részvény

Nagy lendületben az OTP - Meddig tarthat a rali?

Nagy lendületben az OTP - Meddig tarthat a rali?

Napok óta nagy lendülettel emelkedik az OTP, ennek köszönhetően pedig a bank részvényei már közel 3 éves csúcson vannak, és már a korábbi történelmi csúcs is csak egy karnyújtásnyira van. Éppen ezért megnéztük, hogy mit mutat a technikai kép, valamint arra a kérdésre is választ kerestünk, hogy meddig tarthat az emelkedés.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

S&P: nyomás alá kerülhet a Commerzbank hitelbesorolása, ha létrejön a felvásárlás

S&P: nyomás alá kerülhet a Commerzbank hitelbesorolása, ha létrejön a felvásárlás

Az S&P Global hitelminősítő intézet szerint fennáll annak a kockázata, hogy a Commerzbank hitelképessége nyomás alá kerülhet, ha az olasz UniCredit bank sikerrel jár a felvásárlási kísérletében. Mindeközben a Commerzbank felügyelőbizottsága és igazgatótanácsa egyhangúlag megerősítette a bank jelenlegi függetlenségi stratégiáját – írja a Reuters.

Fontos üzletet kötött a Renault és a Nissan

Fontos üzletet kötött a Renault és a Nissan

A Nissan japán autógyártó és a francia partner Renault jelentős lépést tettek együttműködésük átalakítása felé: a csütörtökön közzétett bejelentés szerint a Nissan visszavásárolja saját részvényeinek 5%-át a Renault-tól, írta meg a Reuters.

Ellenséges felvásárlás jöhet, olasz kézbe kerülhet a Commerzbank

Ellenséges felvásárlás jöhet, olasz kézbe kerülhet a Commerzbank

Több mint 150 éves története során több alkalommal vásárolt fel pénzintézeteket, és vált maga is felvásárlási célponttá a Commerzbank. Az elmúlt napokban újra felvásárlási sztori van a második legnagyobb tőzsdén jegyzett német banknál: az UniCredit venné meg a Commerzbankot, az olasz pénzintézet már el is kezdte gyűjtögetni a részvényeket, hamarosan oda érhetnek, hogy felvásárlási ajánlatot tehetnek. A német politika forrong, de dönteni nem ők fognak, hanem az EKB, amely inkább nyitottnak tűnik az európai bankkonszolidációra. De hogyan profitálnak ebből az egészből a részvényesek? Mit kapunk a pénzünkért, mennyire olcsó a Commerzbank? És érdemes még beszállni? Ezeket néztük meg.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Magas célár jött a Richterre - Történelmi csúcsra ugrott az árfolyam

Magas célár jött a Richterre - Történelmi csúcsra ugrott az árfolyam

Az elmúlt napokban sorra döntötte a rekordokat a Richter árfolyama, ma pedig története során először 11 ezer forint fölé emelkedett. Közben érkezett egy magas célár is a gyógyszergyártó papírjaira.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Meddig emelkedhet még a Tesla?

Meddig emelkedhet még a Tesla?

Nemrég már írtunk arról, hogy a régóta várt Robotaxi bemutatás közeledtével emelkedés jöhet a Teslánál. Az emelkedés jött is, a Tesla árfolyama pedig máris két hónapos csúcson van. Megnéztük, hogy az októberi esemény közeledtével, hogy néz ki a technikai kép a Tesla esetében, valamint azzal a kérdéssel is foglalkoztunk, hogy meddig tarthat még a vállalat részvényeinek emelkedése. Lássuk!

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt

Mutatjuk, mikor kell Nvidia-részvényt venni

Mutatjuk, mikor kell Nvidia-részvényt venni

Szeptember elején még az Nvidia lefordulásáról írtunk, az elmúlt néhány hétben azonban igencsak magára talált az AI-rali zászlóshajója, miután több örömteli hír is érkezett a vállalat háza tájáról. Az összkép most nagyon kedvező az Nvidia esetében, jól néz ki a technikai kép is. Utóbbi alapján ráadásul most nagy elmozdulás jöhet, várakozásaink szerint felfelé. Adódik a kérdés: érdemes most beszállni?
Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt

Befektetői napot tartott az AutoWallis

Befektetői napot tartott az AutoWallis

Megtartotta befektetői napját az AutoWallis, amely során a 2024. első félévi számok mellett a vállalat ismét értékelte a legújabb iparági trendeket. A májusban bemutatott új stratégia nem változott, továbbra is jelentős növekedést tervez a cég annak ellenére, hogy az iparági környezet turbulenssé vált. Az eseményen mindezek mellett az MBH Befektetési Bank bemutatta az AutoWallisról készült friss elemzését.

