részvény

Kilőttek a légitársaságok részvényei

Kilőttek a légitársaságok részvényei

Jelentős pluszban vannak szerdán az európai légitársaságok részvényei, miután Donald Trump nyerte az amerikai elnökválasztást. Kontinens-szerte kiváló a hangulat ma a piacokon, de az igencsak nagy kihívásokkal szembenéző légitársaságoknak nagy segítség lehet Trump egyik fő ígérete.

Győzött Trump – Miért emelkedik a magyar tőzsde?

Győzött Trump – Miért emelkedik a magyar tőzsde?

Az OTP vezetésével kifejezetten jól teljesít a magyar részvénypiac Donald Trump választási győzelme után. A tőzsdei emelkedésben egyrészt szerepet játszik az, hogy általában véve jó a tőkepiaci hangulat, a vezető európai részvénypiacok is felfelé vették az irányt, és a határidős indexek alapján az amerikai tőzsdéken is további emelkedés jöhet, de az is, hogy Donald Trump a választási kampányban több alkalommal is kijelentette, hogy győzelme esetén véget vet az ukrajnai háborúnak, ez pedig alapvetően jót tehet az ukrajnai háború közelsége miatt nyomás alatt lévő, és egyébként alacsony árazású régiós részvényeknek, így a magyar papíroknak is.

Nagyot esett a BMW nyeresége

Nagyot esett a BMW nyeresége

Nagyot esett a BMW nyeresége a harmadik negyedévben, miután a kínai kereslet gyengélkedése és a Continentaltól származó fékrendszer problémái nyomást gyakoroltak a negyedévre. A jó hír, hogy az elemzői várakozásokat felül tudta teljesíteni a tásaság, és a menedzsment megerősítette a 2024-es évre vonatkozó várakozásait.

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

Emelkedtek az amerikai tőzsdék

Az amerikai elnökválasztás napján kiváló hangulatban telt a kereskedés a tőzsdéken. Mindhárom vezető amerikai részvényindex pluszban zárt, az emelkedést a Nasdaq vezette. Emelkedett az arany, a bitcoin, illetve olajár is.

Hatalmas botrány robbant ki az egyik Covid-vakcina gyártónál

Hatalmas botrány robbant ki az egyik Covid-vakcina gyártónál

Az AstraZeneca kínai vezetői biztosítási csalási ügybe keveredtek. A gyógyszeripari óriáscég együttműködik a hatóságokkal a vizsgálat során, miközben igyekszik fenntartani kínai működését, az ügy azonban komoly következményekkel járhat a cég számára, amely jelentős befektetéseket eszközölt a világ második legnagyobb gyógyszerpiacán.

A választás napján is dübörög a Trump-trade

A választás napján is dübörög a Trump-trade

Az év egyik, ha nem a legfontosabb napja a mai, ugyanis hamarosan eldől, hogy ki nyeri az amerikai elnökválasztást. Ugyan az eredményekre még várni kell, de a Trump-trade új lendületet vett a tőzsdéken, miután több olyan vállalat részvénye, illetve instrumentum is szép pluszban van, melyek jócskán profitálhatnak Donald Trump győzelméből.

Eljött az év legfontosabb napja - Mit jelent ez a befektetéseinknek?

Eljött az év legfontosabb napja - Mit jelent ez a befektetéseinknek?

Hamarosan kiderül, hogy melyik jelölt nyeri az amerikai elnökválasztást. Az előzetes várakozások szerint nagyon szoros lehet a verseny Donald Trump és Kamala Harris között, ám amíg az elmúlt egy hónapban Trump előretörésétől voltak hangosak a hírek, addig a finisben úgy tűnik, hogy Harris számára alakulnak kedvezően a dolgok. Elemzésünkben megnéztük, hogy mit hozhat a befektetéseinknek Trump, illetve Harris győzelme. 

Hasonló témákkal is foglalkozunk a november 6-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Jelentkezés és regisztráció itt.

Bajban a KFC? Nagyot estek az eladások a legfontosabb piacon

Bajban a KFC? Nagyot estek az eladások a legfontosabb piacon

A Yum Brands, a KFC, a Pizza Hut és a Taco Bell éttermek tulajdonosa, váratlan visszaesést jelentett az eladásaiban. A vállalat nehézségekkel küzd az Egyesült Államokban tapasztalható gyenge kereslet és a nemzetközi eladások ingadozása miatt.

Itt vannak a Zwack legfrissebb számai

Itt vannak a Zwack legfrissebb számai

Közzétette legfrissebb, idei második negyedéves számait a Zwack. A cég a nettó árbevétel szintjén kétszámjegyű növekedésről, míg eredmény szinten csökkenésről számolt be, ráadásul nagykereskedelmi szinten azonban továbbra is folytatódott a forgalom csökkenése.

Nagy forgalommal emelkedik a Richter

Nagy forgalommal emelkedik a Richter

Halvány emelkedésekkel várják az amerikai választási eredményeket a vezető európai indexek, a BUX hasonlóképp pluszban áll a keddi kereskedésben. A blue chipek közül a Richter áll az élen, az átlagosnál jóval nagyobb forgalommal emelkedik a részvény.

Már a Burger King is túl drága? Egyre többen esznek inkább otthon

Már a Burger King is túl drága? Egyre többen esznek inkább otthon

A Restaurant Brands International, a Tim Hortons, a Burger King és a Popeyes éttermek tulajdonosa, a vártnál gyengébb negyedéves bevételről számolt be. A vállalat teljesítményét negatívan befolyásolta a csökkenő kereslet kulcsfontosságú üzletágaiban és nemzetközi piacain.

Kis emelkedéssel kezd a BUX

Kis emelkedéssel kezd a BUX

Az irányadó európai tőzsdéken felemás elmozdulásokkal indul a nap, a DAX és a CAC-40 minimálisan emelkedik, az FTSE-100 esik, az átfogó európai index, a Stoxx 600 pedig tegnapi záróértékén áll. A BUX kis emelkedéssel kezd.

Estek az amerikai tőzsdék az elnökválasztás előestéjén

Estek az amerikai tőzsdék az elnökválasztás előestéjén

Délutánra mínuszba fordultak a vezető európai tőzsdék, a magyar tőzsde a pénteki záróértékéhez tért vissza a kereskedési idő végére, miközben Amerikában kisebb csapkodás után végül mínuszban zártak a vezető indexek. Gazdasági események szempontjából ugyan csendesen indult a hét, de mozgalmas hetünk lesz, ugyanis az elnökválasztás mellett a Federal Reserve kamatdöntését is megismerhetjük.

Lezárult az Akko Invest részvényire tett nyilvános vételi ajánlat

Lezárult az Akko Invest részvényire tett nyilvános vételi ajánlat

Lezárult a WING Csoport AKKO Invest részvényeire tett kötelező nyilvános vételi ajánlata, egyetlen AKKO részvényes sem tett érvényes elfogadó nyilatkozatot. Ennek következményeként és az egyidejűleg hatályba lépett magánszemély részvényadásvételi szerződés nyomán a WING Csoporthoz tartozó Mevinvest 33,1 százalékra növeli részesedését az AKKO Investben. Az eredmény azt mutatja, hogy a részvényesek bíznak a főtulajdonos terveinek megvalósulásában és az ezzel járó lehetséges értéknövekedésben.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Elkérte Nagy Márton a bankok 1300 milliárdját, mínusz 70 milliárd lett belőle
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.