A Magyar Telekom részvénye idén nem teljesít jól, értékének már közel ötödét elveszítette (ebben már a júniusban fizetett részvényenként 20 forintos osztalék hatása is benne van), miközben a vállalat működése relatíve rezisztens, az idei első félévben csak mérsékelten csökkent a vállalat bevétele és EBITDA-ja. Az elmúlt napok árfolyamesésével izgalmas szintre esett a kurzus, megnéztük, hol érdemes beszállni.
Megerősítette vételi ajánlását és 885 forintos célárát a Masterplast részvényeire az MKB elemzője a társaság héten publikált féléves gyorsjelentését követően. A működési folyamatok kedvezően alakulnak, részben a koronavírus-járvány alatt hozott intézkedéseknek köszönhetően, ennek eredményeként pedig egy esetleges második hullám is csak mérsékelt, átmeneti visszaesést hozhat a cégcsoportnál - indokolja az ajánlását az elemző.
Idén több mint 400 százalékot emelkedett már a Tesla árfolyama, az előrejelzők pedig kapkodják a levegőt, hogy lépést tudjanak tartani és sorra emelik a célárfolyamokat. Azért természetesen szép számmal akadnak még pesszimisták is.
Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne számolnánk be az OTP saját részvény vásárlásáról. A tegnapi nap sem volt kivétel, a bank ismét 70 000 részvényt vásárolt.
Technikai elemzés? Részvénykiválasztás? Befektetések időzítése? A tőzsdék világával ismerkedő fiatal befektetők számára teljesen egyértelmű, hogy az előbbi kérdésekre már nem a nagy elemzőházaktól, évtizedek óta a szakmában dolgozó elemzőktől vagy világszerte ismert guruktól várják a választ, hanem például TikTok-influenszerektől, akik elképesztő magabiztossággal osztják meg a véleményüket. A sokszor még éppen tanulmányaikat folytató celebek válaszolják meg a legnépszerűbb részvényekben a Robinhoodon pörgő fiatal befektetők legégetőbb kérdéseit.
Jó volt ma a hangulat Európa tőzsdéin, az erősödés egészen a zárásig kitartott, így a DAX értéke közel 1 százalékot emelkedett. A magyar piacon kiemelkedősen jól teljesített szerdán a Richter, amely új csúcson zárt. Amerikában is a vevők diktáltak, az S&P 500 és a Nasdaq új csúcson járt. Utóbbiban az is fontos szerepet játszott, hogy a piaci szereplők várakozása szerint Jerom Powel Fed-elnök holnapi beszédében megerősíti a laza monetáris politika fenntartását. Továbbá egyedi vállalati sztorik is segítették az erősödést.
A Bloomberg elemzői megvizsgálták a koronavírus keretében megítélt kisvállalati támogatásokat és egészen elképesztő mértékű csalásokra bukkantak. A csalóknak átutalt összegek meghaladhatják az 1 milliárd dollárt is. Az átutalásokat küldő kormányzati hivatal hárítja a felelősséget és a nagy nyomásra hivatkozik, hogy minél gyorsabban utalják ki a pénzt a rászoruló válallkozásoknak.
Donald Trump augusztus hatodikán jelentette be a WeChat tiltását. Bár jogában állt, ezzel precedenst teremtve az amerikai cégeknek is megtiltotta a használatot. Jogilag az Amerikában élő magánszemélyeken kívül, a Kínában élő és tartózkodó amerikai magánszemélyek sem használhatják, nem beszélve arról, hogy a tiltás a cégek számára nem csak az USA-ban, hanem a belső kínai piacokon is él. Ez az amerikai multinacionális cégekre negatív következményekkel járhat, bevételkiesést szenvedhetnek el.
Nem sokan látták előre azt a ralit, ami március óta tart a tőzsdéken, sokan le is maradtak a jó beszállókról, ezek után arra a kérdésre, hogy mibe érdemes most fektetni többféle válasz is adható. Cikksorozatunk első részében nagy lemaradókat mutattunk be, a második részben a ralit vezető sztárcégek részvényeit, most pedig azokat a papírokat, amelyekbe a magas osztalékhozam miatt van fantázia. A listánkon szereplő európai cégek között több szektor vállalatai is szerepelnek, van például olajipari, pénzügyi, dohányipari és ingatlanpiaci részvény is. Az amerikai részvényekről szóló listát két iparág, az olajipari és az inatlanpiaci vállalatok dominálják.
A demokrácia intézményének védelme és biztosítása a közösségi médiában sosem volt még ilyen nehéz feladat, mint amilyen most, az amerikai elnökválasztás előtt és után lesz.
Komolyabb átalakításokat hajtott végre menedzsment szinten a Saudi Aramco a magasabb jövőbeli profitabilitás elérése érdekében. A vállalat ugyanis nehéz helyzetbe került az olajárak esése és az OPEC+ keretében kötött kitermelési korlátozás következtében, mivel korábban jelentős mértékű osztalék kifizetésére tett ígéretet a részvényesek felé.
Közzétette legfrissebb számait a Salesforce.com kedden az amerikai piaczárás után, a cég részvényeinek árfolyama pedig kilőtt a zárás utáni kereskedésben, miután a cégnek sikerült alaposan meglepnie az elemzőket, hiszen rekord árbevételt, és profitot ért el a társaság a negyedévben.
A NIO árfolyama közel 20% százalékot emelkedett a tegnap, a befektetők fantáziáját egy felminősítés mozgatta meg, a lanyhuló részvénypiaci hangulat ellenére napon belül egyenletesen emelkedett az árfolyam, amivel új történelmi csúcson zárt.
Hetek óta csökkenő trendben halad az OTP árfolyama, az elmúlt napokban pedig begyorsult az esés, ma reggel már 1,7 százalék mínuszban is állt az árfolyam. Az OTP egyébként nem lóg ki a sorból, a régiós bankok grafikonjai nagyon hasonlóan festenek a magyar bankéhoz. Megnéztük, hol húzódik a következő fontos technikai szint, ha folytatódik az esés.
Tegnap ismét vásárolt az OTP saját részvényeiből, ezúttal a tegnapelőtti naphoz hasonlóan 70 ezer darabot vett, ezzel idén már 69,2 milliárd forintot költött a bank erre a célra.
Miután az amerikai tőzsdék ismét rekord magasságokba emelkedtek, kihívást jelenhet a befektetők számára, hogy megtalálják azokat a részvényeket, amelyek előtt van még tér a további ralizáshoz. A kulcs most abban lehet, hogy a befektetőknek olyan cégek részvényeit kell megtalálniuk, amelyek jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek a bővülő piacokon. A CNBC által összegyűjtött részvényekre pontosan illenek a fenti kritériumok, sőt ezeket a papírokat a Wall Street azon elemzői ajánlják, akik bizonyítottan a legjobbak közé tartoznak. A TipRanks nevű portál azt a cél szolgálja, hogy összegyűjtse a Wall Street legeredményesebb elemzőit, így a befektetők láthatják azt, hogy az általában helyes becsléseket adó szakemberek hogyan gondolkodnak az adott részvényről. Ezek az elemzők rendelkeznek a legmagasabb sikerrátával, és átlagos megtérüléssel egy éves bázison mérve – figyelembe véve azt is, hogy hány darab ajánlást adott ki az adott szakember.