Veszélyes időszak jön a tőzsdéken, véget érhet az őrült rali
Ha hihetünk a történelemnek, 2020 szeptembere teljesen más lesz a befektetők számára, mint a forró nyári hónapok tőzsdei ralizása – és nem a jó értelemben.
Ha hihetünk a történelemnek, 2020 szeptembere teljesen más lesz a befektetők számára, mint a forró nyári hónapok tőzsdei ralizása – és nem a jó értelemben.
A techóriás idén is hasonló eladásokkal tervezhet, mint a korábbi években a legfrissebb adatok alapján. A vállalat arra kérte beszállítóit, hogy legalább 75 millió 5G iPhone készülékhez gyártsanak le komponenseket számára az év hátralévő részére.
Már korábban is látni lehetett, hogy a koronavírus-válság és a karantén egyik legnagyobb nyertese a Zoom lesz, ezt pedig most alá is támasztotta a videokonferenciás cég, hiszen nagyon erős negyedéves számokat publikált.
A Tesla egy videót tett közzé, amelyben a sanghaji gyár működését mutatják be. A gyárban új gyártósort állítottak termelésbe, szoros összefüggésben azzal a céllal, hogy a termelést első körben 150 000, majd 250 000 autóra emeljék.
Jelentősen nőtt az Alteo bevétele az idei első félévben, ami részben organikus bővülésnek tudható be, de az elmúlt hónapokban végrehajtott beruházások és akvizíciók hatása is látszik a vállalat idei számaiban. A kötségek a bevételeknél kisebb mértékben emelkedtek, így a társaság működési eredménye jelentősen nőtt, az adózott eredmény pedig több mint megduplázódott, ami nagyrészt átértékelési hatásnak tudható be.
A Tesla tegnapi részvényfelaprózását követő árfolyamemelkedés tegnap a világ harmadik leggazdagabb emberévé tette Elon Muskot – írja a Bloomberg.
Szeptember 22-én 10 órakor tartja rendkívüli közgyűlését a DM-KER. Az eseményen a részvényesek többek között részvény- és kötvénykibocsátásról is döntenek.
A Waberer's lezárta 36 leányvállalatának (OMU) egy jogi személyben történő egyesülését.
A mai nap az Ázsiában beérkezett gazdasági adatok okot adhattak az optimizmusra, így jó volt a hangulat a tőzsdéken a délelőtt folyamán. Délutánra alábbhagyott a lendület, az indexek odalaznak. Az európai piacok zárására enyhe emelkedést láttunk, a BUX az OTP esése mellett minimális pluszban zárt.
Alacsonyabb áron lehet hozzájutni mától az Apple és a Tesla papírjaihoz, érvénybe lép a részvényfelaprózás. Egy Apple részvény ára a korábbihoz képest negyedére, míg egy Tesla részvény ára az ötödére csökkent. Az Apple 2, míg a Tesla papírja 5 százalékos emelkedést produkált eddig, a felaprózás utáni első kereskedési napon.
Warren Buffett befektetési guru cége, a Berkshire Hathaway vasárnap sajtóközleményben jelentette be, hogy 5 nagy japán vállalatban is 5 százalék feletti tulajdonrészt szerzett, ráadásul elkötelezettek a pozíciók hosszú távú megtartásában, mivel az érintett vállalatok hosszú távon is értéket tudnak teremteni. Az öt cég a Mitsubishi, a Mitsui, a Itochu, a Marebuni és a Sumitomo.
Kölcsönszerződést kötött a BIF és a Takarékbank, a pénzintézet összesen 13,98 milliárd forint erejéig nyújt kölcsönöket az ingatlanvállalat részére.
A NIO közel 90 millió részvényt értékesít darabonként 17 dolláros áron, a papírok iránti érdeklődést jól mutatja, hogy az eredeti terv szerint 75 millió részvényt terveztek eladni. A bejelentést követően nagyot esett a részvények árfolyama.
Kötvényt bocsát ki a Duna House az NKP keretében, a mai aukció jelentős túljegyzéssel zárult.
A Bank of America elemzői vizsgálták meg a jelenlegi piaci trendeket és kínálnak magyarázatot arra, hogy miért is annyira népszerűek most a növekedési részvények az értékalapúakkal, a nagyvállalatok a kicsikkel és az USA a világ többi részével szemben. A válasz röviden az, hogy az alacsony hozamok világában nem nagyon van jobb alternatíva most.
Az S&P Dow Jones Indices múlt héten bejelentette, hogy jelentős változás jön az amerikai blue chipeket tömörítő Dow Jones részvényindexnél, ebben az évtizedben másodszor, az évezredben pedig harmadik alkalommal kerül ki három komponens az indexből, és kerül azok helyére három másik részvény. A 30 részvényt tömörítő indexben a mai naptól a felhőalapú szoftvercég, a Salesforce az olajipari óriás Exxon Mobilt fogja váltani, a biotech gyógyszergyártó Amgen a szintén gyógyszeriparban tevékenykedő Pfizer helyére érkezik, a szoftver- és ipari konglomerátum Honeywell pedig a Raytheon Technologiest váltja.
Mérsékelten emelkedtek a bevételek, az adózott eredmény pedig jelentősen bővült a BIF-nél az első féléves számok alapján. A koronavírus hatása egyelőre mérsékelten látszik, többek között a parkolásidíj-bevételeknél látható.
A kedvezőtlen működési környezet ellenére az AutoWallis bevétele nagyjából stagnált az idei első félévben, azonban a koronavírus negatív hatásai miatt veszteséges lett a vállalat, az eredmény visszaesésének elsődleges oka a koronavírus okozta repülőtéri forgalom teljes leállása miatt visszaesett autóipari szolgáltatások, valamint a nemzetközi disztribúciós üzletágban a korábban legnagyobb fedezettermelő modellek (Ssangyong Korando, JLR Discovery) kifutása, és a pótlásra érkezett új modellek késedelme miatt átmenetileg visszaeső fedezettermelő képesség volt.
A múlt heti nagyobb volumenű vásárlások után sem telt el nap saját részvény tranzakció nélkül az OTP-nél, de most nem saját részvény vásárlást hajtottak végre, hanem értékesítettek.
A befektetési guru által kedvelt indikátor új csúcsra emelkedett. A „Buffett indikátor” néven is emlegetett mérőszám a GDP-t hasonlítja össze a tőzsdén kereskedett cégek összkapitalizációjával. Ez alapján egy egyszerű osztással a historikus adatok alapján megállapítható, hogy a részvénypiacok alul- vagy felülértékeltek-e.
Heves esőzések és áradások várhatók.
Hírfolyamunk az ukrajnai háborúról.
Nem tudják az ukránok stabilizálni a frontvonalat.
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.
Most nem lennénk a bérlők helyében, de valós alternatíva venni?