Optimisták a hazai részvénypiac következő egy éves kilátásaira a hazai alapkezelők, a forintárfolyam tekintetében azonban nagy a megosztottság - derül ki a Portfolio havi rendszerességű alapkezelői felméréséből, amely november elején ismét megkérdezte az profi befektetőket a tőzsde és a devizapiac kilátásairól.
A hét utolsó napján is új történelmi csúcsot döntött a bitcoin árfolyama: vasárnap reggel már a lélektani szempontból fontos 80 000 dolláros szint közelében jár a kriptoeszköz jegyzése.
Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást, erre reagálva azonnal új történelmi csúcsra száguldott a bitcoin árfolyama. Ha valaki azt gondolná, hogy erről a vonatról már lekésett, van egy jó hírünk: nemrég bejelzett egy nagyon fontos indikátor, ami alapján nem kizárt, hogy az igazi rali még csak most indul a kriptovalutánál.
A Wall Streetet segítené a kulcsfontosságú banki szabályozás kevésbé szigorú változata, amely Donald Trump megválasztott amerikai elnök hivatalba lépése után várható - közölte a Citigroup vezérigazgatója, Jane Fraser.
A Tesla részvényei több mint 6%-kal emelkedtek a pénteki kereskedésben, amivel az elektromos járműgyártó piaci kapitalizációja most először lépte át az 1000 milliárd dollárt – írja a CNBC.
Az amerikai részvénypiacok, a választásokat követő erős teljesítménye mögött elsősorban a bizonytalanság megszűnése áll. Donald Trump egyértelmű győzelme megnyugtatta a befektetőket, akik pozitívan fogadták a várható gazdaságpolitikai irányokat. Többek között erről beszélt Cinkotai Norbert, a K&H értékpapír vezető elemzője, a Portfolio Checklist csütörtöki adásában.
Az elmúlt időszak feszült várakozása után eldőlt, hogy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő, 47. elnöke. A piaci szereplők meggyőződése, hogy Trump győzelme kedvezően hat majd a tőzsdékre, ha pedig megnézzük ígéreteit, akkor számtalan kedvező befektetési lehetőséget találunk. Ezek közül a lehetőségek közül mutatunk most egyet. Nézzük is meg, melyik lehet az a részvény, ami most nagyot profitálhat Trump győzelmén.
A Nissan japán autógyártó részvényei jelentős zuhanást szenvedtek el, miután a vállalat kedvezőtlen negyedéves eredményeket tett közzé és bejelentette globális termelési kapacitásának 20 százalékos csökkentését. A cég emellett 9000 fős létszámleépítést tervez, ami tovább fokozta a befektetők aggodalmát - közölte a CNBC.
Ma hajnalban közzétette idei harmadik negyedéves gyorsjelentését a Mol. A legfrissebb számok messze vannak azoktól az eredményektől, amiket az energiaválság okozta magas olajár-környezetben tudott hozni a társaság, ráadásul az elmúlt hónapokban több tekintetben is kedvezőtlenül alakultak a fundamentumok a Mol körül, elég csak a csökkenő olajárakra, a Brent-Ural árkülönbözet visszaesésére és a finomítói prémiumok csökkenésére gondolni. Azonban ebben a nehezített környezetben is nagyon erős negyedévet tudott zárni az olajcég, ami többek között a kiugróan magas kitermelésnek és finomított termékértékesítésnek volt köszönhető.
Annyi profitot ért el a harmadik negyedévben az OTP, mint néhány évvel ezelőtt egy egész évben, idén könnyen meglehet az ezermilliárd forintot meghaladó eredmény. Minden leánybank profitábilis, ezek adják a bankcsoport eredményének közel kétharmadát, az orosz és az ukrán bank masszívan nyereséges, és nagy tempóban javul az üzbég bank eredményessége is. Az első kilenc hónap nagyon erős volt a bankcsoportnál, a menedzsment tartja az egész éves célokat.
Az amerikai elnökválasztást követően valóságos Trump-ralit láthattunk az amerikai tőzsdéken, az irányadó amerikai indexek új történelmi csúcson zártak. Az ázsiai tőzsdéken vegyes volt ma reggel a kép, a kínai és a hongkongi tőzsde erősödött, megütötték viszont az ázsiai elektromos autógyártók részvényeit az amerikai elnökválasztás eredményeire reagálva. Az európai részvénypiacok tegnap nem tudtak végül pluszban zárni, de ma emelkedtek a német piac vezetésével, a német pénzügyminiszter menesztését követően. Ma újabb csúcsra mentek az irányadó amerikai indexek a nyitást követően, csúcsot döntött az OTP és a bitcoin is közel van hozzá. Az este sem lesz unalmas, a befektetők már a Fed kamatdöntésére várnak, az OTP és a Mol pedig hajnalban közzéteszi negyedéves eredményeit.
A német Rheinmetall fegyvergyártó vállalat optimista jövőképet vázolt fel az Egyesült Államokban folytatott tevékenységével kapcsolatban, és nem tart attól, hogy Donald Trump esetleges újraválasztása befolyásolná az ottani védelmi programot. A cég emellett rekordértékesítésekről és jelentős növekedésről számolt be a harmadik negyedévben.
Meglepő nyereséget ért el a Moderna harmadik negyedévben, köszönhetően a költségcsökkentésnek és a Covid-vakcina vártnál magasabb eladásainak. A vállalat részvényei jelentős emelkedést mutatnak a nyitás előtti kereskedésben.
Jó a hangulat a magyar tőzsdén, nagyot megy az OTP a mai kereskedésben, a bankpapír új történelmi csúcsot döntött, az átlagosnál jóval erősebb részvénypiaci forgalommal. Az európai tőzsdék szintén pluszba fordultak, az élen a DAX indexszel.
Az Air France-KLM a vártnál gyengébb negyedéves eredményről számolt be, amit a menedzsment elsősorban a párizsi olimpiai játékokkal és a növekvő költségekkel indokolt. A vállalat részvényei több mint 10 százalékot estek ma reggel a francia tőzsdén, miután a menedzsment közölte, hogy a korábban vártnál magasabb költséggel számol az idei évre.
Péntek hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai: az elemzői várakozások alapján 2024 harmadik negyedéve kiegyensúlyozottan alakulhatott az olajcég számára, a feldolgozás-kereskedelem (Downstream) és a kutatás-termelés (Upstream) üzletágak is jól szerepelhettek a némiképp romló iparági környezetben, önmagához képest a legerősebb teljesítményt azonban a fogyasztói szolgáltatások generálhatták, itt akár új rekorderedmény is születhetett.
Jelentősen visszaesett a Wizz Air működési eredménye az első félévben, elsősorban a hajtőművek ellenőrzésével kapcsolatos problémák és a közel-keleti konfliktus miatt.