részvény

Közel 5 százalékos osztalék a Richternél - Mutatjuk, meddig csaphatsz le rá!

Közel 5 százalékos osztalék a Richternél - Mutatjuk, meddig csaphatsz le rá!

A Richternél rövidesen nagyságrendileg az OTP-vel azonos osztalékkifizetés jön - a gyógyszergyártó az egy részvényre jutó osztalékot 225 forintról 390 forintra emelte, azaz durván 30 milliárd forinttal többet fizet ki, mint egy évvel korábban. Cikkünkben megnézzük, hogy melyik az utolsó nap, amikor még osztalékért lehet venni a részvényt.

Csúnyán megütötték az OTP-t a nap végére

Csúnyán megütötték az OTP-t a nap végére

A nemzetközi hangulat ma gyakorlatilag végig negatív volt, miközben a befektetők várták az amerikai inflációs adatot, majd a délután megjelent, és egyébként a vártnál jobb adatra jött is egy kisebb felpattanás, viszont ez nem bizonyult hosszú életűnek, és nem sokkal később újra lefordultak az európai tőzsdék, valamint az amerikai indexek kezdeti lendülete is alábbhagyott. A rossz nemzetközi hangulat alapján tehát nem meglepő, hogy a magyar tőzsde is mínuszban zárt, amiben főleg az OTP esése játszott szerepet. A bank ma hajnalban tette közzé az első negyedéves számait, amelyek a várakozásoknál jobbak lettek, viszont az elmúlt hetekben látott, több mint 16 százalékos emelkedés után már számítani lehetett egy jelentősebb profitrealizálásra, ezt láttuk ma.

Kongatja a vészharangot az Airbnb, ennyi pénzért már nem sokan akarnak utazni

Kongatja a vészharangot az Airbnb, ennyi pénzért már nem sokan akarnak utazni

A valaha volt legnagyobb esésüket szenvedték el az Airbnb részvényei szerdán, miután a vártnál jobb bevételi és profitszámok mellé a cég óvatos bevételi kilátásokat fogalmazott meg - írja a Bloomberg. A nyaralóház-bérbeadással foglalkozó cég az emelkedő árakra és a bizonytalan gazdasági kilátásokra hivatkozott, mint olyan tényezőkre, amelyek csökkenthetik a fogyasztók utazási kedvét.

A piac már megtette a téteket, mire számíthatunk a Moltól?

A piac már megtette a téteket, mire számíthatunk a Moltól?

Péntek hajnalban érkeznek a Mol friss negyedéves számai, az elemzői várakozások alapján a tavaly látott rekord értékeket jelentősen alulmúló számokat produkálhatott a vállalat a legtöbb soron. Ez elsősorban annak tudható be, hogy a rendkívül enyhe télnek és az orosz fosszilis energiahordozókról való sikeres leválásnak köszönhetően az elmúlt hónapok a meredeken csökkenő energiaárakról, többek között az olajárak csökkenéséről szóltak. Újabb rekordra tehát egyik fontosabb soron sem számítanak az elemzők a negyedévre vonatkozóan: a begyorsuló olajáresés markánsan meglátszódhat az Upsream szegmens teljesítményén, de a Downstreamben sem várnak új csúcsot a szakértők.

Itt a Microsoft újabb nagy húzása, alaposan felturbózzák a Teams-t

Itt a Microsoft újabb nagy húzása, alaposan felturbózzák a Teams-t

A Microsoft egy meg nem nevezett összeget fektetett be a londoni székhelyű Builder.ai start-upba, amely "no-code" és "low-code" platformokat kínál alkalmazások építéséhez és kezeléséhez - írja a CNBC. A befektetéssel a cél, hogy a Microsoft intergrálja a Builder.ai saját AI eszközét a Teamsbe, hogy azon keresztül üzleti alkalmazásokat építhessenek a felhasználók.

