részvény

Fontos szerződést kötött Azerbajdzsánban a Mol

Fontos szerződést kötött Azerbajdzsánban a Mol

A Mol azerbajdzsáni földgázkészletek kitermelésére vonatkozó kereskedelmi megállapodásokat kötött vegyesvállalati partnereivel. A SOCAR és a BP – amely a projekt operátora – után a Mol a harmadik legnagyobb tulajdonos az azerbajdzsáni Azeri-Chirag-Deepwater Gunashli (ACG) mezőben, ahol a kőolajtermelő rétegek alatt és felett gázrétegeket azonosítottak.

Donald Trump megígérte, nem száll ki a médiacégéből

Donald Trump megígérte, nem száll ki a médiacégéből

Donal Trump tőzsdén jegyzett médiacégének, a Trump Media & Technology Groupnak az árfolyama hónapok óta esik, ennek az egyik oka, hogy a befektetők attól tartanak, hogy a cég nagyrészvényesei, köztük Trump piacra dobja a papírjait. Trump azt állítja, hogy nem adja el a részvényeit, ennek ellenére tovább esik az árfolyam.

Mennyire jó befektetés most a Ryanair?

Mennyire jó befektetés most a Ryanair?

Az elmúlt hónapokban rendre foglalkoztunk a Wizz Air háza táján történő eseményekkel, a szektortárs és nagy rivális Ryanairről pedig igencsak kevés szó esett. Most azonban a Ryanairrel foglalkoztunk: megnéztük, hogy mit mutatnak a grafikonok, hogyan vélekednek az elemzők a részvényről, valamint az árazással és az eredményvárakozással is foglalkoztunk. Végül pedig arra a kérdésre kerestük a választ, hogy érdemes-e most Ryanair részvényeket vásárolni.

Komoly gondok vannak a FedExnél

Komoly gondok vannak a FedExnél

A vártnál rosszabb eredményről számolt be a FedEx az első negyedévre vonatkozóan, ezt követően pedig a cég csökkentette idei évre vonatkozó éves bevételi előrejelzését is.

Új vezérigazgató jön a Nike-hez, tépik a részvényt

Új vezérigazgató jön a Nike-hez, tépik a részvényt

A Nike árfolyama közel 10 százalékkal emelkedett a tegnapi zárás utáni kereskedésben, miután bejelentette, hogy Elliott Hill, a cég korábbi vezetője tér vissza vezérigazgatói és elnöki pozícióba október 14-től - írta meg a Yahoo Finance.

Gyenge kezdés a magyar tőzsdén

Gyenge kezdés a magyar tőzsdén

Eséssel indult a nap a magyar tőzsdén, a blue chipek közül a Mol teljesít a leggyengébben.

Újabb ingatlan értékesítésére készül a Rába

Újabb ingatlan értékesítésére készül a Rába

Az elmúlt évek egyik nagy sztorija a Rábánál, hogy a cég jelentős ingatlanállománnyal rendelkezik, melynek értékesítésével jelentős forrásokhoz juthat. Az értékesítési folyamat már elkezdődött, és a vállalati friss közleménye szerint újabb ingatlaneladás jöhet.

Beárazhatták a tőzsdék a nagy kamatvágást?

Beárazhatták a tőzsdék a nagy kamatvágást?

A Federal Reserve által szerdán megkezdett kamatcsökkentési ciklus vegyes reakciókat váltott ki a befektetők körében: míg sokan üdvözölték a lépést, mások már most amiatt aggódnak, hogy a már most is magas értékű amerikai részvénypiac további emelkedése korlátozott lehet.

Vezérigazgatót cserél a Nike

Vezérigazgatót cserél a Nike

A Nike bejelentette, hogy Elliott Hill átveszi a vezérigazgatói pozíciót John Donahoe-tól. A sportruházati óriás ezzel a lépéssel igyekszik fellendíteni az eladásokat és megküzdeni a növekvő versennyel.

Szárnyalnak az amerikai bankok a kamatdöntés után

Szárnyalnak az amerikai bankok a kamatdöntés után

Az amerikai bankrészvények csütörtökön emelkedtek, miután a Federal Reserve 50 bázispontos kamatcsökkentése felcsillantotta a reményt az alacsonyabb betéti költségek és a hitelfelvevőkre nehezedő nyomás csökkenésére - számolt be a Reuters.

Kisebb Fed-rali volt a magyar tőzsdén is

Kisebb Fed-rali volt a magyar tőzsdén is

A nemzetközi hangulathoz hasonlóan a magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt ma a kereskedés, mind a négy nagypapír árfolyama pluszban zárt.