Vizsgálat folyik az SAP ellen, nagyot esett az árfolyam

Vizsgálat folyik az SAP ellen, nagyot esett az árfolyam

Évek óta folyik egy vizsgálat több vállalat, köztük az SAP és a Carahsoft ellen, mivel amerikai hatóságok szerint az érintett cégek egy évtizeden keresztül összejátszhattak, és túlárazhatták termékeiket, amiket amerikai kormányzati szerveknek értékesítettek, tudta meg a Bloomberg. A hírre nagyot esett az SAP árfolyama.

Elárulta a világ legnagyobb alapkezelője, miért kell bitcoint venni

Elárulta a világ legnagyobb alapkezelője, miért kell bitcoint venni

Nagy utat járt be 2009-es indulása óta a bitcoin, az ominózus pizzavásárlás után több mint egy évtizeddel ott tartunk, hogy a világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock arról ír elemzést, hogy miért érdemes bitcoinba fektetni. A cég elemzőinek érvelése szerint a bitcoin árfolyamát a hagyományos eszközökhoz képest más tényezők mozgatják, sőt, hosszú távon valójában alacsony a korrelációs kapcsolata a részvényekkel és más kockázatos eszközökkel. Éppen ezért a hagyományos portfóliókban is lehet helye megfelelő mennyiségben, hiszen az alapkezelő szerint még javítja is a portfóliók hatékonyságát - a túlzott pozíciómérettel viszont könnyú túllőni a célon.
Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Bejött a Gloster stratégiája, folytatódik a növekedés

Bejött a Gloster stratégiája, folytatódik a növekedés

Folytatódott a növekedés 2024 első félévében a Glosternél, amit az akvizíciókra épülő növekedési stratégia hajtott. A profit marzsok javultak, köszönhetően a cloud és a nemzetközi szoftverfejlesztési üzletágak növekedésének, a rendszeres bevételek már több mint a bevételek háromnegyedét adják, az export aránya pedig közelíti a 40 százalékot - derül ki a cég féléves jelentéséből.

Ilyen az, amikor 30 százalékos béremelést is simán elutasítanak a dolgozók

Ilyen az, amikor 30 százalékos béremelést is simán elutasítanak a dolgozók

Letette az asztalra a legújabb, a korábbihoz képest tovább javított bérjavaslatát a Boeing, a dolgozókat ez nem nagyon hatotta meg, lényegesen nagyobb béremelést szeretnének, mint amit a menedzsment ajánl.

Részvénypiaci témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Eljött a történelmi fordulat - Most kell venni ezeket a részvényeket

Eljött a történelmi fordulat - Most kell venni ezeket a részvényeket

Végre elérkezett a monetáris fordulat Amerikában, ráadásul nem is akárhogy, rögtön egy 50 bázispontos kamatvágással kezdett neki a jegybank. Ez a markáns paradigmaváltás minden bizonnyal nagy hatással lesz a befektetéseinkre, ugyanis a fordulatot követően alapvetően más ágazatok, más szektorok kerülhetnek kedvezőbb pozícióba. Érdemes tehát résen lenni, és a történelmi példákból tanulva olyan szektorok vezető vállalatainál körülnézni, amelyek többször is bizonyították már, hogy érdemes beléjük fektetni a kamatvágást követően. Elemzésünkben egy ilyen szektorral és vezető vállalataival foglalkozunk.

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Beindult a rali, elszálltak a kínai részvények

Beindult a rali, elszálltak a kínai részvények

Jelentős emelkedés látható az amerikai tőzsdén jegyzett kínai részvényekben, miután a kínai jegybank ma jelentős gazdaságélénkítő intézkedéseket jelentett be.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.