Zseni az OTP: kitalálták, hogyan lehet kiütni a különadókat

Zseni az OTP: kitalálták, hogyan lehet kiütni a különadókat

Masszív adóterhet kapott a nyakába az OTP Magyarországon, ami sokat elvisz a profitból. Idén viszont volt valami, ami kvázi semlegesítette a terheket: a nemrég megvett szlovén NKBM-et olyan jó áron szerezték meg, hogy ott most jelentkezett egy gigantikus pozitív akvizíciós hatás (badwill), ez pedig ellensúlyozza a különadók negatív hatását. Nem bonyolult: minden évben jó áron kell venni egy nagy bankot, és akkor az kiüti a különadókat. Felkészül: az üzbég Ipoteka.

Itt vannak a Graphisoft Park friss számai, jobbak lettek a vártnál

Itt vannak a Graphisoft Park friss számai, jobbak lettek a vártnál

A tavalyi év végéhez hasonlóan, stabil 97 százalékon maradt a Graphisoft Park kihasználtsága, ami ugyan megegyezik a tavalyi év azonos időszakában elért szinttel, vállalat mégis szignifikánsan magasabb bevételt jelentett, mint egy évvel ezelőtt. A bevételek növekedésével párhuzamosan a vállalat profitja is nőtt, az adózott eredmény 46 százalékkal haladta meg a bázisidőszakot. A kedvező évkezdés ellenére a menedzsment továbbra is óvatos az év hátralévő részével kapcsolatban, de megerősítette az idei évre szóló várakozásait.

Felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde

Bár a nemzetközi piacokon inkább negatív hangulat uralkodott ma, a magyar piac mégis mérsékelt emelkedéssel tudta zárni a napot, elsősorban a Mol és a Richter jó teljesítményének köszönhetően.

Eséssel indul a nap az amerikai tőzsdéken

Eséssel indul a nap az amerikai tőzsdéken

Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 0,1 százalékos pluszban van, a S&P 500 0,3 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,3 százalékos mínuszban áll.

Kétszer ennyit ér a Waberer's az elemző szerint

Kétszer ennyit ér a Waberer's az elemző szerint

Nemrég közzétette legfrissebb negyedéves gyorsjelentését a Waberer's, ahol az EBIT-eredmény közel két és félszeresére történő ugrásról tudott beszámolni a vállalat. Ralizik a mai kereskedésben a Waberer's részvénye, most pedig a Concorde elemzője is megszólalt a friss számok ismeretében.

Fontos lépést tesz a villamosenergia-rendszer stabilitásának megteremtéséért az Alteo

Fontos lépést tesz a villamosenergia-rendszer stabilitásának megteremtéséért az Alteo

Az Alteo Magyarországon elsőként tisztán megújuló energiaforrás alapú erőműveket integráló, aFRR-képes szabályozási központot létesített. A gázmotoros hátterű szabályozási központjának mintájára, megújuló energiaforrás alapú erőművek integrálásával indította el új szabályozási központját az Alteo, ezzel nem csak a vállalat szabályozási tartalék piaci lehetőségei bővülnek, hanem a hazai villamosenergia rendszer is jelentős mennyiségű többlet rugalmassághoz jut, ami elősegítheti további időjárásfüggő megújuló energiaforrást hasznosító, főként nap- és szélerőmű kapacitások létesítését, olvasható a vonatkozó közleményben.

Bezuhant a világ legnagyobb olajexportőrének a profitja

Bezuhant a világ legnagyobb olajexportőrének a profitja

A szaúdi állami olajipari óriásvállalat, az Aramco nemrég arról számolt be, hogy az első negyedévben 19 százalékkal csökkent a cég profitja és 31,9 milliárd dolláros nettó nyereséget ért el az előző év első negyedévének 39,5 milliárd dolláros értéke után, a visszaesés elsősorban az olajárak csökkenésének tudható be. Az elemzői várakozásokat így is sikerült felültejesítenie a világ legnagyobb olajexportőrének.

Keresi az irányt a magyar tőzsde

Keresi az irányt a magyar tőzsde

A Magyar Telekom részvényei estek a legnagyobb mértékben, miután ma már osztalékszelvény nélkül forog a papír.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Új rekord: gyorsulva terjed Magyarországon a fertőzés, ami halálesetekkel is járt
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.