London-Luton mellett a Wizz Air UK, a csoport Egyesült Királyságban bejegyzett légitársaságának második bázisa lesz.
A vártnál kisebb mértékben érintette a koronavírus-járvány első hulláma a Graphisoft Parkot, a cég bevétele és működési eredménye is emelkedett a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. A menedzsment felfelé módosította a 2020-as és 2021-es várakozásait, ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy még mindig nagy a bizonytalanság az idei és a jövő évvel kapcsolatban.
A Deutsche Börse engedett a nyomásnak, és a piaci szereplőkkel folytatott egyeztetéseket követően úgy döntött, hogy nem a szokásos indexfelülvizsgálat keretében, hanem már korábban megvonja az DAX indextagságot a csődvédelembe menekült német botránycégtől, a Wirecardtól.
Megemelte a Richter célárát a Jefferies, az új célár 13 százalékkal van magasabb, mint a jelenlegi árfolyam.
Mol részvényeket szereztek a javadalmazási politika részeként a vállalat felsővezetői. Egy másik közleményben a Mol arról tájékoztatott, hogy az MRP szervezetrészvényeket ruházott át a Molra.
Lemaradtak a jobb hozamokról a kínai befektetők, többségük inkább passzívan kezelt alapokba fektetett, holott aktív társaik több mint 85%-a 12 hónapos és 3 éves időtávon is felülteljesítést ért el – írja a Financial Times.
Tegnap 45 ezer darab részvényt vett az OTP, ezzel már több mint 65 milliárd forintért vásárolt részvényeket idén a társaság.
Ázsiában a tőzsdék többsége lejjebb került szerdán, miután az újabb körös amerikai fiskális csomaggal kapcsolatban továbbra sincs lényegi előrelépés, és az USA-Kína közti feszültség is rányomta a bélyegét a hangulatra. Az európai tőzsdék emelkedtek, a magyar tőzsde 1,2 százalékos pluszban zárt. A tengerentúli tőzsdék felpattantak a szerdai nyitásban és végig tartották magabiztos előnyüket, olyannyira, hogy az S&P 500 közel került a februárban felállított történelmi csúcsához.
Össztüzet zúdított a szlovák politikai felsővezetés az ukránokra.
Orosz tankok ellen készülődnek.
Csak találgatja egyelőre a rendőrség, hogy történhetett.
Ugyanakkor Donald Trump is hibás jelölt.
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?
És mi az a Trump-trade?