Kínai cég veheti meg az Audi belga gyárát

Kínai cég veheti meg az Audi belga gyárát

Az Audi azt tervezi, hogy bezárja a belgiumi üzemét, ennek az alternatívája az lehet, hogy egy másik vállalatnak adják el a gyárat. Egy holland üzleti lap, a De Tijd úgy tudja, hogy több érdeklődő is van az üzemre, az egyik a kínai Nio.

Mutattunk egy izgalmas befektetést, szépen felpattant az árfolyama

Mutattunk egy izgalmas befektetést, szépen felpattant az árfolyama

Múlt heti elemzésünkben már említettük, hogy nagy bajban van az európai autóipar: a magas költségek és a gyenge eladás következtében ráadásul a legnagyobb gyártók részvényeit is szétverték az előző hónapokban. Akkor mutattunk egy olyan európai részvényt, melyben jó lehetőségek rejlenek. Az emelkedés el is kezdődött, most pedig megnéztük, hogy meddig tarthat még.

Haragszik a német kormányra a Commerzbank, a háttérben vezérváltásra készülnek

Haragszik a német kormányra a Commerzbank, a háttérben vezérváltásra készülnek

A Commerzbank arra készül, hogy Bettina Orlopp pénzügyi igazgatót bízza meg az UniCredittel folytatott tárgyalások vezetésével a német bank felügyelőbizottságának jövő heti ülésén - mondta két, az ügyet ismerő személy a Reutersnek. Mindeközben felgyorsultak az események Manfred Knof vezérigazgató utódjának mielőbbi megtalálása érdekében. Az egyik kézenfekvő jelölt épp Bettina Orlopp pénzügyi igazgató lehet.

Nem túl népszerű az új iPhone, az Apple dolgozói máris kedvezménnyel vehetik meg

Nem túl népszerű az új iPhone, az Apple dolgozói máris kedvezménnyel vehetik meg

Múlt héten mutatták be az új iPhone-okat, amiktől az Apple azt várja, hogy a régebbi telefonokról majd az új, 16-os szériára váltanak a vevők, de az eddigi információk alapján nem úgy tűnik, mintha nagy lenne a kereslet az új telefonok iránt. Az Apple dolgozói máris kedvezménnyel vásárolhatják meg az új iPhone-t.

Nem fogynak jól az elektromos autók, kétségbeesett üzenetet küldtek az európai autógyártók

Nem fogynak jól az elektromos autók, kétségbeesett üzenetet küldtek az európai autógyártók

Az elektromos autók piaci részesedésének folyamatos csökkenő tendenciája az EU-ban rendkívül aggasztó jelzést küld az ipar és a politikai döntéshozók számára. Az európai autógyártók ezért felszólítják az uniós intézményeket, hogy a személygépkocsikra és kisteherautókra vonatkozó új CO2-célkitűzések 2025-ös hatálybalépése előtt sürgős enyhítő intézkedésekkel álljanak elő. Emellett arra kérik az Európai Bizottságot, hogy a könnyű és nehéz tehergépjárművekre vonatkozó CO2-szabályozás felülvizsgálatát, amelyet jelenleg 2026-ra, illetve 2027-re terveznek, hozza előre 2025-re, áll az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) közleményében.

A magyar tőzsdén is kivártak ma

A magyar tőzsdén is kivártak ma

Kivárással telt a mai nap a tőzsdéken, a befektetők a Fed esti kamatdöntésére készülnek. A magyar piacot is mérsékelt mozgások jellemzték, a BUX a kereskedés utolsó perceiben fordult végül pluszba.

Súlyos csőd Amerikában: mibe tesszük mostantól a sertéspörköltet?

Súlyos csőd Amerikában: mibe tesszük mostantól a sertéspörköltet?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A műsor első részében a műanyag edényeiről ismert Tupperware csődjéről lesz szó. Vajon hogy kerülhet ilyen helyzetbe egy közel 90 éves cég, amelynek a termékei megtalálhatók szinte minden háztartásban? Vendégünk Nagy Viktor, a Portfolio vezető részvénypiaci elemzője. A második blokkban azt elemezzük, hogy miért jelentenek komoly vételi erőt a vállalati sajátrészvény-vásárlások. Mindezt az Oracle példáján keresztül nézzük meg Jónap Richárddal, a Concorde részvénypiaci stratégájával.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Jelzáloghitel-elengedés 2025: milliókkal csökkentheted a tartozásodat, szinte csak igényelni kell
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.